Tudvalevőleg nehezen bírom a korai kelést, hiszen 3-4 óra előtt nemigen oltom el a villanyt. Hétfőn, kedden viszont fél 8-ra állítottam az ébresztőt, bár ennek tudatában alig tudok 2 órát aludni, attól szorongva, hogy nem hallom meg, ami különben teljesen lehetetlen, olyan sziréna erejével zendül meg közvetlenül a fejem mellett. Dehát a stresszre hajló állapotnak mit számítanak az észérvek! Mivé lett a zenitüd koronázatlan királynője, kérdezem magamban. Poros nyoma sem maradt.
Hétfőn délelőtt fogorvosom majd egy órán keresztül ecseteli minden részletében a panoráma röntgenkép forgatásával, hova és milyen ritmusban fogja az ősszel beültetni csodálatos hétpróbás új fogaimat. Arra biztatom, minél hamarabb essünk túl rajta, ne húzódjon el hónapokig a 4-5 fog beültetése, hogy legyen még időm élvezni is őket! Igaz, így a betegbiztosítás kevesebbet térít majd vissza, de ha életem valami miatt útközben megrövidül, úgyse megyek sokra a hamvaimba veszett titán-csavarocskákkal, akármilyen sokba fognak kerülni nekem...
Többek között attól is szorongás fog el, hogy pár nap múlva már augusztus lesz. Nehezen viselem a bizonytalan két szék közötti állapotot. Menjek, maradjak? Ez is, az is problémás. Legalábbis a döntés (jó Mérleg módjára kínszenvedés). Észreveszem, hogy még a lélegzetvételt is visszatartom ilyenkor. Jógalégzés-tanfolyam kéne tán nekem is, első lépés gyanánt a "kiengedés" avagy az "elengedés" göröngyös útján...