Keresés ebben a blogban

2015. június 28., vasárnap

Pergő június

   Mióta visszajöttem (csütörtök délután) nem szálltam le a"körhintáról"! Már a visszaindulás is talányosan kezdődött: a sztrájkoló taxisok miatt lezárták a Párizs körüli belső autópályát, különös tekintettel a repülőterek felé vezető kijáratokra (az utasok gyalog vonszolták csomagjaikat az utolsó száz métereken keresztül...). A megvadult taxisofőrök autókat forgattak fel, gumikat égettek az alagutakban, tiltakozásul az UberPop nevű amerikai cég ellen, mely lehetővé teszi, hogy magánszemélyek telefonhívásra féláron fuvarozzanak utasokat, természetesen adó- és egyéb hozzájárulások lerovása nélkül... Az én utam is arra vezetett, ezért vártam pár órát az indulással. D.e. 11 felé még mindig azt jelezte a felirat, hogy a "périphérique" zárva,  ennek ellenére láttam néhány autót abban az irányban is, ezért nekivágtam: hátha csak elfelejtették eloltani a figyelmeztetést! Szerencsére elég sokan kerülték el óvatosságból az egyébként mindig rettentően zsúfolt utat és így elég hamar kijutottam Párizsból.
   Délután elballagtam a kiállításra, csakúgy, mint pénteken. Az idő egyelőre csodálatosan nyári, hogy lekopogjam. Tegnap elmentem a temetőbe Gilbert néhány hűséges barátjával, akik évente leróják tiszteletüket az eltávozottak sírjánál egy szál piros rózsával és néhány spontán megemlékező szóval. Ugyancsak ők hívtak meg az esti "évadzáró" vacsorára, ahol is kellemes beszélgetésekben volt részem éjfél utánig... Különösen megmaradt bennem az egyik eszmecsere: egyikük (neurológus) a tudatos meditáció erényeit fejtegette meggyőzően... Lehet, hogy elolvasom a könyvet, amit melegen ajánlott, bár lehetséges, hogy majd kilenc éve magam is ezt a fajta éber meditációt űzöm... A könyv arra is jó lesz, hogy tisztázzam a kérdést.
   Ma d.u. elmegyek még a kiállításra ügyelni, s nem utolsó sorban a látogatókkal elbeszélgetni. Hétfőn zárunk.
Mellékelek egy másik kiállított terméket. 

2015. június 22., hétfő

Homokóra a zajban...

   Pár óra múlva autóba ülök, és nyakamba veszem a kb. 230 km-t, mely elválaszt a gyerekek otthonától. Az utcán, pontosan az ablakaim alatt, fülsértő zajjal fúrógép működik teljes bedobással, a dübörgéshez hozzá kell adni a teherautó motorját, mely az energiát szolgáltatja... Alig egy hónapja temették be az előző "lövészárkot", mely az utca teljes hosszában akadályozott bennünket pár héten keresztül a parkolásban. Ezúttal keresztben fúrnak, a gázórákat teszik az utcán leolvashatóvá. Ami azt jelenti, hogy pénteken átfúrják a falamat is, le a pincébe!
   Csak pillanatkép a mindennapokból... A zaj miatt nehezen tudok koncentrálni, de azért szeretném feltenni ezt a pár sort, mert az elmúlt hét (sőt, hetek!) jól megterhelt programjai akadályoztak a blogolásban. Főleg a kiállításra készülés  -  illetve a készülni nehezen tudás egyéb halaszthatatlan események miatt  -  szorult háttérbe a blog. Csütörtök estére végre a negyedik rajz is megszületett és üveg alá került, péntek reggel megtörtént a rendezés, melyet este ünnepélyes megnyitó követett. 29-ig még többször elmegyek felügyelni délutánonként, mihelyt a gyerekektől visszaérek.

egyik kiállított képem
   Néha megkérdezem magamtól, nem kellene-e lemondanom ezt az elfoglaltságot is. Jó adag stresszt takaríthatnék meg vele, évente legalább egyszer, de néha többször is. Sok mindenről lemondtam már, mióta Gilbert meghalt, hogy megmaradt erőmet kicsit magam köré összpontosíthassam. A rajzolás, festés nem lesz élethivatásom  -  eldőlt ez már legalább ötven éve... Végül is lett-e egyáltalán valamilyen "élethivatásom"?... Nehezen tudok néha választ adni önmagamnak feladott kérdéseimre. Minden valószínűség szerint elkéstem bármilyen választással immár... Maradt a napok lehető leghasznosabb és legkellemesebb elmorzsolgatása. Végül van ennél rosszabb megoldás is, azt hiszem.

