"2009. július 5. vasárnap
Az első lépés
Pont egy évvel a francia nyelvű blogom után mélyvízbe ugrok : többek baráti biztatására megnyitom ezt a magyar nyelvűt is, ami nem a franciának lenne az egyszerű fordítása, hanem az anyanyelvemhez való visszatalálás, vagy visszafelé botorkálás izgalmas útja.
Az első lépés
Pont egy évvel a francia nyelvű blogom után mélyvízbe ugrok : többek baráti biztatására megnyitom ezt a magyar nyelvűt is, ami nem a franciának lenne az egyszerű fordítása, hanem az anyanyelvemhez való visszatalálás, vagy visszafelé botorkálás izgalmas útja.
Arról nem is beszélve, hogy ez a visszaút bizony a gallicizmusok kis kavicsaival lesz megszórva, mert be kell vallanom szégyenszemre, hogy franciául szinte gördülékenyebben fejezem már ki magam, mint szépséges anyanyelvemen! De ez a blog is arra hivatott, hogy újra beledolgozzam magam az irodalmi nyelvbe és nem kétséges, hogy dolgozni ilyesmin nagyon szeretek!
Holnap lesz öt éve, hogy többek kedves biztatására megnyitottam magyar nyelvű blogomat is, a francia után pont egy évvel. Az évfordulók visszatekintésre késztetnek: milyen is ennek a kicsit kacskaringós útnak a mérlege (nem is lennék Mérleg, ha elllenállhatnék ennek a kísértésnek...)?
Számtalanszor elmélkedtünk már ezeken a fórumokon a blogvilág pozitív és negatív oldalairól. Örök téma, nem is megyek bele most. Tény, hogy ha nem a pozitív lenne felül, már rég abbahagytam volna: viszonylag kevés hajlamom van a mazochizmusra. Érik az embert surlódások, rapszódikus kedélyek lecsapódásai, azt sem mondhatom, hogy érintetlenül el tudok siklani egy érthetetlen és mintegy "ingyenes" bántalom felett, de meg nem állok az önmarcangolásnál, inkább kerülök egy nagyot... Az életben amúgy is elég sok súlyos esemény vesz körül, melyek sokkal több figyelmet érdemelnek. Minden relatív...
Mit is írjunk és milyen hangnemben? Épp ma délelőtt olvastam egy fiatal férfi eziránti tépelődéseit a facebook-on. Őszinteségünk rovására megy-e, ha nem ömlesztjük rosszkedvünket, nyomorúságunkat olvasóink nyakába? Azt hiszem, az őszinteségen van a hangsúly. Én a való életben sem szeretem ilyesmivel traktálni ismerőseimet, ez van a blogon is. Néha azonban kijön az emberből a szomorúság, a szorongás, ilyenkor az őszinteség azt kívánja, hogy ne színleljek jókedvet... Bevallom, hogy szívesebben elbújok ilyenkor, míg el nem múlik, akár zseniális Kormos kutyánk tette, valahányszor sebeit kellett ápolnia...
Öröm volt megtalálni a blogodat.
VálaszTörlésSok-sok hasonlóság, sok-sok különbözőség együtt adják az emberi kapcsolatokat. Ha virtuális, hát azt. Számomra az őszinteség a hitelesség alapja. Ám magam is elbújok sokszor, míg a sebeimet csak látványosan tudom nyalogatni, hogy gyógyuljanak. És ennek is több oka van. Ez csak akkor áll messze az igazságtól, ha közben vidoran boldogkodom, látványosan bizonygatom ennek ellenkezőjét. Fedő, sőt elfedő műveletként arról fecsegek (nem szoktam), hogy mekkora szépségekkel vagyok körülvéve. Mert bizony, vannak idők, amikor a színek nem láthatóak. És ezt sem kell szégyennek élni meg.
