Költők tavaszán

   

   Az idén huszadik alkalommal rendezik meg a "Költők tavaszá"-t ("Printemps des poètes"), ezúttal március 9-25 között. A téma a "Szépség". 

   Országszerte szinte mindenütt vannak rendezvények, irodalmi körök szervezésében. Ezúttal a szomszédos Saint-Amand-les-Eaux nevű városka nagyon aktív irodalmi társaságának meghívására mentem el.  Felnőttek alfabetizálásával is foglalkoznak,  írókat, költőket hívnak meg rendszeresen, iskolásoknak irodalmi pályázatot rendeznek stb., mindez persze önkéntesek munkáján alapul. Egy Hucbald nevű középkori szerzetes nevét vették fel, aki a híres saint-amand-i apátság benedekrendi szerzetese volt a IX. sz-ban, költő és zeneszerző egy személyben.

   Az apátságról csak annyit, hogy a középkor egyik legnagyobb szellemi központja volt, még Dagobert király alapította a VII. sz-ban, de az 1789-es forradalom alatt földig lerombolták, az apátsági templom tornya maradt fenn egyedül. Az óriási értékű kodexeket Valenciennes-be menekítették, köztük a "Cantilène de Saint-Eulalie", a legrégebbről fennmaradt francia nyelvű kéziratot, melyet a mi könytárunk őriz hét lakat alatt...

   Kb. harmincan jöttünk össze verseket olvasni, hallgatni. Volt, aki saját költeményeiből olvasott fel, mások Baudelaire, Hugo szavait kölcsönözték az alkalomra.

 

   "Szépség"? Nekem erről a témáról mindig Radnóti jut eszembe. Két versét vittem magammal: a "Tétova ódá"-t és a "Szerelmes vers"-et. Mindkettőt saját fordításomban, Muriel közreműködésével. Pár szóval megmagyaráztam választásomat, majd felolvastam mindkét nyelven. Nem láthattam olvasás közben a közönséget, mert a "hangulatvilágítás" nagyon intimre sikerült a teremben, így főleg arra ügyeltem, hogy a betűket lássam! Annie, aki mellettem ült, ennyit mondott később: "Itták a szavaidat!" 

   El sem hiszitek, mennyire örültem neki Radnóti miatt! Megölték barbár fasiszták, de szavai tovább élnek, felcsendültek franciául és magyarul is, 75 év után is, egy francia kisvárosban, egy hűvös márciusi estén.

   

Ráérősök hétköznapjaiból...

   Hogy el ne kiabáljam, már majdnem egy hét óta süt a nap! 

   Ebből kifolyólag  -  e szokásos, de nem túl szép kifejezés szerint  -  éjszakánként még fagyogat is.

   A kaméliám egyre jobban nekibuzdul. 

  Az elmúlt két hónap annyira megviselt kívül-belül, hogy eldöntöttem: ajándékozok magamnak legalább egy könnyedebb ritmusú hetet. Az is lehet, hogy kettő lesz belőle. Miért is ne? Magam ura vagyok jóban-rosszban immár majd 13 éve, megkísérelhetem elhallgattatni a gyerekkorom óta belém nevelt antik megróvást: csakis valami hasznos dologgal töltsd a drága időt! A pihenés csak annak jár, aki megdolgozott érte.

   Igy hát szégyenszemre majdnem tétlenül szemléltem fotelem mélyéből a napsütötte órákat, legfeljebb írtam pár bejegyzést, kinyomtattam jónéhány megőrzésre érdemes oldalt  francia blogomról, válaszoltam a telefonáló ismerősöknek, fiamnak, aki majdnem naponta felhívott hazafelé menet, hogy egy kis vidámságot csempésszen hétköznapjaimba. Bevallom, ezen kívül nem volt nagy kedvem nevetni, legfeljebb grimaszolni a fájdalomtól...

    Tegnap lementem a kertbe és megmetszettem 4 rózsafát. Már két méternél is magasabbra nyúltak, mert az ősszel sem tudtam gondjaimba venni őket. Még 3 van hátra, de már nem fért a tartályba a sok apróra vágott ág, nomeg a derekem is tiltakozni kezdett. Ha valóban itt a tavasz és nemcsak hiteget, lesz még tennivaló bőven.

   Kedd este furcsa üzenet várt az RTL rádiótól: van-e kedvem részt venni egy műsorban, mely beszélgetés lesz a kisebbségi komplexusok témája körül. Bevallom, a javaslat hízelgett egy kicsit az egyébként nem túlterjengő hiúságomnak. Még októberben írtam mindkét blogomon bejegyzést e témáról (itt magyarul), (itt franciául), de blogjaim nem döntögetnek látogatottsági rekordokat: igaz, nem is reklámozom őket... Ezt a bejegyzést fedezte fel a műsor szervezője és kérte, adjam meg a telefonszámomat, ha érdekel.

