Franciaország délebbi részein kánikulától szenvednek. Itt, északon egyelőre kellemes, 20° feletti a hőmérséklet, a régi ház vastag fala hűsít még nappal is, éjszaka pedig pihentető.
Reggelente első lépéseim a teraszra visznek. Még látszanak az esti locsolás nyomai, kellemes hűvös árad a kertből. Körüljárom a virágokat, hálás pillantást vetek mindegyikre, hogy ilyen szépek, hogy ennyire igyekeznek kedvembe járni, megszépítve napjaimat (melyekre igencsak ráfér...). Ahogy a nap fordul, úgy világítja meg sorban mind a négy oldalt és a feléje nyújtózkodó rózsafát, liliomot, jázmint, levendulát...
Ilyenkor mindig emlékeimbe szökik nagyanyáim, anyám, nagynénéim képe... Mindegyiknek volt virágoskertje. Szemükben ugyanezt a nélkülözhetetlen örömet láttam, mint amit magam is érzek e hétköznapi csodák láttán.
jaj, de örülök, csodaszép kert, imádnivaló virágok
VálaszTörlésmegértelek,
gyönyörű
szívet-lelket üdítő
♥
Köszönöm, Kati, megfogalmaztad helyettem is! Kicsi, de nekem szép...
TörlésOtthonos, szép ágyások, akkor is, ha kilométerben mérve távol vannak az idősebbek kertjeitől.
VálaszTörlésKilométerekben és évtizedekben... ha őseimre gondolsz.
TörlésRózsa, ez a pontos kifejezés, ahogy a régi viccben mondják. :)
TörlésA régi vicceket pedig érdemes meghallgatni! :)
Törlés