Egy tévéműsorban, melyet szinte minden nap megnézek (d.u. 2 és 3 között, ürügy a megállásra napközben) s amelyről már beszéltem is bizonyára, "inspiráló személyek" tanúvallomásait hallgathatjuk meg. Legtöbben persze nagy megpróbáltatásokat éltek át, de az is lehet, hogy életük fordulatai, esetleg kicsorduló energiájuk teszi őket különlegessé. Mindenesetre a műsorvezető intelligens jelenléte is hozzájárul a műsor sikeréhez.
 |
| a képen nem az eredeti fiatal nő szerepel de hasonlít... |
Boldog házasságban él 14 éve, 8 éves kislányuk mellé fiúra vágytak, de valahogy nem akart sikerülni, egészen addig, míg le nem tettek a görcsös próbálkozásról. S ahogy lenni szokott, nagy örömmel újságolhatta a pozitív tesztet a férjének! Majdnem egyidőben, a terhesség ötödik hónapjában mellrákot találtak nála.
Köztudott, hogy fiatal korban milyen veszélyes ez az alattomos kór, mely ráadásul legfinomabb csemegének tekinti a terhességi hormonokat! Rögtön elkezdték a kemoterápiát, nagyon szoros ütemben, eleinte szinte minden nap. Hamarosan kiderültek a medencecsonton és a májon az áttételek... Röntgenterápia járult a kemóhoz... Mindez a múlt év tavaszán kezdődött.
Nézem ezt a csodaszép fiatal nőt. Nem is annyira a vonásai, hanem a belőle sugárzó hallatlan életerő a szép. A mosolya. A tekintete, pedig szemöldöke, szempillái is kihulltak.
Kis idő múlva bejött a férje is. Nagy kék szemek, neve elárulja lengyel őseit. Vidámak, nevetősek, Mélanie azt mondja: "szép életünk van, két gyerekünk, a család, szülők, nagyszülők, barátok szorosan körülvesznek minket. Minden pillanat fontos, mindent más színben látok". Bevallom, nyeltem a könnyeimet, olyan megindító volt a fiatal férj vallomása. Találkozásuk szerelem első pillantásra, ahogy a nagy könyvben meg van írva... S úgy tűnik, most még intenzívebben izzik, melegít, világít a szemükből. Az egyik kérdésre a férfi zokogásban tör ki, bocsánatot kér, mert eddig még egyszer sem hagyta el magát így mások előtt, csak titokban sírt...
számomra rettenetes érzés, amikor egy férfi a tv-ben kap olyan kérdést, amire veszi a kamera, hogy mennyire megindította....és BOCSÁNATOT kér, Ő!
VálaszTörlésnem tudom, a riporternek kellene, hogy - talán - megkérdezése nélkül kinyitotta ezt az oldalát...
lehet, hogy van, akinek ez építő, és lehet van, akinek nem...
nem tudom, nem láttam a műsort
általában szép, én is szeretem látni, ha egy fiatal pár kiáll egymásért, és együtt küzd a bajban
mégszebb, ha baj nélkül is ugyanezt teszik, (sokkal könnyebb nagy viharnak nekifeszülni, és egymásnak vállvetve harcolni hősiesen, szépen, ...míg a hétköznapok "eseménytelen"sége kiöli az egymásért tenni szép gesztusát sokszor
mondom én, aki még egy megható reklámon is bömbölök
Kati, a műsorra önkéntesen lehet jelentkezni. Amikor megkérdezték Mélanie-t, miért választotta a részvételt (ráadásul még nincs vége a küzdelemnek), azt válaszolta, szeretne reményt kelteni a betegekben és hozzátartozóikban egyaránt.
TörlésAmi az említett epizódot illeti, a kérdés nem volt tolakodó (sem a kamera hatásvadász), hanem gondolom, a hónapok óta felgyűlt feszültség törhetett a felszínre, mert mindenkit váratlanul ért... Mindkettő addig is megindítóan egyszerű és őszinte volt, de inkább mosolyogva.
Ami a bocsánatkérést illeti, gondolom, azért volt, mert eddig sikerült az aggodalmát MINDENKI (felesége, család, barátok) előtt visszatartania... S nem annyira a kamerák miatt...
sajnálom, mondtam, nem ismerem a műsort, csak általában riaszt, amikor egy tv műsor túl hatásos lesz
Törléssokkal több empátiát érzek ilyenkor: http://judit-kavicsok.blogspot.hu/2017/01/korfolyoso.html
Én sem szeretem általában a könnyekre és egyébre vadászó tévéseket (egyszer pl. síversenyt közvetítettek és az egyik versenyzőnő súlyosan elesett. A riporter rákiabált a kollégákra: "hallgassatok el! nem hallani a kiáltásait! "(vagyis az üvöltését a fájdalomtól...)
