"Foglalkozz könnyedébb témákkal", intem magam legbelül, hogy ne terheljem a hozzám belépő kedves olvasót közérzetemmel, mely néha a felettünk hosszú időre berendezkedett ólomszürke égre hasonlít leginkább. Pedig nem élek elszigetelten, sőt, sokszor benéznek hozzám nemcsak előre megbeszélt, hanem váratlan látogatók is - annak ellenére, hogy itt Franciaországban udvariatlanságnak minősül, ha valakit előzetes telefon nélkül meglepnek. Délelőtt előfordul eféle váratlan eset is, ilyenkor még pizsamában találnak a gép előtt. "Láttam az autódat a ház előtt, gondoltam, benézek hozzád", bocsájtják előre kissé védekezőn. Annak idején Mindszenten, ahol telefonunk se volt sokáig, s a látogató szinte mindig váratlanul jött, jobban mondva mindig készenlétben kellett rá várni kifogástalan renddel, tisztasággal, nehogy "szó érje a ház elejit", hogy nagyanyámat idézzem.
82 éves szomszédasszonyommal már bizalmasabb a viszonyunk, ő szinte bármikor rámcsenget, főképp rosszabb periódusaiban, amikor szüksége van pár szóra. Sokszor csak annyi az ürügy, hogy csavarjam le gyógyszeres fiolája kupakját, mert eldeformálódott ujjai nem engedelmeskednek. Néha pedig egyenesen orvosi véleményt kér tőlem... Ilyenkor természetesen igyekszem megnyugtatni, vagy ha a probléma kívül esik "szakmai tudásomon", közös orvosunkhoz irányítom. Néha egy kávéra is leülünk, s hosszabb ideig elbeszélgetünk, bár azt előre jeleztem, hogy szerintem a jó viszony ápolásának egyik titka, hogy hagyjuk a másikat lélegzeni. Szükség esetén viszont mindig számíthatunk egymásra.
No és az új kanapé... Még áprilisban bejelentettem ezen a blogon, hogy megrendelem. Az előzőeket eladtam, helyettük lett annak idején a kétszemélyes és a "rózsaszín" fotel, hogy tágasabb, levegősebb legyen a nappali. Ehelyett mi történt? Mint ami szokott, javíthatatlanul (egyszer majd ebben a témában is mélyebbre kell ásnom!) : valahányszor sikerül helyet csinálnom magam körül, kis idő múlva ismét "betöltöm az űrt"... Mondtam már, hogy nyitott könyv lennék egy pszichoanalitikus számára?...
Nos, ilyen lett az új (már több, mint egy éve "szemeztem vele", állandó tétovázásaim türelmessé tesznek), nagyon benne van a korszellem, az elkerekített oldalak, a karjaikba fogadó formák, a természetes anyagok (lenvászon) és színek... Hasonlít egy banánra, egymás felé fordítja a beszélgetők tekintetét...