Negyedik hete vagyok majdnem bezárva. Azért majdnem, mert néha-néha megnyílik a ketrec ajtaja és ki is léphetek rajta, előre programozva a "szabadságot", egy papírlapon minden alkalommal napra, sőt órára pontosan jelezve, mikor és milyen célból (melyek 7 pontban vannak engedélyezve) hagytam el a szobafogságot. A végén már annyira beidegződik a korlátozás, a veszélyérzet, hogy nincs is kedvem elhagyni házi börtönömet, hacsak nem muszáj.
Francia blogomon épp ma ecseteltem, hogy ez a természetellenes szituáció egy régi, de manapság nagyon időszerűen ható Alain Resnais filmet juttatott eszembe, melyet 1980-ban mutattak be és már akkor is nagy hatással volt rám. Francia címe "Mon oncle d'Amérique", vagyis az "Amerikai nagybácsi", nem tudom, játszották-e annak idején Magyarországon és ha igen, milyen címen. Mi akkoriban Nyugat-Berlinben éltünk már negyedik éve 3 éves fiunkkal. Kalitkánk aranyból volt...
A film Henri Laborit professzor elméletét hivatott illusztrálni, patkányokkal lefolytatott kísérleteit egyidőben emberi sorsokkal is szemléltetni. Mi történik pl. egy ketrecbe zárt patkánnyal, mely egy idő után rájön, hogy nincs kiút, a harc és bármilyen cselekvési kísérlet hiábavaló? Testi, lelki egészsége rombadől. Ezt nevezi "inhibition de l'action"-nak, vagyis a cselekvés visszafojtásának, gátlásának, mely lassanként lecsökkenti a szervezet önvédelmi képességét.
Az igazi meglepetés csak ezután ért. Ugyanis némelyik patkányt ebben a letargikus szituációban elektrosokkal kezelték, mely megsemmisítette az emlékeit. Testi egészsége viszont megmaradt.
Napok óta az volt az érzésem, hogy lassan halványodik a tér és időérzékelésem, mintha képtelen lennék akár csak pár napra is előrevetítenem magam, terveim nem működnek, valami szokatlanul nagy tehetetlenségi erő szegez a földhöz. Pedig gyönyörűen, százágra süt a nap, ami máskor mindig feldob és energiával tölt meg. Ekkor jutott eszembe Laborit professzor elmélete. Lehet, hogy én is azon munkálkodom öntudatlanul, hogy elfojtsam kellemes emlékeimet, melyek után vágyakozva, tőlük megfosztva élni egyre nagyobb szenvedés?... Ennél már jobb az időtlenség félhomálya is, hogy kivárjuk a... Mit is?... A szabadulást.
Kifosztottnak érzem magam én is. A gyerekek felajánlották, hogy beszereznek mindent Pesten, és a vejem céges autójával jönnek a kapunk elé. Kirakodnak. De nem mehetek oda hozzájuk, nem lehet megölelni, kérdezni róluk, beszámolni rólunk, legföljebb sms-ben, ha elmentek, megmondhatjuk, hogy köszönjük szépen...
VálaszTörlésNagyon szeretnek és féltenek benneteket a gyerekeitek! De nehéz a távolság, mely elválaszt, hát még ha csak pár lépés az ölelésig... Még akkor is, ha jó ügy érdekében történik (hogy ne terjedjen a járvány)
TörlésRózsa! Az időérzékelésünk elvesztését én is tapasztalom magamon. A blogbejegyzések dátumáról tartom számon, hogy valójában hanyadika van, és hogy a hét melyik napját rögzítsem az agyamban. Nem, mintha számítana.
VálaszTörlésMeggyőződésem, hogy a valamikori visszaállásunk, időérzékelésünk tökéletes lesz, és egyből visszapattanunk majd a normális kerékvágásba. Visszanézve meg majd hosszúnak sem fog tűnni a mögöttünk hagyott idő. (Ez persze csak az én érzésem.)