TörlésMegindító az általad említett blog! De a két műfaj (írás és beszélgetés) teljesen más.
más
TörlésMegérintett.
VálaszTörlésNővérem tíz éven át tartó küzdelme idéződik fel. Ötven volt, amikor véget ért, közeledik a nap, amikor elvesztettük.
Nem is tudok több billentyűt lenyomni most.
Márta, részvétem (nem üres szó!) A jelenlevő orvosnő szerint itt Fr.o-ban évi ötvenezer (!) új eset van...
TörlésA végső kérdések örökre kérdések maradnak előttünk. Úgy meredeznek orrunk előtt, mint egy-egy fal. Marad az empátia, az együtt szenvedés, az emberi jóérzés. De az nagyon fontos.
VálaszTörlésIgen. Nagyon fontos, Mick. Az életre gondolás is, együtt.
TörlésIgazad van Flóra. Az életre gondolásban hatalmas erő lakozik.
VálaszTörlésValahol én azt hiszem, hogy ez a betegség a belső megválaszolatlan kérdésekből fakad.
Ha végre kimondjuk a fájdalmunkat és elengedjük a dédelgetett haragunkat, amit a fájdalom miatt érzünk, akkor van esély a gyógyulásra. De erre csak nagyon kevesen képesek. Emiatt ilyen rossz a gyógyulási arány. Hiszek benne, hogy az élni akarás, a megbocsájtás és a szeretet gyógyít.
Azt hiszem, igazat kell adnom neked, kedves Györgyi. Ráadásul nem is esik nehezemre! ;)
TörlésA harag elengedése esélyt adhat? Jaj, bárcsak úgy lenne, bárcsak elhihetném....
TörlésApám a halála előtti órákban még egy épp ügyeletes chilei doktornővel azt tervezgette, hogy majd együtt lefordítják Neruda életrajzát. (Mellesleg, beszédes a címe: Bevallom: Éltem) Tervezett, tervezgetett, mi lesz ha majd hazajön a kórházból és csodás verseket írt még az utolsó pár napban is. Tele volt életigenléssel. Miközben tudta, mi vár rá/ránk...
Nem tudom a választ, vajon csupán értünk, a mi reménykedésünkért, bizakodásunkért volt ilyen? Vagy azért is mert egész életében ilyen volt?
Bocsánat, hogy ilyen hosszan off voltam és ideömlesztettem mindezt...
rhumel
Azt hiszem, sok igazság van Györgyi szavaiban: kezdenek tudományos alapokat is felfedezni rá, mert a stress, a negatív érzelmek, a depresszió stb. emeli a káros anyagok termelését a szervezetben és immunodepressív. De azt is tapasztalhatjuk naponta, hogy mindez csak része a dolognak és sajnos, nem mindig elegendő... Mint mondani szokas, a temetők tele vannak élni akaró emberekkel... Édesapád alaptermészetből volt ilyen, azt hiszem.
TörlésNagyon nehéz visszafordulni erről az útról. Talán azért, mert igazából aki ezt a betegséget kapja az iszonyatos terhet cipel ott legbelül és nem tudja csak úgy letenni, mert rádöbbent, hogy ez túl sok neki.A fájdalom ami kiváltotta az élete részévé vált. Nehéz leírni a kiváltó okokat. Ahány ember annyi válasz. Nem közhelynek szánom. Annyi sors, annyi trauma, annyi kimondhatatlan megbeszélhetetlen fájdalom. Nagyapám gyomorrákban halt meg. Túl büszke volt ahhoz, hogy kiadja magából az emésztetlen családi traumákat. Három évig küzdött a betegséggel. Mindannyiunknak vannak erről a betegségről emlékei fájdalmas traumái. Rhumel édesapja gyönyörűen ment el. Azt hiszem az elmondottakból, hogy ő megbékélt az útja végére önmagával. Bármennyire csodálatos a fenti történet valamit nagyon nehezen enged el a fiatal asszony. A mai kutatások azt mutatják, hogy a mellrák, petefészekrák és az ivarszervek rák típusai párkapcsolati trauma miatt alakulnak ki. Ha őszinték vagyunk akkor bizony szinte lehetetlen egy kapcsolatot sebek nélkül megélni, elveszteni, vagy ami még ennél is rosszabb benne maradni a bűnök megbocsájtása nélkül.
VálaszTörlésMindenkitől elnézést kérek a hosszú szövegelésért.
Megérintett a téma.
Kedves Györgyi, bizonyára van súlya a pszichés tényezőknek... Van, aki túlteszi magát, van, aki belehal...
TörlésRózsa, itt köszönöm meg gyorsan kedves soraidat és a szépséges lapot, amit küldtél. Hosszabb köszönet és email készül, mielőbb válaszolok....
VálaszTörlésAddig is szeretettel gondolok Rád:
rhumel
Vàrom, persze, vàrom!
Törlés