Hogy milyen volt a karanténba zárt élet első napja? Részemről nem sokban különbözött az előzőektől, hiszen jó ideje csak ritkán járok el ide-oda, mintha már évek óta gyakoroltam volna az önkéntes szobafogságot.
Eleinte csak fájdalmas lemondások sorozata edzett hozzá, hogy "jobb, ha itthon maradok", úgyse bírnék annyit menni, csak hátráltatnám a többieket, amitől mindennél jobban irtózom... Szerencsére kedvenc elfoglaltságaim az egyedüllétre, az üldögélésre voltak hangolva, s így lassan hozzászoktam a körülményekhez.
G. halálával a magány kopogtatott be először hozzám, még viszonylag fiatalon (58 éves voltam) és jó egészségben. Olvasom sok hirtelen bezárkózásra kényszerült ember rádöbbenéseit: vajon mihez fogok kezdeni ebben a kényszerű, ömagammal összezárt szituációban? Először belevetettem magam a munkába, nehogy üres hely maradjon a tépelődésre. Hamarosan rájöttem, hogy magam elől úgysem menekülhetek, jobb lesz, ha szembenézek a helyzettel és megpróbálok szívélyes viszonyt kialakítani a lényegében majdnem ismeretlen magammal, akire sohasem volt időm, mindig volt fontosabb, sürgősebb tennivaló, amely jótékonyan elterelte a figyelmet az efféle szembesülésről.
Először is ritmust kellett váltani, lelassulni. Nem is olyan egyszerű: a hajsza mélyen belénk idegződik. Sőt, néha meg is kellett állni nézelődni, elgondolkodni dolgokon, magamon, másokon. Elhalasztani életbevágóan sügősnek hitt tennivalókat, ha éppen máshoz volt kedvem. Az eleinte kongónak tűnő magány lassanként benépesült.
A gyerekes családok másként élik át a kényszerű korlátokat. Normális körülmények között a munka hajszája megakadályozza az efajta lelassulás luxusát, a gyerekeket az idő nagy részében az iskola, a napközi, a baby-sitter, a nagyszülők vagy ilyen-olyan tábor őrzi, foglalkoztatja, többnyire csak estefelé, vagy kamaszkorig hétvégén találkozik a család, akkor sincs sok idő elmélyedésre. Most pedig összezárva kell majd egyszerre magántanulni és távmunkát végezni, sokszor kevés négyzetméteren egymást kerülgetni... Nem könnyű a túlfűtött hangulatot elkerülni. Ha már előre tudatában vagyunk a veszélyeinek, talán könnyebb megelőzni, beszélgetéssel, egymással és magunkkal törődéssel, a feszültségek levezetésével...
A szabadság utáni vágyódás mindig akkor a legnagyobb, amikor korlátozva van.
A lelassulásról, nézelődésről jutott eszembe, hogy amikor már teljesen egyedül maradtam, egyszer leültem Bicskén a főtéren egy padra és akkor döbbentem rá, hogy évtizedek óta nem ültem sehol csak úgy, nézelődve, semmittevésben. Vagy hogy huszonéves korom óta nem sétáltam, a sétát mint műfajt soha nem gyakoroltam.
VálaszTörlésKöszönöm, Ági, nem érzem magam annyira egyedül! Nagyon nehéz ritmust váltani! Sokáig visz a tehetetlenségi erő, majd úgy érzi az ember, hogy az élet "margójára" került, mígnem lassan hozzá törődik és "berendezkedik", hogy végül mégis találjon benne némi örömet...
TörlésÉn szeretek itthon lenni, egyedül, node ez egész más! Ami körülötte van.... (Meg főleg a kiszolgáltatottság , a másra szorulás, amihez én abszolut nem vagyok hozzászokva ("nekem a kérés nagy szégyen"), de szerencsére intézmyesen jön a segitség , úgy néz ki (bár azt is kérni kéne :)
VálaszTörlésÚgy tűnik (a te cikkeidből pl. a Facebook-on), hogy sok segítséget kapnak az idősebb emberek Magyarországon. Itt is nagy szolidaritási hullám keletkezett, magán akciókból is...
Törlésigen, h I, nagyon meg is könnyebbültem!! (bár a nemszolidartásból is van példám, de azt inkább hagyjuk)
TörlésMég csak az elején tartunk, sokat módosulhat minden, pláne, ha egy hónapnál is tovább tart a bezártság...
Törlésmost precízpontosan eltaláltad, ahogy én érzem: "Nagyon nehéz ritmust váltani! Sokáig visz a tehetetlenségi erő, majd úgy érzi az ember, hogy az élet "margójára" került, mígnem lassan hozzá törődik és "berendezkedik", hogy végül mégis találjon benne némi örömet..."...most kezdem felfogni, hogy néhány hétig (talán néhány hónapig) nem mozdulok a lakásból...most nézek szét, és most más szemmel látom a tárgyaimat, eszközeimet is, mi a fontos, mi az, ami kell, miből mit tudok készíteni...
VálaszTörlés14. éve egyedül, majd egyre korlátozottabban mozogva (anyagi, majd fizikai okok miatt) én már lassan berendezkedek... Volt időm új életfilozófát kialakítani, elgondolkodni a dolgokon (lassulás, szemlélődés, tépelődés). Természetesen nagy különbség, ha NEM MOZDULHATSZ KI, vagy ha ELVILEG MEGTEHETNÉD!...
VálaszTörlés