Két felleg ül az esti ég
nehéz hajában és egymásra dörmög,
éjfél van, összebotlik épp
siralmas szerda és hitvány csütörtök.
Fű nő, rügy izzad, hallgatag
gubók ölében készül már a lepke,
halat pólyálgat a patak,
gyöngy pára száll az álmodó hegyekre.
Gyöngy pára száll pilládra is,
a szádra szárnyas, könnyütestü árnyék,
hajadban kislányos, hamis
fogócska izgató emléke hál még.
Oly szép vagy és oly fiatal!
s én arra gondolok, amíg csodállak,
hogy vár talán még diadal
és várnak még beszédes pálmaágak!
1937. április 23.
Nem ide illik, elnézésed kérem... Francia blogodban A propos du 11 novembre... bejegyzésedről nekem meg 66.nov.11.jutott eszembe: Algériába azon a napon utaztunk. (át kellett szállnunk az ünnepi diszbe öltözött Párizsban.)Az óriási nemzeti szín zászlót a Diadalívnél a mai napig magam előtt látom:)
VálaszTörlésKedves Endi, a franciák szemében nyilván nagyobb nemzeti trauma az I. világháború, mert 4 évig az ország területén (is) folyt. Az áldozatokat milliókban könyvelik. Verdun, le Chemin des Dames, la Somme - mindezek a nevek máig is elevenen élnek. Az utolsó "poilu" több mint 110 éves korában azt hiszem, tavaly halt meg...
VálaszTörlésGilbert nagyapja 1914-ben töltötte le az akkor 3 éves katonaidőt : azonnal meghosszabbították még 4 évre, le se szerelhetett...
A háborúk és határok nélküli világ örök álom marad. Azért a hozzánk hasonlók mégis, csakazértis álmodoznak róla.
VálaszTörlés/66-ban még gyerek voltam, Apa magyarázta el, miért is ünnepelnek a franciák.Megmaradt bennem élesen/