Vágyakozások...

   Mióta bezárkózva élünk, szép idő van. Különös és ritka kegyelmi állapot. Hogy kinek a kegyelme? Hát, azt már ki-ki döntse el magában, maradjon meg ennyi szabadsága mindenkinek.

   Kb. két hét telt el így, főleg belülről nézegettem a napsütést, legfeljebb a kertbe mentem ki tenni-venni, esetleg a sarki pékhez finom friss kenyérért gyalogoltam el oda-vissza 15-20 perc alatt, miután kitöltöttem magamnak az engedélyt, melyet különben eddig senki sem ellenőrzött... Boltban kétszer, gyógyszertárban egyszer voltam, telefonon, interneten sokakkal beszéltem. Sokat olvastam, tévét is néztem. Nagyjából ennyiből áll a leltár.

   Tudom, hogy még messze van a szabadulás. Kezd elhatalmasodni utána a vágy. Talán azért, mert hamarosan  -  és nemcsak a dátum szerint  -  itt lesz a tavasz. Kifelé hívogat, csábít, csalogat emberek közé. Szeretném a gyerekeket magamhoz ölelni. Érezni barátaim jelenlétét, közelségét, melegét, egymás szemébe nézve beszélgetni, anélkül, hogy képernyő választana el bennünket, mint valami zordon "hygiaphone" emlékeimben a postahivatalban... Összeülni egy kávéra a teraszon, otthon vagy a napsütötte város közepén, ahol kinyílnak a napernyők a kérészéletű nyári szezon idejére, mint a virágos kertek. Beülni egy moziba és beleolvadni az óriás filmvászon vonzásába, egyszerre válni nézővé és hallgatag statisztává a vásznon. Kiruccani néha egy kis vendéglői vacsorára barátokkal, eggyel vagy többel, étlapot böngészve ízlelgetni az emlékeket, előre élvezve, hogy most az egyszer engem szolgálnak ki... Egyszóval, igényeim nem is olyan költségesek, leginkább kellemes melegségre vágynak.
   Addig meg? Dédelgetem magamban a közelmúlt ízeit, mintha valósággal özönvíz előttiek lennének. Amíg újra jelenné nem válnak. Ha lehet, olyan jelenné, melynek zamatát sietség nélkül tudjuk majd élvezni.