Keresés ebben a blogban

2017. április 23., vasárnap

Árnyékok

Ma van április 23-a.
Vajon miért fontosak az évfordulók?
Talán azért, mert egy bizonyos nappal egészen más szakasza kezdődik az életünknek. Nem jelenti azt, hogy az új szakasz végig ugyanazon színű, árnyalatú marad: minden egyes nap ad hozzá egy ecsetvonásnyit.

Ma négy éve, hogy anya meghalt. Árnyék lett, az emlékezet árnyéka. Olyan panoptikum ez, amelyben érinthetetlenül élnek tovább a valaha oly fontos személyek, akik életünk jó részét kitöltötték, sőt, meghatározó szerepet játszottak a történéseink fordulataiban, boldogságunk vagy boldogtalanságunk magaslatain és mélységeiben...

Még ma is sokszor úgy ébredek egy-egy fullasztó álomból, hogy ott áll ágyam végénél... 
Esetleg óvatosan kell kilépnem az ágyból, hogy fel ne ébresszem...
Idő kell, míg meggyőzöm magam, s visszatérek a valóságba.

Ismételgetem ott legbelül, hogy meg kell írnom őt. Talán ha újrateremtem, megbékülök az eltűnésével is.

2017. április 22., szombat

Sorsforduló előtt?...

   Holnap, vasárnap lesz az elnökválasztás első fordulója.
Szinte soha nem volt még ilyen bizonytalan a kimenetele. A szavazók majdnem egyharmada az utolsó pillanatig nem döntötte el, kire adja a voksát.
   Ráadásul François Hollande nem indul újra, a minden oldalról, többek között saját miniszterelnökétől, minisztereitől érkező nyomásnak engedve. Népszerűsége kezdettől fogva, egyrészt egyéni tétovázásainak köszönhetően, másrészt a példátlan mértékű médiakampány hatására (Holland-bashing) átlagon aluli volt. (Privát érzésem, hogy hamarosan visszasírjuk...)
   Nagyjából 4 jelölt állása a legjobb. Jobbról François Fillon (alsó sor, jobb 1), aki mögött meglehetősen homályos botrányok várnak tisztázásra. Azt hiszem, programja és e botrányok fényében nehezen szavaznék rá: egy-két hónappal a dolog kitudódása előtt még nagy hangon leckéztetett mindenkit, miszerint csak akkor pályázhat valaki az elnöki posztra, ha a gyanú árnyéka sem férhet hozzá... Hogy kérhet valaki még több áldozatvállalást azoktól, akiknek amúgy sincs sok, miközben ő százezreket zsebel be a közpénzből illegálisan?... Émelygek tőle.
   A szélsőjobb Marine Le Pen (felső sor, bal 1), miután átvette apjától a politikai örökséget, felfedezte, hogy mi lenne a legcélravezetőbb stratégia: azoknak a szószólója lett, akikkel senki sem törődik, így zászlaja alá gyűjti a mindenkiben csalódottakat. Az egyre lejjebb csúszó munkanélkülieket, a semmivé zsugorodott kommunista párt egykori híveit, a szociáldemokratává vedlett szocialista párt egykori szavazóinak egy részét, az E.U-ban csalódottak bizonyos hányadat stb. és persze, hagyományos neofasiszta bázisát is... A terrorista hullám neki kedvez, mert meglovagolja az idegengyűlöletet  -  de ez már Magyarországon is nagyon ismerős tendencia és politikai módszer... A félelemkeltés mindig is hatásos volt.
   Emmanuel Macron (alsó sor, középen) a kis újonc, a "meglepetés" (bár F. Hollande minisztere volt 2 évig). Ő egyik oldalhoz se akar tartozni, mondván, hogy mindkettőben van hasznos és alkalmazható. Így az emberek egy részét kissé "eltájolja", mert évtizedek reflexeit akarja megváltoztatni. Még nincs 40 éves (fiammal egy idős), és a sajtó többet foglalkozik magánéletével, mint programjával (felesége 24 évvel idősebb, még gimnazista korában szeretett bele tanárnőjébe, a 3 gyerekes asszonyba, aki elvált érte és miután befejezte egyetemi tanulmányait, elvette). 
   A negyedik jól helyezett jelölt Jean-Luc Mélenchon (felső sor, jobb 1). Volt szocialista, miniszter is Mitterrand idején, majd egyre jobban balra tolódott, amiben annak is szerepe volt, hogy a kommunista párt eltűnésével a szélsőbal vezér nélkül maradt. Programja a "legforradalmibb" : valamikor Chavez és Castro volt a mintaképe... Ez kicsit lehűti a mérsékeltebbek kedélyét. Kiváló szónok, hipnotizálja a tömegeket, órákig képes beszélni egyetlen papírlap nélkül (ez is Castro-hatás?...) Sokan benne remélik sorsuk jobbra fordulását.
   A többi hetet nem részletezem, hogy ki ne merítsem bátor és elszánt olvasómat, aki esetleg veszi a fáradságot, hogy végigolvassa bejegyzésemet. Mindennek ellenére engem még ma is érdekel a politika, elmegyek szavazni, ha nincs is a jelöltek között egy sem, aki teljes mértékben elnyerte volna tetszésemet. Még eszemben vannak az egykori (60-70-es évekbeli) magyarországi választások, ahol a "választék" abban állott, hogy betegyem-e épségben az EGYETLEN nevet a borítékba... Természetesen szabály szerint, szavazófülkében, függöny mögött. 