Éva, nem tudom, valóban sikerül-e visszaállni egycspásra. Talán az is alkat kérdése lesz egy kicsit... Ezt a perspektívát pl. egyáltalán nem érzékelem...
Törlésszerintem egyértelműen NEM!
Törlésigen, magyarul is az volt a címe, itt megnézhető: https://syakilah98.blogspot.com/2019/03/hd-amerikai-nagybacsim-1980-teljes-film.html
VálaszTörlésRészemről én nem annyira a visszaállásra várok, hanem megélem most ezt a fajta lehetőséget, hát ha nem lehet úgy, ahogy én akarom: úgy akarom ahogy lehet....én most is törekszem a teljes életre, csak az persze nem annyira nagyívű, a mászkálás tekintetében, de csomó mindenben meg jó, hogy nyugi van
azt hallottam, hogy még legalább 18 hónap, amíg megnyugodhatunk ettől a vírustól...ezt azért nem gondolja senki, hogy eddig csupán várakozni fogunk,
VálaszTörlésMegnézed, Kati? A film valóban aféle "intellektuális csemege"... :))
TörlésVárakozni nem lehet, így is óriási gazdasági visszaesés lesz!... A normálisabb élet látszatára kell még várni...
és a legfontosabb:
VálaszTörléstudom, hogy most nem annak van itt az ideje, hogy tanácsoljunk, tereljünk, vagy bármi távolságnövelőt...sokkal nagyobb szükségünk van most arra (én azt hiszem), hogy a másikban úgymond "tartsuk a lelket" én ezt nehezen tudom megvalósítani, kevés a cirókaismeretem, de azt bizton tudom, hogy ha nem is mondogatom, nagyon nagyra értékellek: ezért van, hogy rendszeresen benézek hozzád, fontos, amiket írsz (mindig van valami kis intellektuális csemege nálad...a kicsit most ne minősítésnek érezd) Nagyon szorítok, hogy megtaláld a napjaidban a fontossági pontokat, és együttérzek veled, és nagyon is megértelek (ha nem is bólogatok rá, hogy úgy van úgy van) csak mégis nagyon szeretném, ha nem ijednél meg a bezártságtól, nem "elfojtanád" a kellemes emlékeidet, hanem újakat gyűjtenél...amit akár az unokáidnak is át tudsz adni...Most hallgattam épp OrvosTóth Noémi riportját, sok fontos dolog közt mondott egy olyan szépet, hogy a családunk most tanulja tőlünk - ebben a helyzetben -, hogy milyen megoldási stratégiáink vannak ...
Kedves Kati, az "intellektuális" jelzőt soha nem tekintettem negatívnak, még ha nem is illik rám valójában.
TörlésA bezártságtól nem ijedtem meg, hiszen évek óta gyakorlom, kényszerből, ahogy előző posztokban említettem. A távlatnélküliség viszont a negyedik héten mér nem izgalmas, inkább lehangoló...
bocsánat, hogy ennyit idezúdítok, csak megint eszembejutottál:
VálaszTörlésarról, hogy Winkler Nóra összeültette Conrad Gyula: Mezőkövesdi lányát Whistler anyukájával és azt mondta "ők ikertornyok! és Kb akkora örömmel nézem őket mint egy saját sütésű kenyeret. Aktualitásuk pedig egyértelmű, otthonmaradási versenyt ülnek, ölbe tett kézzel, szép nyugodtan várakoznak, nekünk is ez a dolgunk most, és ez nem is kevés. De közben például lehet a neten mozogni, eszméletlen távlatokat kiélvezve." Na ezen felbuzdulva beütöttem a keresőbe, hogy ülő nő festmény és erre a három szóra temérdek karanténban várakozó hölgyet tudnék kigyűjteni :))))))
Nem tudom, ki Winkler Dóra és hány éves, de úgy érzem, nálam sokkal fiatalabb lehet...
