Kendőzetlen szimbólum

    Két hét telt el, mióta nem írtam a blogomra. Közben "javítóban" volt a bal szemem, december 7-én. Az operáció óta csöppen bele öt, majd pár nap múlva három féle gyógyszer naponta többször. Mire a végére járok az utókezelésnek, kezdhetem előlről a jobb szememmel, január 4-én. Annyit máris érzek, hogy jobban látok az újjal, pedig eleinte "fátyolosabb" volt, mint a másik.

  

 A műtéten magán már sokan átestek. Nem fogok tehát világrengető bátorságommal dicsekedni. Kb. 20 percig tartott, fájdalmat nem éreztem. Kaptam utána egy kis reggelit, csésze kávét és két szelet kenyeret kis kocka vajjal. Hamarosan telefonáltam menyem apjának, aki elvitt hozzájuk ebédre. Igaz, nem voltam túl elegáns látvány, de Palmyre kb. egy hónapja esett át mindkét műtéten, ismerte a programot. Estefelé jött egy ápolónő, hogy kicserélje a kötést és elkezdje a napi háromszori csepegtetést.

   Bevallom, még aznap este leültem a számítógép és a TV elé... Igaz, eleinte mértékkel. Nem is olyan egyszerű félszemmel olvasni... De még szelfit készíteni sem! Másnap felhívtak a kórházból, hogy minden rendben van-e. Rendben volt.

 

   Most meg már, jó két hét elteltével nyakig vagyunk a karácsonyi készülődésben. A gyerekek nagy terhet vettek le a vállamról, átvállalva a karácsony két napjának megszervezését, náluk! Rá kellett döbbennem, Agnès szüleivel együtt, hogy átléptük  az öregedés újabb lépcsőfokát : a papa augusztus végén enyhébb agyvérzésel került kórházba, a mama szemműtétjét újabb szembetegség felbukkanása súlyosbítja, az én látási problémáim is megoldásra várnak : enyhén szólva nem vagyunk pillanatnyilag (?) a dinamikus, utazgatós nagyszülők mintaképei, mint még egy-két évvel ezelőtt ! Valószínű, hogy a továbbiakban át kell programoznunk terveinket.

   Most azonban a közelgő viszontlátások járnak a fejemben. Gyűjtögetem az ajándékokat, majd mindennap szétnézek a városban; ma még a fodrászhoz is eljutottam. Sőt, beszereztem kis karácsonyfámat is, melyről igazán elmondhatom, hogy szimbólikus ereje van! Jobban mondva az egész nem más, mint egy mezítelen szimbólum!... 

Boldog Karácsonyt kívánok szeretettel Mindnyájatoknak !

Mazsolás csiga

    Most jöttem meg a kenyérboltból, ahová kb. 2 éve járok, bár a sarkon, nem egészen száz méterre tőlem, még mindig létezik az a pék, akiről annak idején írtam (ő volt az, aki nyugdíjba menetele alkalmából írásbeli meghívót küldött minden hűséges vásárlójának egy búcsú délutánra. Egymásnak adtuk a kilincset...) Igaz, hogy csak a bolt a régi, az új pék kenyere nem vált be nálam. Többszöri próbálkozás után inkább elmegyek a szomszéd városkába, mely érinti a miénket  -  mondhatni az utcánk közös, csak el kell autózni a végéig  -  kb. 3 km-re tőlem. Szívélyesek, a választék bőséges és változatos, mindig friss (reggel 6-tól este 8-ig vannak nyitva megállás nélkül), sokféle kenyér, baguette, sütemények, pizzák stb. között lehet válogatni. S még harmadnapra se szárad ki a kenyér! Pedig nekem a 25 dekás majdnem a hét végéig eltart...

   Megszántam magam egy péksütemény erejéig, pedig ritkán fordul elő velem, a cukorszintemet is kordában kell tartani. Most viszont állandóan lelki szemeim előtt rebeg a naptár, s benne december 7-e, a szemműtétem napja... Eddig nagyvonalúan eltereltem róla a figyelmemet, mondván, hogy még messze van, ráérek izgulni. Most meg rohamosan közeledik, s annyi mindent meg kell szerveznem : ki visz majd a kórházba és vissza, a pontos időt csak előző nap fogják megtelefonálni. Előtte viszont még el kell mennem kezelőorvosomhoz az állandóan szedett gyógyszereimet felíratni, mert a gyógyszerész csak megelőlegezte őket, kifogytam a receptekből... Egy ápolónőt is fel kell kérnem, hogy naponta többször nézzen el hozzám az utóápolásra, a 3-4 féle gyógyszer szemembe csepegtetésére, legalább az első napokban... Arról nem beszélve, hogy előre kell bevásárolnom, mert vezetni se fogok fél szemmel egy ideig. Leginkább viszont azon töprengek, mit fogok csinálni egész nap olvasás, írás nélkül?...