2017. április 16., vasárnap

Húsvéti eset

A ma reggeli csokoládé tojás és nyuszi vadászattal végetért Lucie unokám majd 10 napos tavaszi szünete nálam, természetesen idilli hangulatban. 11 éves, sokat játszottunk és beszélgettünk, néha este 10 utánig is... Egyszer moziba is elvittem mindkettőjüket.
Hétvégén megjöttek a szülők értük. Tegnap este nálam, ma délben a másik nagyszülőknél volt a vacsora, ill. az ebéd. Ma estefelé visszamentek, hogy hétfőn kifújhassák magukat az út után.
Ilyenkor mindig kicsit kétes hangulatban vagyok: egyrészt jólesik újra a nyugalom, mely lehetővé teszi, hogy az időmmel tetszés szerint bánjak. Másrészt meg hiányzik unokáim társasága, melyet abban az állandó tudatban élvezek, hogy afféle fogyó kincsekben van részem... Az idő múlása van állandóan jelen a tudatomban. Főként felettem, meglehetősen kegyetlenül. Felettük is, de remélem, megőrizzük egymáshoz fűző érzéseink legjavát.
Az átmeneti spleen-nek más oka is van. Semmiség, jelentéktelen semmiség. Mégis súlyosan rámnehezedik, ezért akarom kiírni magamból. Ez a blog elbírja azt is, hogy nevetségessé váljon a tulajdonosa.
Tegnapelőtt este egy rigó futkározott a fűben és a teraszon, Lucie figyelt fel rá. Kiderült, hogy fél szárnya lóg: egy macska kaphatta el (a szomszéd macskák állandóan a kerítés tetején sétálgatnak, prédára lesve). Mit tegyünk? A házba be nem hozhattuk, meg nem gyógyítható, még ha össze is forr a szárnya, repülni valószínűleg soha nem fog többé. A földön pedig a ragadozók prédája marad... 
Tettünk ki neki magot és vizet a teraszra. Meghúzódott a bokrok alatt, de tudatában voltunk, hogy ideiglenes a rejtekhely. 
Másnap hűlt helyét találtuk, minden bokor alá benéztünk (én rettegve, hogy a kis hullára akadok...). 
Azóta nehezedik rám a tehetetlenség mázsás súlya: nem tudtam segíteni egy életveszélyben levő kis rigón; mintegy halálra ítéltem... Ugye, nevetséges?...

2017. április 8., szombat

Jól megtöltött hétvége

   

Várom a gyerekeket. Mivel hamarosan sokkal kevesebb időm lesz, gyorsan megírom az elmúlt pár napot.
   




Csütörtökre terveztük az irodalmi estet nálam. A meghívott, Sylvie Durbecq, ismert költő és prózaíró Marseille-ből  (900 km!) jött Muriel meghívására, hogy bemutassa egyik könyvét. Már járt itt, emlékszem, pár évvel ezelőtt  egy finn írónővel, levelezés formájában közösen írt könyvüket mutatták be, ami nekem nagyon megtetszett és meg is vettem.

első fűnyírás után
   Magam is hozzájárultam a felolvasásokhoz Jevtusenko rövid bemutatásával: nemcsak a pályafutásárol, hanem a korabeli szovjet viszonyokról is beszéltem, ami az itteni közönségnek nagyon távoli és részleteiben ismeretlen. Felolvastam a "Заклинание" című versét oroszul és francia fordításban. (magyarul Illyés gyönyörű fordításában "Bűvölő" címmel lehet megtalálni). Többen is hoztak verseket, a felolvasás majd 2 órát tartott. Utána körülvettük a jól megrakott asztalt.
   Mindenki feldobott  -  afféle "ragyogó szemű"  -  hangulatban távozott éjfél körül. Megvallom, amikor délután rendezkedtem a nappaliban, nem tudtam, hányan leszünk. Szokás szerint kb. 10 személy jelzett vissza. S amikor este 8 körül elkezdtek csengetni az ajtón, ülőhelyek után néztem: 20-an jöttek össze végül is, közöttük 3-4 számomra teljesen ismeretlen! Nagyon örültem, ilyenkor érzi az ember, hogy nem hiába fáradozik, megkapta a fizetségét.
   Persze, másnap fáradt voltam, mert nagyrészt álltam egészen éjfélig, de megtöltött a sok beszélgetés és a mások öröme! Még aznap lenyírtam a füvet a kertben, mert este egy másik társulat esedékes ülésére kellett mennem, ahol titkári teendőket látok el. Ma délután meg a gyerekeket várom szívrepesve: a Dominikai Köztársaságból érkeznek, egyhetes álomszerű strandolás után, az itteni, remélhetőleg még tovább tartó, de kicsit hűvösebb tavaszba. Zajlik az élet!