TörlésIgazad van, bocsánat, rosszul fogalmaztam. Másként mondom: szóval van egy 47 éves ismerősöm, aki az ELTÉ-n végzett angol, filmelmélet és médiapedagógia szakon, és úgy jellemzik, mint aki „rádiós és televíziós műsorvezető, művészeti újságíró, árverésvezető” és több évtizedes kultúrmisszió az élete legfőbb jellemzője ,de bővebben kicsit hosszú: 2000 óta Magyarország vezető aukciósháza, a Kieselbach Galéria árverésvezetője. Rendszeres közreműködő több jótékonysági szervezet adománygyűjtő árverésén, elsősorban a Bátor Tábor Alapítvánnyal szoros a kapcsolata, de dolgozik a Civil Licit, a Down Alapítvány, a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat javára is. A Design Terminál karácsonyi aukciói mellett több kisebb művészeti aukciót is szervez és vezet.
Törlés2005-ben társaival alapította az Artmagazin művészeti lapot, művészeti tárgyú írásai az IPM, a Figyelő, a Marie Claire, az Elle, a Könyves Magazin oldalain jelennek meg.
2012 óta Magyarország legrangosabb magánalapítású irodalmi díjának, az Aegon Művészeti Díjnak kommunikációs, pr- és stratégiai tanácsadója, partnere, estjeinek háziasszonya.
Múzeumi programokra, tárlatvezetésekre rendszeresen kérik fel a Szépművészeti, a Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Műcsarnok, a győri Rómer Flóris Múzeum, a debreceni MODEM, illetve magánalapítású kereskedelmi galériák és művészeti vásárok.
Kulturális estek, pódiumbeszélgetések, kerekasztalok moderátora irodalom, színház, tánc, képzőművészet területein, illetve olyan előadásokat tart, ahol egyes témák - például pénz, építészet, könyv, telekommunikáció - művészetben való szerepét, művekben való megjelenését mutatja be.
2015 májusa óta a Libri csoporttal együttműködésben a Libri.hu-n jelennek meg szubjektív könyvajánlói, a Nóra Polca aloldalon.
Kulturális-művészeti történeteit, tapasztalatait a Libri felkérésére és kiadásában Csillagtúra címen írta meg 2012-ben.
De mindez elfelejtődik, mert az élete gyakorlatilag arról szól, hogy emberközelbe hozza a művészetet, és számomra nagyon kedves, amit most a karantén idején csinál. Sorozatot készít és a Instagram-on, fb-on is olvasható mindenki számára: művészeket kérdez meg, és négy-öt kérdésével betekintést kaphatunk, hogy hogyan hat a kreativitásukra ez a kényszerű izoláció...De amiért igazán keresem az írásait, az az, hogy egy ideje tudatosan mutat be képzőművészeti műalkotásokat: de úgy, hogy egy-egy hétköznapi eseményről, életünk epizódjairól, történéseiről „ESZÉBE JUT” egy egy festmény, és a párhuzamot hoz. Nagyon szórakoztató.
Köszönet a kiegészítésért, kedves Kati. W. D. már annak a korszaknak nagyon aktív résztvevője, sőt, alakítója, mely számomra már ismeretlen a mai M.o-on. Igazad van, nagyon inspiráló ember lehet...
VálaszTörlésN.(óra) és elsős gyerekével terhes, igen, 47 évesen... (de az a kép nem az ő kitalálmánya volt!)
VálaszTörlésmég nem elsős :) csak ELSŐ (ezt mindig kihangsúlyozzák... :)
Törlésbocsánat, én nem a jólértesültségemet akartam bemutatni, hanem csak picit jelezni, hogy nekem mi ad erőt a bezártságban, milyen érdekes dolgokra is lehet figyelni
VálaszTörlésIgy vettem én is, Kati! Tudom, szereted megosztani, ami örömet szerez neked.
Törlés