Homokóra a zajban...

   Pár óra múlva autóba ülök, és nyakamba veszem a kb. 230 km-t, mely elválaszt a gyerekek otthonától. Az utcán, pontosan az ablakaim alatt, fülsértő zajjal fúrógép működik teljes bedobással, a dübörgéshez hozzá kell adni a teherautó motorját, mely az energiát szolgáltatja... Alig egy hónapja temették be az előző "lövészárkot", mely az utca teljes hosszában akadályozott bennünket pár héten keresztül a parkolásban. Ezúttal keresztben fúrnak, a gázórákat teszik az utcán leolvashatóvá. Ami azt jelenti, hogy pénteken átfúrják a falamat is, le a pincébe!

   Csak pillanatkép a mindennapokból... A zaj miatt nehezen tudok koncentrálni, de azért szeretném feltenni ezt a pár sort, mert az elmúlt hét (sőt, hetek!) jól megterhelt programjai akadályoztak a blogolásban. Főleg a kiállításra készülés  -  illetve a készülni nehezen tudás egyéb halaszthatatlan események miatt  -  szorult háttérbe a blog. Csütörtök estére végre a negyedik rajz is megszületett és üveg alá került, péntek reggel megtörtént a rendezés, melyet este ünnepélyes megnyitó követett. 29-ig még többször elmegyek felügyelni délutánonként, mihelyt a gyerekektől visszaérek.

egyik kiállított képem

   Néha megkérdezem magamtól, nem kellene-e lemondanom ezt az elfoglaltságot is. Jó adag stresszt takaríthatnék meg vele, évente legalább egyszer, de néha többször is. Sok mindenről lemondtam már, mióta Gilbert meghalt, hogy megmaradt erőmet kicsit magam köré összpontosíthassam. A rajzolás, festés nem lesz élethivatásom  -  eldőlt ez már legalább ötven éve... Végül is lett-e egyáltalán valamilyen "élethivatásom"?... Nehezen tudok néha választ adni önmagamnak feladott kérdéseimre. Minden valószínűség szerint elkéstem bármilyen választással immár... Maradt a napok lehető leghasznosabb és legkellemesebb elmorzsolgatása. Végül van ennél rosszabb megoldás is, azt hiszem.