2017. április 2., vasárnap

Meghalt Jevtusenko...

Meghalt Jevgenyij Jevtusenko. Amerikában halt meg 84 évesen, ahol orosz irodalmat tanított évek óta.
Lehet, hogy sokaknak már a neve sem mond semmit.
A mi generációnknak viszont ő volt a "hatvanasok" ("шестидесятники") Hruscsov után átmenetileg fellélegző fiatal költő-generációjának egyik vezető alakja. Jevtusenko, Ahmadulina, Voznyeszenszkij, Vinokurov, Rozsgyesztvenszkij, Okudzsava... Felolvasó-esteken tömegek követték őket. Kívülről ismerték verseiket (emlékszem, én is tanítottam még Rozsgyesztvenszkij "Rekviem"-jét oroszosaimnak kezdő tanárként... Egyszer Hódmezővásárhelyre is eljöttek és Rozsgyesztvenszkij elszavalta gyönyörű basszus hangján, beleborzongtam, olyan szép volt!...)
Persze, nem tartott sokáig a fellélegzés, hamarosan lefújták a "félidőt" és rákerült a forrongó lábosra a brezsnyevi légmentes fedő.

Tegnap ezt a versét találtam egy blogon (janedoe.blog.hu) Eörsi István fordításában.
Megrázott, fájdalmas nosztalgiát ébresztett bennem. Hát ez az! Hiszen e mézédes, izgató, varázslatos fiatalság után sóvárgunk, amikor még minden titok volt és annak izgalmas felfedezése... 


Titkok                                                                                  
                                                                                               
A kamasz-titkok kusza bolyha
ködként már nem kavarog.
Titok volt a Tánja, a Tonja,
noha lába lilára fagyott.
Titok volt a vad meg a tarló,
a csillag, a gomba-sereg,
gyerekkorunkban az ajtó
titokzatosan nyekereg.
Úgy szálltak a világból a titkok,
mint hókuszpókuszoló
rejtelmes célu fakírok
szájából a tarka golyó.
A rengeteget meg a rónát
bűvös pihe lepte be.
A leányszemekben a mókák
üde tánca, bűvölete.
Rejtelmes korcsolyapályán
motyogtuk a titkokat és
akárcsak a titkok, gyáván
súrlódott kézhez a kéz
De felnőttünk - senki se várta -
s a fakír vendégszerepel:
nyűtt frakkban gyerekkori tájra
utazott el trükkjeivel.
El is feledett már végül.
Csak bántani bír e csaló:
ma már titok és csoda nélkül
települ vállunkra a hó.
A varázsgolyók hova szálltak?
Nem titkon sajdul e seb.
Talányt már más se kínálhat,
hisz belőlünk is kiveszett.
S ha egymást éri simítva
a férfi s a nő keze,
csak kéz az - nincs meg titka -
csak kéz az - értitek-e?
Adjátok a köznapok titkát,
az egyszerű, vézna csodát,
halkan, remegőn, mezítláb                                                    Тайны
csak egy jöjjön legalább!
(Eörsi István fordítása)                                                           Тают отроческие тайны,
                                                                                                 как туманы на берегах...
                                                                                                 Были тайнами — Тони, Тани,
                                                                                                 даже с цыпками на ногах.

                                                                                                 Были тайнами звёзды, звери,
                                                                                                 под осинами стайки опят,
                                                                                                 и скрипели таинственно двери —
                                                                                                 только в детстве так двери скрипят.

                                                                                                 Возникали загадки мира,
                                                                                                 словно шарики изо рта
                                                                                                 обольстительного факира,
                                                                                                 обольщающего неспроста.

                                                                                                 Мы таинственно что-то шептали
                                                                                                 на таинственном льду катка,
                                                                                                 и пугливо, как тайна к тайне,
                                                                                                 прикасалась к руке рука...

                                                                                                Но пришла неожиданно взрослость.
                                                                                                Износивший свой фрак до дыр,
                                                                                                в чьё-то детство, как в дальнюю область,
                                                                                                гастролировать убыл факир.

                                                                                                Мы, как взрослые, им забыты.
                                                                                                Эх, факир, ты плохой человек.
                                                                                                Нетаинственно до обиды
                                                                                                нам на плечи падает снег.

                                                                                                Где вы, шарики колдовские?
                                                                                                Нетаинственно мы грустим.
                                                                                                Нетаинственны нам другие,
                                                                                                да и мы нетаинственны им.

                                                                                                Ну, а если рука случайно
                                                                                                прикасается, гладя слегка,
                                                                                                это только рука, а не тайна,
                                                                                                понимаете — только рука
                                                                                                Дайте тайну простую-простую,
                                                                                                тайну — робость и тишину,
                                                                                                тайну худенькую, босую...
                                                                                                Дайте тайну — хотя бы одну!
                                                                                                                                               1960

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...