Húsvéti hétvége

  Szombaton megjöttek a gyerekek. A. épphogy kezd talpra állni az influenzából, F. fáradt és feszült, mint egy túltöltött akkumulátor, L-t sürgősen el kellett vinni röntgenre bokaficam miatt; csak a legkisebb őrizte legendás zen-attitüdjét...
   Én magam kezdtem érezni a megelőző 2 nap sok lótás-futásának hatását: bevásárlás, takarítás, ágyak áthúzása, sütés-főzés stb. Szokásos lelassult életritmusom száz százalékos felbolyduláson esett át! Különben nem is a tennivalók fárasztottak ki legjobban, hanem a stressz: ne feledkezzem meg valami egetverően fontos dologról (amit valószínűleg senki se vett volna észre rajtam kívül...) 
   Ilyenkor mindig anya jelenik meg előttem: mennyit hadakoztam vele, hogy "ne kerítsen akkora feneket" a jöttünknek, ne fárassza holtra magát már napokkal előtte, nem kívánunk rendkívüli fogadtatást! De a vendéglátás mindig halálosan komoly dolog volt: nehogy "szó érje a ház elejét"  -  nagyanyám szavával élve  -  a ház asszonyai valahányszor mintha újra és újra vizsgán estek volna át! S ezt a tudatot átadtak mélyen bevésődve utódaiknak is... A gondos rendcsinálás, takarítás hatása különben is csak addig tart, míg a gyerekek be nem viharzanak az ajtón, a ház minden zugába ömlesztve a magukkal hozott holmit s hozzájuk adva az itt található játékokat!...
   Tegnap délután kiürült a ház. Nem volt erőm azonnal porszívózni, lerogytam a kanapéra, s csak hajnali 5 óra felé ébredtem föl, hogy az ágyamba felmenjek...
Megvárt minden ma reggelig.
   A hétvégéből viszont megmaradt az együttlét melege, a beszélgetések, összebújások és nevetések, az öröm, hogy mindenki kipihenhette magát és L. is kezdett lábra állni. S nem utolsó sorban a gaufres (gofri?) tésztája is pillekönnyűre sikerült!