Újra kisebb stresszhullám vár rám : készülök nagy örömmel a hétvégi családi összejövetelre, és egy pár szervezési kérdést meg kell még oldanom. Az előző bulin túl vagyok, nagyon kellemesen feltöltött erre a hétre és megúsztam egy kisebb hátfájással. A családi vacsora 9 személyre lesz szabva, benne vagy 4 ünnepelttel : ezúttal menyem szülei szervezik.
Ha tudnátok, mennyire szerettem vendégeket fogadni hajdanán, gondosan összeválogatva a meghívottakat, hogy találkozzanak, örüljenek egymásnak, sőt, néha újabb ismerősre, barátra leljenek! Isztambulban legalább 8 személy elfért az asztalnál, itt pedig, ha mind a 4 hosszabítót hozzáteszem, 15-16-an is összegyűlhettünk körülötte. 2017 októbere ebben is új korszak kezdetét jelentette számomra. Azóta fokozatosan szűkül az életem köre, melyet egyre ritkábban lépek túl. Sőt, lassanként már nem is hiányzik, hogy kilépjek rajta. Azt mondják, hogy a börtönt is meg lehet szokni, s bár kezdetben nehéz a bezártságba beletörődni, a hosszú ideig raboskodók évek múlva már nemcsak hogy nem kívánkoznak elhagyni a biztonságos, megszokott falakat, hanem egyenesen félnek a külvilágtól, a szabadságtól - s a felelősségtől, mely vele jár...
Családi ebéd a sógornőmnél Mindszenten... Ilyen finomat én nem tudok!
Ötödik napja önkéntes lakásfogságon vagyok egy enyhébb lefolyásúnak induló, de felülfertőzéssel folytatódó hörghurut miatt. A köhögés miatt nem szabadítom magam a külvilágra. Közben ugyanazt érzem, mint amit leírtál Rózsa, hogy nehéz lesz majd újra visszaállítanom magam a mindennapos kimeneteleimre. Annyira tökéletes és komfortos az ajtón belüli világ, igaz ez nem börtön. Meg fogom csípni a kritikus pontot, hogy vissza tudjak jól rázódni az egészséges életbe.
VálaszTörlés(Én az anyósom húslevesét éreztem a világon a legfinomabbnak, esélyem sincs ahhoz hasonlót főzni:)))
Gyógyulj meg mielőbb, Éva! Egyes orvosoktól hallom, hogy a Covid enyhébb formája hasonlít egy jobbfajta náthára, köhögésre... Tegnap mindenesetre felvettem a Covid-influenza kettős oltást a gyógyszertárban, ahová járok már 35 éve. Nekem még visszatérítik, hiszen öreg vagyok egy csomó krónikus nyavalyával...
TörlésA sógornőm nagyon finomakat tud sütni-főzni, meg se próbálhatok versenyre kelni vele (azaz "labdába se rúghatok mellette"!...)
Teljesen egyetértek veled. A lakásunk, házunk biztonságát nehéz lecserélni a kinti világ lehetőleg teljesítendő kihívásaira. Én is nehezen hagyon el az otthonomat, néha kifejezetten nehezemre esik. Szorongást is érzek, ha el kell indulnom.
VálaszTörlésAz utóbbi időben egy komoly elhatározás eredményeképpen mégis megteszem. A bezártság engem érintő, komoly következményeivel ugyanis nem számoltam. Már a lelki egészségemet is rombolta a túlzásba vitt falak között maradás, és a félelmem a séták közben eljövő fájdalmaim miatt. Választhattam, vagy ez, vagy az. Aztán legyőztem azt az érzést, hogy nem akarok elindulni. Persze, fáj most is a járás, de a lelki egészségem is fontos, nem csak a testi.
Megnyugtattál egy kicsit, kedves Éva, mert az "akaratemberek" sokszor azzal biztatnak, hogy "ne hagyjam el magam" s mindent "csak akarni kell"... Ha valami nem megy vagy nem elég jól, az azért van, mert "nem erőltetem..." Még ha van is benne némi igazság, így leegyszerűsítve nem egészen igaz. Ha fájdalmas, akkor tényleg próbálom nem erőltetni, bár ha az ember csak magára számíthat, sokszor nem úszhatja meg erőbedobás nélkül.
TörlésTe még viszonylag fiatal vagy hozzám képest, jól teszed, ha nem mondasz le a "kinti világról", mert a bezártság valóban káros hatással van a lelki egészség, egyensúly fenntartására. Örülök neki, hogy M. segítségével sok mindent megtehetsz, pl. séták, sőt utazások! Nagy szükség van a természettel való feltöltődésre is!