   Első gondolatom az volt, hogy nem válaszolok: ez a rádió nem tartozik az általam hallgatottak közé. Minek vergődjek a folytatással? Kell nekem ez a "papírzsebkendő-dicsőség"? (egyszer használja-eldobja) Fiam épp telefonált, elmondom neki frissiben, s azt is, hogy nincs szándékom válaszolni. Biztat, hogy ne hagyjam ki. Nem akarok ismét süllyedni a szemében, hogy minden alkalmat langyos kézlegyintéssel mellőzök. Válaszolok az üzenetre.

    Másnap felhív a szervező hölgy, gyorsan meginterjúvol, erősen hangsúlyozva a témát: miféle komplexusoktól szenvedek? Mondom, az én koromban már szinte semmilyentől, lassan megtanulja az ember, hogy ne a másik tekintetének tükrében létezzen. Udvariasan elköszönt. 

   Nem vagyok elég jó kliens. Már kisebbségi komplexusaim sincsenek.

Nap mint nap szürkület

   A kert ilyen szomorú szürkeségben várja a tavaszt. Majdnem két hét óta esik és 90 km-es szélrohamok ostromolnak bennünket szinte megállás nélkül. Csak a kamélia áll ellent úgy-ahogy, s apránként kibontakoztatja csodaszép virágait. Óvatosan, egyenként, messze a szokásos lelkes kirobbanástól. 

   Az is lehet, hogy a kertem csak rám vár. Magam is lassan ébredezem a hosszú bénultságból, s bevallom, még az idén nem léptem le a két lépcsőfokon, mely a teraszról a kert átázott gyepére vezet. Legtöbbször minden erőfeszítés emberfelettinek bizonyult. Szégyenszemre a rózsafákat se metszettem meg, de talán a jó idővel erőm egy része is visszatér...  

   Bízom benne, hogy megvár a kertem. Szükségünk van egymásra. Nagyrészt miatta sem költöztem lakásba, s vállaltam a napi többszöri fel- és lejárást az emeletre, a százéves korlátba kapaszkodva. Kell egy kis földtúrás is, a metszőolló jótékony beavatkozása, melytől megkönnyebbülve kivirulhatnak a virágok. A kert mindennapos látványa életem egyik színtere, még akkor is ha szürke, mint most, a nap hiányától.

Az utazás

   Félve, szinte hátrálva készültem az útra. Gyáván, roskadozva a bűntudat terhe alatt. Gyávaságom bűntudata alatt. Féltem az összeomlás látványától, mely elkerülhetetlenül engem is sorra kerít majd. Annyi mindent örököltem anyámtól  -  ezt ugyan miért ne?

   Váratlanul zuhant ránk a hideg, maga alá temetve minden könnyedséget. Szembesülés a szülőfölddel, az illúziókkal, az emlékezet átformálta múlttal. A negyven éven át tartó napsütést felváltotta a zimankó, havazott kívül-belül.

   Az öregség látványa, az összeomlásé, mely kis szerencsével mindnyájunkra vár, hacsak időben el nem köszönünk, megkímélve a hátramaradottakat. Fájdalmas együttérzéssel nézem anyámat, kinek fénylő mosolya visszaint a hatvan éves múltból, miközben lassan riadt romhalmazzá lesz. Zilált tudata széteső cserépdarabkáit megrendítő és többnyire hiábavaló erőfeszítések árán sikerül néha összeszednie, s olyankor siratja megalázó nyomorúságát...
   A szorongás úgy lebeg felettem, mint valami kitárt szárnyú vészmadár, éles szeme engem fürkész, mikor feledkezem meg egy pillanatra a veszélyről, átadva magam egy boldogsághoz hasonló futó érzésnek... Nem szabad, ébernek kell maradnom, mint ahogy mindig is az voltam.

    Fáj a hátam, mint a griffmadárnak, ki saját húsából táplálkozik, hogy végigrepülhesse útját... Nagynéha felcsillan a remény: a pontos szó mámora. Szeretném, ha másokat is megérintene. Hiába, az érzelmek javíthatatlan megosztója vagyok.
   Minden megváltozott. Anyám felfoghatatlan halála, melytől régóta rettegtem. Pedig el is képzeltem, szinte még a pillanatot is meg tudnám határozni, amikor elengedtem a kezét... Mintha csak áldozatul ajánlottam volna fel... A teher elviselhetetlenné vált. A bűntudat súlya, a láncoké, azé, amivé lett, s hogy nem tudtam megakadályozni az összeomlást, vagy legalábbis megpróbálni azt... Sikerült volna-e? Ki tudja... Szánalmas mentség a felelősségrevonás idején. Legnehezebb a szembesülés önmagunkkal, azzal, ami ránk vár. Kinyílt a kiskapu, többé nem csukódik be. Átjár a huzat s beleremegünk.
  

