Megígértem néhány kedves és együttérző látogatómnak, hogy lefordítom a kis 50 perces színdarabot, amiről nemrégen számoltam be. Nos, 3 nap alatt kész lettem a fordítással, néha "újra-írással", mert meg kellett szabadulnom a francia nyelv mechanizmusaitól (amelyen eredetileg íródott), hogy lehetőleg magyarul hangzzon... Még így is találnék csiszolgatni valót, mert minél inkább eltávolodok időben az eredetitől, annál könnyebben szöknek a szemembe magyartalanságok... Persze, magyar színpadra meg egyenesen "adaptációra" lenne szükség... Ezt a részletet a közepe tájáról vettem ki:
(...)
Victoria : Tudod, mindig is utáltam a
mérlegkészítést, általában mindenfajta megméretést. Megtörte a
lendületet ! Csak a következő cél számított. Most jövök rá, hogy
még annyira se álltam meg, hogy az elért eredményben elgyönyörködjek ! (szünet) Ha most
megkérdezed, hogy hol tartok, azt mondom : zsákútcában…
Dominique : Ugyan, ugyan, ne essél már a
másik végletbe ! Nem mondhatod, hogy nem értél el semmit : jó anyagi
körülmények között élsz, a munkádban elismernek. Miért lennél
elégedetlen ?
Victoria : Találd ki ! EGYEDÜL
VAGYOK… A kutya se vár rám otthon… Életemet úgy alakítottam, ahogy akartam, s
egyszerre csak előttem van feneketlen üressége. Nem akartam se férjet, se
gyereket, csak akadályoztak volna az előrehaladásban. Olyan vagyok, ugye,
kedves Húgom, mint egy közhely, üres klisé, mellyel a tisztes polgárok
ijesztgetik egymást ?...
Dominique : Mit mondjak ? Közhelyért
közhely : mindenki a maga útját járja… Attól, hogy rongyosra van koptatva,
még igaz…
Victoria : Te legalább elégedettnek
látszol ! Irigylem a derűs nyugalmadat ! Igaz, megszenvedtél érte
gyerekkorodban, ahogy ma megtudtam tőled, de te legalább levontad belőle a kellő tanulságot…
Dominique : Honnan tudod te azt ? Te
magad mondtad, hogy óvakodni kell a közhelyektől…
Victoria : Mit akarsz ezzel
mondani ?
Dominique : Nocsak, ma van a nagy
vallomások napja ? Ám, legyen ! Emlékszel, hogy idő előtt otthagytam
az egyetemet, és férjhezmentem Pierre-hez. A láthatatlan kislányból kivirult
családanya lett, tökéletes házitündér, akinek az otthona mindig fényesre
súrolva várja a vendéget, s a figyelmes, gyengéd férjet, hogy az
feltöltődhessen az otthon puha melegében… Akárcsak a megtérő harcos ! Mi
kell még ennél is több ? Vajon miért vagyok mégis egyedül, akárcsak
te ? Megunt, elhagyott… Nem voltam már képzelgései magaslatán… Tudod,
miről álmodozott ? Szabad, elérhetetlen nőről. Mint amilyen te
voltál ! Nem pedig kényelmes, puha derékaljról, amely elaltatta vadász-ösztönét, s mindig engedelmesen kéz alá símult…
Victoria : Erről volt hát szó !
Akkoriban a család tudomásul vette a választásotokat, senki sem akart a
dolgaitokba beleszólni. Tapintat vagy közömbösség vezetett-e bennünket, ma már
megkérdőjelezem ezt is.
Dominique : Ėn meg azt, hogy kértem volna-e a részvétetekből ?... Igaz, lezuhantam a kis rózsaszín
felhőcskéről, aminek az volt a rendeltetése, hogy gyerekkori sérelmeimért
kárpótoljon. A mesebeli királyfi a szemem előtt változott vissza
varangyosbékává - valahogy úgy, mint amikor az ember
visszafelé olvassa a mesét… Inkább valóságos földrengésként éltem át !
Hogyan láthattam volna előre, amikor szemem előtt úgy lebegett szüleink
házassága, mint egy igazi szentkép !...
Victoria : Valóban olyanok voltak :
soha egy hangos szó közöttük, csupa gyengéd tekintet, apró figyelmesség,
mintha még lélegzeni se tudtak volna egymás nélkül…
Dominique : Számomra is szent volt a
házasság : holtomiglan, holtodiglan… Ha lehet, egyszerre, mint a szüleink
is !
Victoria : Tényleg, egyszerre ! Nem
találod furcsának ?
Dominique : Miért lenne
különös ? Hisz élni se tudtak egymás nélkül !
Victoria : Elvileg rendben. A valóságban
viszont… furcsa egybeesés…
Dominique : Dehát autóbaleset volt !
Sajnos, napjainkban nincs benne semmi rendkívüli.
(...)
"Pépites d'or et vieille lavande" - "Aranyszemcsék régi levendula között..." részlet
© és ford. R.T.
"Pépites d'or et vieille lavande" - "Aranyszemcsék régi levendula között..." részlet
© és ford. R.T.