Két hét is eltelt, mióta utoljára jártam a blogomon. Persze, annyi időt azért szakítottam a sok elfoglaltság közepette, hogy reggel-este vessek egy gyors pillantást ismerőseim blogjára s a levelesládámra. A megválaszolandó üzenetek szaporodtak. Mivel nyugodtan nem ülhettem neki, hogy összeszedhessem a gondolataimat, inkább hagytam könnyebb időkre az írogatást. Bevallom, nagyon hiányzott már.
Még 25-én délután várt a fiammal együtt egy társulati összejövetel is, melynek Gilbert tagja volt pár éven át (haláláig). Megemlékeztek 40 éves fennállásukról, valamint azokról, akiktől végleg búcsút vettek, viszont szellemüket, emléküket híven őrzik (többek között évente egyszer egy szál virágot visznek a sírjukra). Némelyüket még én is ismerem, bár az eltelt majdnem 17 év alatt megújult a tagok egy része. Mindenesetre felkértek, hogy mondjak egy rövid emlékezést G-ről. Elmondhattam, milyen sokat jelentett neki a barátságuk, mely megkönnyítette számára (és számomra is) a betegség hosszú idejét. Sokszor meglátogatták, egyikük még az utolsó, kómában töltött éjszakát is végigvirrasztotta az ágya mellett, mindvégig fogva a kezét.
Kedves Rózsa, bár hiányzott az irásod, de örülök, hogy azért nem jelentkeztél, mert unokáiddal ilyen boldog napokat tölthettél. Irásod boldog és szomorú is egyben, de hát ilyen az élet is, kontrasztokból áll, hol egy kis öröm, hol egy kis bánat jut magány formájában. A társulati összejövetel is, bár szomorú évforduló, de kicsit kibilentett a magányodból. Kivánom, hogy a télvége meg a tavasz eljövetele tovább oldja a magányt.
VálaszTörlésKöszönöm a látogatást, kedves Zsuzsa. A magány már lassan 17 éve szegődött mellém, el kellett fogadnom, meg kellett tanulnom vele élni, mert amúgy lehetetlennek éreztem (ma is!), hogy újra együtt éljek valakivel... Szerencsére sok barát vesz körül, s bár a család messze van, és találtam sok, magányosoknak való elfoglaltságot is. Ennek ellenére nem tagadom, hogy ismerem a magány súlyát is, bár eddig még nem éreztem annyira elviselhetetlennek, hogy változtassak rajta...
TörlésElhiszem, hogy ez a sok minden ami az elmúlt hetekben történt, kifárasztott.
VálaszTörlésÉn jóval fiatalabb koromban voltam - hosszabb-rövidebb ideig - az unokáimmal és bizony sokszor nagyon elfáradtam, pedig akkor még élt Apó és sokat segített. Igaz, akkor én már beteg voltam, 30 éve operáltak először, azóta vagyok itthon. Eleinte rokkantsági nyugdíjasként, aztán 12 éve "rendes nyugdíjas" vagyok. Nem panaszkodom, mert így legalább sokat tudtam segíteni a lányomnak és nagyon szép emlékeket őrzök. Pont úgy, mint ahogy Te is.
Igen, kedves Borka, én is arra jöttem rá egy ideje, hogy lassan több az emlék, mint a fissen átélt esemény az életemben... Ilyen-olyan formában történő feldolgozásuk viszont nyersanyagként szolgálhat "friss" cselekvésre mostani életemben... Mióta erre rájöttem és alkalmazom is, nem érzem üresnek, hiábavalónak a napjaimat! Sokszor vagyok házifogságra kényszerülve, le kellett mondanom az utazásokról (először anyagi, mostanában inkább fizikai okokból), a családot is ritkábban látom, mint szeretném - mindezt és még sok mindent kellett helyettesítenem! Teljesen nem lehet, de a legújabb kihívás számomra az "elégedjünk meg maradéktalanul az egyre kevesebbel is!"
TörlésKedves Rózsa, jó, hogy újra itt vagy.
VálaszTörlésÉlményekkel teli napjaid voltak az unokákkal, és tudom, hogy te mennyire örülsz annak, ha nálad vannak. Tudtam azt is, hogy azért nem írsz, mert elfoglalt vagy velük, de annak is örülök, hogy azért olvastál minket. Ezekben a napokban kicsit utóléred magad majd a blogvolágban is.
