Az én 2016-os szilveszterem...

   2017. Ezt is megértük  -  sóhajtok fel. 

  Újfajta reakció. Az élet nem beláthatatlanul kígyózó széles út többé, hanem egyre keskenyedő mezsgye, esetleg szakadék szélére vezető hegyi ösvény, melyet szakaszonként teszünk meg, gyakran hátrapillantunk, pihegve meg-megállunk, és örülünk, ha még ballaghatunk rajta...

  Elhatároztuk két szintén egyedül élő kedves ismerősömmel, hogy együtt töltjük a Szilveszter estét. Ki-ki vállalja a menü egy részét, s nálam jövünk össze. Egyikük, Françoise előtte napon töltötte be a 83. évét, így neki külön ajándék is járt. 

    Anne készítette az előételt, Françoise vállalta a húst (kacsamell naranccsal). Rám esett a desszert, amúgy is ebben vagyok még a legelismertebb családi és baráti körökben (igaz, G. is ezt szerette legjobban a fogások közül, s így természetesen ebben tettem szert a legnagyobb gyakorlatra). A fenti képen látható Charlotte-ot készítettem el (viszonylag gyors és nehéz elrontani is). 

   Jól elbeszélgettünk, hiszen a szűk kör megfelelő hangulatot keltett hozzá és kihozta a bizalmasabb vallomásokat is. A desszert előtt társasjátékoztunk, Françoise valami fejtörő játékot hozott, ami a scrabble és a domino között helyezkedik el valahol. Ide kell még írnom, hogy meglehetős csodálattal viseltetem Françoise irányában. Már több mint 10 éve ismerem. Szinte semmit sem változott, még most, nyolcvanas évei elején is jó tizenöttel kevesebbnek néz ki. Szellemi frissesége megmaradt, sőt a fizikai is tűrhető (az enyémnél jobb). Utazik, most éppen Dél-Afrikába készül. Mióta özvegy, egyedül látja el nagy kertjét is. Lényeg, hogy soha nem panaszkodik, hangulata mindig kiegyensúlyozottan kedves, mosolygós. Nincs kizárva, hogy időnként fellobban, esetleg elkeseredik, de azt megőrzi magának, azt hiszem...