Szeretem a kávét, nincs is más "drogra" szükségem az ihlethez!
Gondolom, elég sokan leírhatnák ezt a mondatot azok közül, aki elolvassák.
Még emlékszem az első kóstolóra, azt hiszem, lehettem végzős gimnazista vagy már egyetemista - a kávéivás nem volt mindig annyira elterjedve, mint ma, a gyerekeknél főleg nem - és kb olyannak találtam, mint később az első cigarettát: kicsit erőltetni kellett, hogy megkedveljem. Keserű volt, esetleg émelyítően cukros, többszöri próbálkozásra volt szükség, hogy élvezetessé váljon. Nem is annyira az íze, hanem a "feldobó" hatása miatt.
A tanárira a hetvenes évek elején a vágható füstön kívül az egyik sarokban álló kávéfőző volt a jellemző, nem feledkezve meg a szenvedélyesen sakkozókról és az ugyanolyan megszállottan kötögetőkről. A füstölőket egy idő után külön terembe zárták, de a kávé össznépi vonzerőnek örvendett. Rengeteg órám volt kezdő koromban, mert egyik, 3 évre Franciországba ment kollégám óráit is meg kellett osztanunk a megmaradt 3 (!) francia szakos között, lévén heti 12 órás angol és francia tagozatunk. Ezért a szünetekben első utam a kátrány-sűrűségű, méregerős kávéhoz vezetett. Szerencsére fiatalon bírtam a napi 4-5 csésze mérget.
A francia családomban a filteres kávé járta, eleinte nyilván elaludtam tőle... Lassanként hozzászoktam. Most már a nescafé a kedvecem, úgy adagolom, ahogy akarom, természetesen cukor nélkül már majd negyven éve, fiam születése óta. Szeretem kesernyés ízét, amit az édesítő csak elrontana...
Az én koromban hajlunk a rutinos időbeosztások felé: sok mindent ugyanabban a sorrendben végzünk (szakemberek tanácsolják, hogy néha kavarjuk fel a jól bevált rendet, jót tesz agytekervényeinknek!), kb. ugyanabban az időben, szinte behúnyt szemmel (amit nem javaslok különben).
Reggel felkelek és még azon pizsamában, köntösben, félig-meddig radar által irányítva leballagok a 18 lépcsőfokon. A konyhában első mozdulatom a forralóhoz vezet, meggyújtom a gázt alatta, miközben a kisebb csészébe készítem a nescafét, lenyelem a kavéskanál mézet, felhúzom a rolókat a kertre, s közben nyugtázom, hogy megint szürke az ég. A nappali felé veszem az utam, hogy az utcai ablakokon is felhúzzam a rolót, s közben lenyomom a számítógép gombját. Mire a víz pezsegni kezd, a gép is beindul és a képenyő előtt kortyolgathatom a megváltó nedűt, mely végre kinyitja a szemem, és nekiláthatok az e-mail-ek olvasásának...
Igy megy ez majdnem minden reggel.