2015. június 15., hétfő

Szorul a hurok

   A mellékelt képből kiderül, miért nincs időm mostanában blogolni, legfeljebb a facebook-ra pillantok be néha kikapcsolódásképpen. Kell a kis eltávolodás, a szem, az agy pihentetése, amikor ír vagy rajzol az ember, különben azt is belelátja a készülő "dologba", amit csak beleképzel, ami csak szándék gyanánt van jelen. Már régen észrevettem ezt a különös és csalóka játékot, amit az "ihlet" játszik velünk. S amikor mintegy kiöblített, friss aggyal, tekintettel vesszük újra szemügyre készülő művecskénket, minden hibája, elégtelensége egyszerre szemünkbe szökik.
   A csoport kiállítása pénteken, 19-én kezdődik, s én szokásom szerint az utolsó pillanatban fogok hozzá... Pedig időm volt bőven, ha tízszer annyi lett volna, akkor sem változott volna a helyzet, most már tudom. Megpróbálom néha analizálni (pszichoanalizálni?) az "esetemet", még ha nem is egyedi. Ugyan miért van rá olyan kóros szükségem, hogy időt nyerjek, miközben a stress szédületes mértékben emelkedik?... Összes, nem csak jótékony hatásával egyetemben, a kimerülés határára sodorva, melyet előre ismerek... Vajon csak ilyen felspékelt adrenalin mellett tudok kihozni magamból elfogadható teljesítményt?

2015. június 5., péntek

Beszámoló

Egy óra múlva el kell mennem.
Kinn sötét van, a fekete viharfelhő földig ér, egy zuhancson már túl vagyunk. Zengedez az ég. Pedig még hat óra sincs, a nap ilyenkor este tíz után megy csak le...
Gondoltam, gyorsan megírom a soron következő bejegyzést.
Egy héttel ezelőtt, 29-én repültem Magyarországra a fiammal. Éjjel fél 2 felé értünk a kihalt házba, de kellemes meglepetésként vetett ágy fogadott bennünket, s az asztalon vacsora!
A házban különben tolongtak a múlt kísértetei. Kicsit mintha idegenkedve fogadták volna a látogatást.
Másnapra felengedtek egy kicsit. A ragyogó napsütés hatására mi is. Igaz, hogy 16°-ban indultunk útnak pénteken és az ottani 30° nagyon jót tett!
Szombat délelőtt már indultunk is Hódmezővásárhelyre a megbeszélt találkozóra egyik volt osztálytársammal, Á. Máriával. Több mint 25 éve nem láttuk egymást... De azért rám ismert ő is. 
Mit mondjak? Déltől este hétig be nem állt a szám... Igaz, sok kérdésre kellett válaszolnom, de az évtizedeket   -  számomra legalábbis  -  egykettőre áthidalta a viszontlátás öröme. Mária, Deske, Biga, Vakesz, Kati, Magdi, Dióka, Emese, Sanyi és Attila, Jutka és V. Andris, nem beszélve volt osztályfőnökünkről, Sz. M-ról, aki frissen operált térdét nem kímélve, bottal jött el az ebédre! Csatlakozott még Lelkes István festő, aki művészettörténetre oktatott bennünket annak idején, s aki hűségesen eljön minden évben.
Szerettem volna még mindenkivel hosszasabban elbeszélgetni. Jövőre lesz az 50. érettségi találkozó. Vajon el tudok-e majd menni? A jövő titka.
Öcsém özvegye pompás vendéglátásban részesített bennünket minden nap.
Hétfőn sikerült pár órára Szegedre is elmenni. Kellemes sétával családi körben, valamint öt könyvvel gazdagabban jöttem meg kedd éjjel.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...