Aragon

Nincs boldog szerelem

Aragon és Elsa Triolet

Semmi sem végleg az emberé Gyöngesége
Ereje szíve sem S hogyha kitárja két
Karját árnyéka a kereszt árnyéka épp
S csak összetöri ha öleli örömét
Furcsa és keserű meghasonlás a léte
     És nem boldog a szerelem

Élete Olyan az mint a másfajta sorsra
Szánt fegyvertelenül szolgáló katonák
Hajnalban kelteni őket mi haszna hát
Ha estére is éppoly tétlen-tétovák
Mondjátok Életem De ne könnyeket ontva
     És nem boldog a szerelem

Szerelmem gyönyörű szerelmem szenvedésem
Magamban hordalak mint sebzett madarat
S nem sejtve néznek ők hol utunk elhalad
Ismétlik a szivem szőtte szép szavakat
Melyek nagy szemedért meghaltak alig-élten
     És nem boldog a szerelem

Késő nincs már idő az élni-tanuláshoz
Egy szívvel sírjuk el mikor az éj takar
Mennyi kínból fakad akármi röpke dal
Percnyi kis örömért fizetni mennyi jaj
S mennyi bú könnye kell egy gitár dallamához
     És nem boldog a szerelem

Nincs szerelem mely fájdalommá ne érne
Nincs szerelem amely ne gyötörne szivet
Nincs szerelem amely ne hervasztana meg
S hazám szerelme is éppúgy mint a tied
Nincs szerelem amely ne zokogáson élne
     És nem boldog a szerelem
     De a kettőnké kedvesem

Ford. Rónay György

Az eredeti: 

Louis Aragon

Il n'y a pas d'amour heureux Rien n'est jamais acquis à l'homme Ni sa force Ni sa faiblesse ni son coeur Et quand il croit Ouvrir ses bras son ombre est celle d'une croix Et quand il croit serrer son bonheur il le broie Sa vie est un étrange et douloureux divorce Il n'y a pas d'amour heureux Sa vie Elle ressemble à ces soldats sans armes Qu'on avait habillés pour un autre destin A quoi peut leur servir de se lever matin Eux qu'on retrouve au soir désoeuvrés incertains Dites ces mots Ma vie Et retenez vos larmes Il n'y a pas d'amour heureux Mon bel amour mon cher amour ma déchirure Je te porte dans moi comme un oiseau blessé Et ceux-là sans savoir nous regardent passer Répétant après moi les mots que j'ai tressés Et qui pour tes grands yeux tout aussitôt moururent Il n'y a pas d'amour heureux Le temps d'apprendre à vivre il est déjà trop tard Que pleurent dans la nuit nos coeurs à l'unisson Ce qu'il faut de malheur pour la moindre chanson Ce qu'il faut de regrets pour payer un frisson Ce qu'il faut de sanglots pour un air de guitare Il n'y a pas d'amour heureux Il n'y a pas d'amour qui ne soit à douleur Il n'y a pas d'amour dont on ne soit meurtri Il n'y a pas d'amour dont on ne soit flétri Et pas plus que de toi l'amour de la patrie Il n'y a pas d'amour qui ne vive de pleurs Il n'y a pas d'amour heureux Mais c'est notre amour à tous les deux (La Diane Francaise, Seghers 1946) Louis Aragon egyik legszebb szerelmes versére Georges Brassens írt zenét, ő is énekli a mellékelt felvételen. Rengetegszer hallottam már, de sohasem borzongás nélkül, a könnyek határán... Brassens - Aragon

Vége az idilli hétnek unokáimmal

   Csend és (majdnem) mozdulatlan nyugalom uralkodik körülöttem egy kimerítő hétvége után.

   Elmentek tegnap délután a gyerekek. A kimerülést ugyan távolról sem ők okozták, hanem  -  a KUTYÁJUK. Egy perc nyugalmunk se volt tőle, se éjjel, se nappal. Állandóan szemmel kellett tartani, mindig keresgélt, kutatott valami után, cipőt, papucsot nem volt ajánlatos szem elől téveszteni. Megkezdte az egyik szőnyegemet, egy szakácskönyvet is megkóstolt... stb, stb...

   

   Lucie unokám 13. születésnapját megültük szombaton, pár nappal a valódi dátum előtt. Barátaival majd csak a jövő szombaton kerül rá a sor. Nagyon örült a nagyszülők ajándékainak, ők is örültek, hogy eltaláltak az ízlését.

   Vasárnap délben fiam meghívására mind a heten ebédre jöttünk össze egy vendéglőben, hiszen nagymamák napja volt! Egy cserép fehér azalea jelzi az asztalon.