Október első fele, dolgos is, ünnepélyes is...

    Jó két hete is van, hogy utoljára írtam a blogomra, október elején. Most meg már a hónap közepén járunk, s a kései napsugár is kinézett a felhők mögül. Nem unatkoztam az elmúlt hetek alatt, sőt, nagyon is megteltek a napjaim beteglátogatással, születésnapi előkészületekkel, bevásárlással hűvös szélben, szüntelenül szitáló esőben. De megérte, mert a családi, baráti szeretetszálak szorosabbra fonódnak minden alkalommal. 

   Épp tegnap írtam francia blogomon, hogy szeretem a családi összejöveteleket, melyek lehetővé teszik több generáció keveredését: az ember kicsit úgy érezheti, hogy benne van a pezsgő életben, s ha közvetetten is, tudomást szerezhet a sokat vállaló, sokat dolgozó "középhad" mindennapjairól. Nem beszélve a gyerekekről: minden találkozás új felfedezés, olyan gyorsan változnak kívül-belül!... Megunhatatlan.

   Más a korunkbeliek társasága. Félszavakból is megértjük egymást, s ahogy tegnap is írtam, nem kell már hasztalan versengésre, meg nem értésekre pazarolnunk amúgy is fogyóban levő energiánkat. Sőt, nem takarékoskodunk a szeretet, barátság szavakban is megfogalmazott kifejezésével, hiszen ennek lehetősége bármely pillanatban végleg eltűnhet. Másodszor is meglátogattuk hát lábadozó barátnőnket, akinek rendkívüli aktivitása most mozgáskorlátozásra van ítélve. Mivelhogy "a hegy nem mehet Mohamedhez" még pár hétig, vittem magammal egy üveg pezsgőt, amit hármasban majdnem teljesen megiszogattunk születésnapom ürügyén, bár én óvatos voltam sofőri mivoltomban (itt 0,5 alkoholszint engedélyezett, de senki se tudja pontosan, hogy számára ez mennyit jelent...). Sikerült jó kis meglepetést okoznom, barátnőm is feldobódott, mert kezdte végetérhetetlennek találni a lábadozást, a napi gyógytornát és a két mankót!... 

   A gyerekek 10-11-i látogatása nagyon jót tett, mint mindig, a kedélyemnek. Szombat délben érkeztek ebédre, este gauffres-sütés következett, majd vasárnap délben Agnès szülei is csatlakoztak a születésnapi ebédhez. Két tortát is rendeltem pár nappal előtte, mert Alice a csokist szereti (és voltaképpen az ő születésnapját is megünnepeltük, kicsit előre), Lucie viszont a gyümölcsöst. Én mindkettőt, ezért választottam a gyümölcsöst. Az ajándékok mindenkinek nagyon tetszettek. Menyem segített a főzés befejezésében és a mosogatásban, nekem csak a harmincvalahány pohár maradt másnapra...

   Épp az imént (5 perce) csöngetett be szomszédasszonyom egy cserép virággal: nincs hát még teljesen vége az ünneplésnek?... Avagy: megállt az idő.