Most az egyszer jót tett velem, aki reggel 9 felé erőteljes kopogással, csengetéssel kihúzott a kései álom mélységéből... Hajnali 4 felé feküdtem le, még nem volt ki az 5 óra alvás, ami általában az adagom, de jól jött, hogy meghosszabíthassam egy kicsit a délelőttömet. Óriási teherautó állt a ház előtt, mindenkihez becsöngettek, hogy kapcsoljuk ki az áramot fél órára, amíg fenn a levegőben a vezetékekkel babrálnak. Ez is az utcában folyó munkálatok része.
Újra átfutott rajtam, hogy milyen természetellenes ritmusban folyik az életem, és mennyire szeretném, hogy lassanként normálisabb mederbe terelődjön... Akarat kérdése lenne csupán? A határozott, "megmondó emberek" körülöttem amúgy is rögtön erre biztatnak, enyhe bosszúsággal a hangjukban, mert sejtik, hogy úgysem fogadom meg. G. halála óta (19 éve) alakult ki ez a fordított életmód, azóta próbálom megérteni a fokozatos időbeli csúszást.
Az évek folyamán meghonosodott ez a fordított ritmus, hiába mondtam magamnak, hogy káros az egészségemre. Na és? Valahogy kibírom a pár évet, ami még előttem áll. Inkább az volt a kérdés, hogy mi értelmet találjak neki.
Vagyunk páran (leginkább egyedülállók), akik éjszakai bagolyként nehezen tudjuk elengedni az elmúlt napot. Én a hajnali két órát húztam meg figyelmeztető határként magamnak, de sokszor majdnem három órakor csukom be alvásra a szemem. 8 óra tájban azért általában felébredek, és az alvási mínuszomat az elkövetkező napokban behozza a szervezetem úgy, hogy képes vagyok a fotelban is átaludni egy-egy műsort. (Bár a televíziót sem nézem rendszeresen, de a laptopom képernyője előtt is "lekoppan" a szemem, ha előző nap keveset aludtam.) Én minden rendellenességem ellenére nagyon jó alvónak tartom magam, altatót csak kórházban, műtét után kértem, hogy a más szuszogása, horkolása ne zavarjon:))) (Persze én is horkolok a betegtársaim szerint:)))
VálaszTörlés