Rózsa, én nem erőltetek semmit más emberekre, amit nem tudnak megtenni különböző okok miatt. Ők tudják, miért nem csinálják azt, amit mi a tetteikből látunk vagy tudunk, demégsem látunk mélyen beléjük. Azt tudom az írásaidból, hogy neked milyen fájdalmas a járás, a séta, és az modat a többiek között, hogy " ne hagyjam el magam" szintén fájó biztatás. Valahogy emlékeztet arra, hogy nem teszek meg mindent magam számára, amit kell. Lelkiismeretfurdalást gerjeszt, amire nincs szükség. Én most elhatároztam a sétákat, persze rollátorral. Nem sokat, de megyek, sétálok, és teszem ezt, amíg tudom. Én érzem és tudom majd, hogy meddig.
TörlésTudom én lelkem mélyén, kedves Éva, hogy sokszor féltés van benne (pl. fiam részéről, mert nehéz elfogadni, hogy a szülő megöregszik - legalábbis a megmaradott, mert a másik a 60-ig se juthatott el... - s annak idején anyával szemben nekem is nehéz volt a gondolatát elfogadni...) Mások nem is tudják magukat helyünkbe képzelni, pláne, ha az ember nem minden téren hagyja el magát, sőt, ha némi önirónia is kitelik tőle, akkor a többi bizonyára a lustaságán múlik...
TörlésMindig ez az öregség... pedig egyikünk sem tudja, hogy mi áll még előttünk. Én a héten kirepültem, kivételesen nem állíthatom, hogy élveztem minden percét, mert összeszedtem egy alapos gyomorrontást, ami nyomokban a covidra emlékeztetett. Izgultam is, hogyan szállok fel hazafelé a repülőre. Meg azért, hogy a szőke buksik nehogy megfertőződjenek. Szerencsére nem volt ragályos a cucc... Négy sűrű nap volt. Ilyenkor azon iparkodom, hogy a gyermekekkel való foglalkozás mellett főzéssel, takarítással is besegítsek, kicsit tehermentesítendő a szülőket. AZ idő pocsék volt, így elmaradtak a hosszabb séták, egyszer elmentünk bevásárolni a kisfiúkkal a közeli üzletbe (keksz és csokoládé), amikor indultunk éppen sütött a nap, de néhány perc után már szemerkélt újra az eső. És a kedves kis házakhoz is elballagtam, ezúttal egyedül. Adtam magamnak egy piros pontot feladat teljesítésért, mert megérdemeltem. A búcsú, mint mindig ezúttal is nagyon nehéz volt.
VálaszTörlésValóban, szerencsére nem tudhatjuk, mi áll előttünk, de magam részéről sejtem, hogy majd a 80-on túl még ennyi erőm se lesz, mint most! Te még hozzám képest fiatal vagy, Márta és valószínűleg nem egyedül élsz. 70-es éveim elején legalábbis fiatalabbnak éreztem magam én is, mint ma... De kívánom, hogy továbbra is ilyen energikus és fürge maradhass!
TörlésÖrülök, hogy a rossz idő ellenére a család melege kárpótlással szolgált. Olvastam a nyíregyházi rövid, de jóleső hazatérésetekről is, mely el nem mosódó emlékeket ébreszt...
A valószínűleg nem egyedül élés terén gondjaim akadtak az értelmezéssel. Kifejtenéd néhány szóban? M.
TörlésGondoltam nagyon egyszerűen egy élettársra vagy egy férjre...
TörlésEz világos. A lét könnyebb szerinted, ha nem él valaki egyedül?
TörlésVan egy mondás franciául : "Il vaut mieux vivre seul(e) que mal accompagné(e)" vagyis: "Jobb egyedül élni, mint rossz társaságban"... Sokszor idézem!
TörlésÚgy is mondhatnám : "ATTÓL FÜGG..."
Minden rendben? Hiányzol.
VálaszTörlésKöszönöm, kedves Éva, érdeklődésed, jövök újra a hét végén, elmentek a vendégek... Az ember hamar megszokja a jót. Remélem, te is élvezed továbbra is az ősz szépségeit!
TörlésDe jó, hogy írtál! Örömmel várom a blogéletbe történő visszatérésedet.
TörlésNekem is hiányzott az írás... A tieiteket olvashattam a kevés szabad időmben.
Törlés