Köszönöm, amit írtál. Szeretem a gazdagító, őszinte kapcsolatokat. Kell némi különbség is, az igaz, de kell a közös alap, amire épülhet egy kapcsolat, még ha virtuális is. Nincs szemrehányás (minek?), de megértés, empátia annál több.
TörlésA fentiekhez: az élet bonyolult. Hát még az emberek.
VálaszTörlésRózsa, nemrég találtam rá a blogodra. Akkor már tökéletesen tudtál magyarul. (Esetleg én nem tudok jól azóta sem? Meglehet.) Tréfa nélkül, tényleg élmény olvasni minden bejegyzésedet, úgy tudsz írni, hogy megmaradsz közben ismeretlen ismerősnek.
Klári, szinte elpirultam, amikor olvastalak. De tudom, azazhogy érzem hogy te őszinte vagy, és így is veszem. Nem is tudod, mennyire biztatóan hat mindig lankadásra kész önbizalmamnak! (És te is tudod, hogy nem kötelező!...)
TörlésAkinek adottsága van hozzá, annak lételeme, hogy írjon, ha nem is kötelessége. Gratulálok munkáidhoz, s további jó erőt, egészséget, hogy zavartalanul folytathasd, aminek nekifogtál anno.
VálaszTörlés"Akinek adottsága van hozzá, annak lételeme, hogy írjon, ha nem is kötelessége." Tudom, hogy magadról is vallasz, amikor ezt a mondatot írod, Mick. És valoszínűleg igazad is van. Túl sok öröm forrása az írás ahhoz, hogy ne engedjünk neki!
TörlésNálam sokáig alvó állapotban volt, legfeljebb levelezésben (Ági tanúsíthatja hosszúságukat, kimerítő voltukat diákkoromban!) került felszínre, de mióta egyedül vagyok, oldalak százai kézzel, géppel...
Köszönöm.
Már öt éve?! Tényleg rohan ez a fránya idő :) Köszönet érte, hogy közben sok szépet, jót, elmélyülésre, gondolkodásra ihletőt olvashattunk itt Nálad, hogy a szomorúságok, bánatok ellenére sokat mosolyoghattunk és örülhettünk együtt, Veled. Unokáidnak, képeidnek, sikereidnek vagy csupán egy-egy kedves sorodnak.
VálaszTörlésAnnak is örülök, hogy bíztattunk a magyar nyelvű blog-írásra. (Bevallom, nem is emlékeztem erre:). Az idő múlásával fordított arányban romlik a memóriám? Hajjaj:)
Egy szó mint száz, remélem még sokáig, sokszor öt évig írsz, hogy olvashassunk!
rhumel
Köszönöm kedves soraidat, E.! Az ember sohasem lehet biztos (pláne én!) abban, hogy ki hogyan fogadja a bejegyzéseit... De ez már velejáró kockázat. Bevallom, én főleg azért is kezdtem el, hogy "beszélgessünk"! Minden hozzászólásnak örülök, és meghatódom, ha valaki időt szánt rá...
TörlésEz az egyik legkedvesebb blogom. Szeretem , ahogy írsz. Jó hogy már öt éve megosztod velünk a gondolataidat. Ennyi idő alatt már virtuális baráttá értünk.
VálaszTörlésRemélem jól haladsz munkálatokkal és győzöd energiával a ok munkát. Kívánok sok szép évet és jó írást hozzá!
Köszönöm neked is, kedves Györgyi. Örülök, hogy visszatérsz a blogodra! Mindig szívesen olvaslak, segítesz gondolkodni... (kívánom, hogy a házzal kölcsönösen megszeressétek egymást!)
TörlésÖrültem, amikor elkezdted, örülök, hogy azóta is folytatod,, és hogy számodra a blogírásban több a pozitívum, mint a rossz. Még sokszor öt évet kívánok mindenhez, a blogíráshoz is. :)
VálaszTörlésKöszönet, Ági. Nagyrészt neked köszönhető ez a blog. Elfogadom a sokszor 5 évet szívesen!
Törlés