Én nem értek egyet azzal, hogy a szünetre sok házi feladatot adnak. A szünet azért van, hogy a gyerekek is pihenjenek. Én soha nem adtam fel sok leckét a szabadnapokra. Tiszteletben tartottam azt, hogy nekik is kijár a lazítás, az iskola nélküliség.
Mindig szívesen olvasok a társulatotokról és az összejöveteleteikről. Szomorúan szép lehetett G-re emlékezni.
Hétvégén nem voltam itthon, most újra egyedül vagyok, de nem bánom egyelőre. Olvasni fogok, és egy filmet is meg akarok nézni. Van házimunkám is, amit el kell végeznem. Természetesen a blogokat sem hagyom ki a következő pár napban sem.
Kívánok neked minden jót, idézd fel az unokákkal töltött szép napokat. Pihenj is, és remélem lesz időd a blogodra is újra.
Szeretettel gondolok rád.
Kedves Éva, valóban hiányzott az írás, mely nap mint nap nélkülözhetetlen társam. Unokáimmal sokat beszélgettünk, játszottunk, nevettünk - erre is nagy szüksége volt mindnyájunknak! Igaz, hogy alig bírok a jobb lábamra ráállni, de majd elmúlik... Mostanában pihenhetek, de lehet, hogy orvoshoz kell mennem vele végül is, amit szeretnék elkerülni...
TörlésÉn is úgy gondolom, hogy túl sok feladatot kapnak szünetekre is a gyerekek! Már szóltak emiatt a szülők, de ez egy színvonalas iskola, és tartania kell a hírnevét.
Köszönöm, hogy gondolsz rám. Én is, és örülök, hogy meggyógyítottak!
50 éves vagyok és nagyon magányos, nincsenek barátaim. Nem tudom, lehet bennem van a hiba? Olvasni ilyet, hogy:"végigvirrasztotta az ágya mellett az éjszakát és fogta a kezét" egy BARÁT, nekem ez csoda számba megy. Igazi barátaim a könyvek, a könyvekben megírt gondolatok, érzések. Szép napot nektek, ti csoda emberek!
VálaszTörlésKedves Névtelen, nem tudhatom, ki vagy és hol laksz. Én, itt Észak-Franciaországban úgy tűnik, jó helyre csöppentem, mert sok barátom van, nemcsak "ismerősök". 1990 óta élek itt, fiamék 250 km-re, de szeretem az itteni emberek nyílt, befogadó természetét. Persze, én is igyekszem hasonlóan felelni. Sokáig több társulatnak is tagja voltam, ma már muszáj lejjebb adnom. Férjem halála óta (17 éve lesz július elején) barátaim jelentik a családomat, bár igyekszem nem nehezedni rájuk. Emellett nagy hely marad a könyvek, az irogatás számára is.
TörlésMilyen kedves vagy, hogy válaszolsz egy ismeretlennek! Igen lehet az a probléma vagyis a kérdés, hogy hol lakik az ember. Bár nekem volt egy, most már nem nevezném barátomnak, egy volt osztálytársam, aki pont Észak-Franciaországba ment férjhez és most ott lakik, na szóval, pont ő ghostingolt, vagyis tűnt el az életemből szó nélkül. "Majd hívlak" volt az utolsó mondata tavaly augusztusban, miután együtt töltöttünk egy pár napot. És nem nincs problémája az életben, mert láttam, hogy másokkal kommunikált. Ez csak egy kis szösszenet, köszönöm, hogy meghallgattad. A "jó" emberek szerte a nagy világban vannak, hogy lehetne őket összehozni?
TörlésMitagadás, én is jobban szeretem, ha nem névtelenekkel váltok üzenetet... De a blogom nyitott - s magam is meglehetősen nyílt ember vagyok, bár nem határtalanul - s ennek következményeit is vállalni kell! S akkor még nem beszéltünk a nagy számú "zugolvasóról", akik nem is hagynak nyomot. Te legalább vetted a fáradságot, és írtál, kedves Névtelen, mégpedig őszintének tűnő sorokat.
TörlésHát, hogy lehetne a jó embereket összehozni? Néha egyszerűen vonzzák egymást.
Megint egy éles meglátás: néha egyszerűen vonzzák egymást.Köszönöm. Zsuzsának hívnak. Le szabad tegezni? Köszönhetek úgy, hogy:szia!
VálaszTörlésTermészetesen, kedves Zsuzsa.
VálaszTörlés