"Játszani is engedd szép, komoly fiadat!"

    Majdnem 3 hónapja nem találkoztunk a gyerekekkel. Bevallom, nagyon hosszúnak tűnik. Bár a telefon áthidalja némileg a távolságot, semmi nem helyettesítheti a közvetlen találkozást. Nem panaszként mondom, s nekik sem emlegetem, nehogy számonkérésként hangozhasson, hiszen tudom, hogy alig látszanak ki a tennivalókból. Azt se kívánom meg, hogy naponta felhívjanak, hiszen szükség esetén a 250 km-es távolság se a világ vége! Betegség esetén számíthatok barátaimra is, bár igyekszem nem visszaélni kedvességükkel. Úgy vagyok vele, mint legtöbb korombeli ismerősöm: amíg megtehetem, csinálom magam, mert a megmaradt önállóság érzése mindennél fontosabb!

   Épp most telefonált 83 éves szomszédasszonyom. Szemorvosnál járt: közelben lakó két fia közül valamelyik, esetleg egyik unokája mindig rendelkezésére áll. Homályosan lát, nem mennék-e át a kis ebédért, amit megoszt velem? Egy egész nyúlcomb várt rám zöldbab és krumpli körítéssel. Kész a mai ebédem, még főznöm se kell. Időnként megosztjuk így, amit főzünk nagyobb mennyiségben, "hogy jusson a szomszédnak is"... Ha kenyérért megyek, hozok neki egy kis süteményt uzsonnára. Néha leülünk egy kávéra, elbeszélgetünk (minden téma érdekli) és igyekszem felvidítani egy kicsit. Hát efféle kis epizódok váltakoznak mindennapjaimban, bár sokat vagyok egyedül is. 

   Furcsán hangzik talán, de az életemből a játék hiányzik a legjobban. Gyerekkoromban szüleimmel megszokott volt a játékos hangulat: a kártyajátékoktól kezdve a barkochba, az ország-város, az amőba, a ki nevet a végén? stb. jut eszembe hirtelen, melyeket a szüleim nagy odaadással játszottak velünk, gyerekekkel. Azt hiszem, a családokban a TV, s újabban a telefon, tablet erősen megtépázta ezeket a szokásokat. Fiatal korunkban, akárhol éltünk, mindig olyan társaság verődött össze, akik szerettek játszani. Scrabble, kártyajátékok, sakk stb. foglalták el szabadidőnket, főleg a hét végén. A nyári vakáció idején férjem szüleinél is ezzel teltek a délutánok, sok francia játékkal ismerkedtem meg.

   Bizonyára a véletlen műve, de itt alig ismerek valakit, akit rá lehetne bírni egy társasjátékra, esetleg kártyapartira. Igy csak arra várok, hogy találkozhassunk a gyerekekkel: kicsik-nagyok rögtön kaphatóak az efféle kikapcsolódásra. Kiszellőzteti a fejünkből a gondokat, nem hiányzik belőle az izgalom, de főleg a nevetés nem. Ami tudvalevőleg a legjobb orvosság búskomorság ellen! 

Helyzetjelentés

    Pillanatnyilag a délelőtt a legmegfelelőbb időszak, hogy valami érdemlegeset próbáljak csinálni a Net közvetítésével: üzenetekre válaszolni, telefonálni, számlát befizetni, születésnapi ajándék után nézni és keresni egy lábon álló virágcserép tartót... Mire az ebéddel is végzek úgy 13h felé, már csak egy vágyam van: "kinyúlni" nélkülözhetetlen IKEA-fotelemben, csaknem vízszintes helyzetben, pár órára... Utána, egy kávé támogatásával lehet még vacsoráig 2-3 termékenyebb órám, ha minden jól megy. Olyan sok dolog várakozik rám, hogy ez a hosszúra nyúlt gyengeségi állapot szorongó lelkiismeretfurdalást kelt bennem. Furcsa érzés: különösebben nem fáj semmim, csak ez a meghatározatlan és tehetetlen fáradtság köt gúzsba... Különösen 10 nap intenzív kortizon-pörgés után, amely megsokszorozta energiámat és tennivágyásomat! Ezt használta ki egy kóbor "mezei vírus" (Tamko szavaival), hogy lebillentsen a gödör fenekére.

   Közben azért felvettem az influenza elleni oltást is (speciális adagolásban, a hozzám hasonló krónikus betegségekben szenvedők részére). Ilyenkor mindig van egy gyengéd gondolatom bal karom irányában, hiszen ő kapja az összes szúrást mióta megoperáltak, s ezáltal a jobbik használhatatlanná vált vérvétel és egyéb célokra. Remélem, nem véglegesen, de egyszer majd felteszem a kérdést illetékeseknek.

   Haragszom magamra, hogy ez a bejegyzés is hasonlít egy orvosi jelentésre, melyek rendszeres publikálása itt nálunk a mindenkori köztársasági elnökök "kiváltsága", esetleg kötelezettsége. Legtöbbször csak utólag derül ki, mennyire meghamisították benne az igazságot, hogy ne keltsenek pánikot, esetleg politikai válságot. Ami engem illet, nem vagyok annyira fontos személy, hogy megszépítsem a valóságot. De még csak annyira sem, hogy mindent kiteregessek s ezzel terheljek másokat... Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy gondolt rám.