Nézem az общая тетрадь naplóként szolgáló első, 1971. febr. 14. vasárnapi bejegyzését, az elkenődés mélypontján íródhatott : "... Szeretnék Moszkvába menni, de egyedül nincs kedvem. Sok bonyodalommal jár. Mindenesetre Gáljának írtam. Áginak is. Nincs étvágyam. Fogytam. Félek, hogy megint olyan gebe leszek. (valószínűleg a moszkvai 46 kilómra céloztam - hol vagyok ma már e gondoktól?) De kinek tetsszek? Nem mindegy? " Szobatársaim fakó kék szemű, tejfehér bőrű északi lányok. Nyina finn, mintha róla mintázták volna elveszett hazája szobrát. Csendes, diszkrét, óvatos, politikai eszmecserébe nem bocsátkozik. Ha teheti, hazamegy Karéliába a családjához. Zsenya orosz, bőbeszédű, szentimentálisan kedves, sokáig levelezünk még hazatérésem után is.
Már az első hetekben Különös élményben van részem : poloskák hada támad meg, mihelyt a villany kialszik. Csak a csípéseket számolhatom, sohasem láttam még poloskát és mindig az éj leple alatt támadnak. Hiába jön a tetőtől talpig fehér kezeslábasba öltözött fertőtlenítő brigád, csak annyit érnek el, hogy a poloskák odébb költöznek, és mihelyt tehetik, visszajönnek. Érdekes módon két szobatársamat békén hagyják, nyilván csak az én véremet találják egzotikusnak.
Minden tanácsot kipróbáltam, s reményvesztetten egyik orosz tanárunkhoz fordultam. Ő ajánlott valami vegyszert, amit vízben kellett - volna - feloldani, de biztos ami biztos, én azon töményen öntöztem a faágyam repedéseibe és a fal mentén végig. Kis idő múlva megismerkedhettem a fejvesztetten menekülő, agonizáló alattomos ellenség valamennyi generációjának több lapátra való vert hadával... Még most is beleborzongok az emlékbe...
Constantine-ban láttam először poloskát... A kórházi matracban, vagy pokrócban került hozzánk, csak engem "szerettek". Jól jött volna az a bizonyos szer :) Azért Anya valahogy kiirtotta őket, sose jött több, szerencsére.:)
VálaszTörlésOtt, a leningrádi "korpusz"-ban egy jó hónapig tartott a tortúra...
VálaszTörlésÚgy hallom, újabban New York-ban támadnak.