"Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől" - idézem Montaigne-t, kedvenc filozófusomat. Először az egyetem francia szakán találkoztam vele, amikor is az "Esszék" c. műve került sorra, ha jól emlékszem, meglehetősen "kutyafuttában", amit még súlyosbított a gimnáziumból hozott nagyon is kevéske szókincsem. Később többször is visszatértem hozzá, immár saját elhatározásból, mert egyre jobban belemélyedve úgy éreztem, hogy éppen ő az, aki kérdéseimre legjobban felelni tud.
A reneszánsz humanista filozófus fő műve maga az élete, a 16. sz. második felében, 1533-1592 között. "Életednek nyugalmat hódítottál? Ez több, mint birodalmakat és városokat hódítani. Az ember legragyogóbb remekműve a helyes élet." Sajátjának legnagyobb részét vidéki kastéyába visszavonulva tölti Bordeaux-hoz nem messze. Könyvtára mélyén írogat, a reneszánsz kor szokása szerint tanulmányozza az ókori filozófusokat, elmélkedik az életről, többnyire a sajátjáról, melyet egyetemes szinten, a "humaine condition", vagyis az egész emberiség részeként vizsgálgat. Ezért is érezzük olyan közel hozzánk, hiszen magáról beszélve rólunk is beszél, megosztja velünk lecsapódó gondolatait, de sohasem tudálékosan, az esendők felett ítélkezve, sohasem magabiztosságtól duzzadtan, mint valami modern coach, hanem élete eseményein tűnődve, szinte előttünk bogozgatja gondolatait. "Többet tanulmányozom önmagamat minden más dolgoknál: ez az én metafizikám, ez az én fizikám."
Visszatérve a bevezető mondathoz, melyet az elmúlt év olyan időszerűvé tett, be kell látnunk, hogy a félelem érzése uralja életünk egy részét, járvánnyal vagy anélkül is. Ez a érzés éveink előrehaladtával egyre növekedhet. Okát, szerintem legalábbis, a felgyülemlett tapasztalatokban kell keresni. Egyre több alkalmunk adódik a találkozásra betegséggel, halállal. Ezek a nagy megpróbáltatások alapjaiban megrengetik néha életünket, rávetik árnyékukat a továbblépés lehetőségére is. Beismerjük vagy nem, egyremegy. Keressük a varázsszót, mely megvilágíthatja előttünk az ösvényt. Esetleg a jó öreg Coué módszerével addig próbáljuk ismételgetni, míg magunkat, esetleg másokat is remélünk meggyőzni, hogy minden rendben. Montaigne arra biztat bennünket, hogy "szelíditsük meg" a halál gondolatát, ahelyett, hogy úgy tegyünk, mintha nem létezne. Csak így becsülhetjük meg, élvezhetjük igazán az élet értékét, az előttünk álló éveket.
a híres torony, ahol a könyvtára volt
Volt (meg is kellene lenni valahol?!) egy ütött kopott Montagne kötetem , ( egyszer elkérte egy egyetemen dolgozó ismerősöm - hiánycikk volt - lefénymásolni...)Fontos könyv! és örökérvényű...
VálaszTörlésEgyetértek veled, Aliz. Itt, Franciaországban állandóan jelennek meg róla tanulmányok, hiszen olyan modern, korunkhoz szóló több, mint 500 év távlatából is...
TörlésMindig hálás vagyok, ha ajánlanak valamit olvasásra. Köszönöm, hogy írtál Montaigne-ról.
VálaszTörlésKibővítem majd a tudásomat róla.
Könyvem nincs tőle, könyvtárba most nem megyek, de a neten biztosan sokat találok kedvenc filozófusodról.
Igen, Éva, magyarul is lehet számos idézetet találni tőle, bár az természetesen csak részleges képet tud róla adni. Életét nemcsak a könyvei közé zárva töltötte. Átélte a korabeli nagy pestisjárványt. Bordeaux polgármesteri tisztét is ellátta.
TörlésMilyen hideg lehetett ebben a toronyban még nyáron is! (Most fejeztem be egy könyvet a Yellowstone-ban élt farkaskutató nő tudományos megfigyeléseiről és elemző munkáiról. Nietzsche-t idézi egy helyen, így: "Azért vagyunk szívesen a szabad természetben, mert nincs véleménye rólunk".)
VálaszTörlésKlári, annak idején, amikor Bordeaux mellett laktunk, természetesen meglátogattuk Montesquieu és Montaigne hajdani kastélyait. Nyáron nem volt bennük hideg egyáltalán, de télen nem voltam ott. Emlékszem, Gilbert milyen vágyakozva nézte a torony belül könyvekkel bélelt falait (azt hiszem, ennek nyomán rendeztük be, persze sokkal kisebben, 8 évvel későbbi írószobáját...)
TörlésTetszik Nietzsche mondata: a szabadság érzéséneek egyik feltétele valóban az, hogy ne ítélkezzenek felettünk...
Könyvekkel bélelt falak... nem csodálom, hogy tetszett. És a szabadság érzése akár könyvek között is kialakulhat. Olyan jó!
VálaszTörlésKlári, többek között ezt írta a könyvekről: "Amikor komor gondolatok támadnak, semmi sem segít annyira, mint a könyveim. Gyorsan elnyelik és száműzik a felhőket a gondolataimból."
TörlésSzárnyalunk (ahogy tudunk).
VálaszTörlésLélekben, igen!...
TörlésSajnos, én sem olvastam semmit Montaigne műveiből, de rákerestem a neten és látom, hogy ezt még pótolhatom. Nagyon szimpatikus az, amit itt olvastam róla, Flora kíváncsivá tettél és ennek örülök, mert valami, ami egy kicsit felráz.
VálaszTörlés"Montaigne arra biztat bennünket, hogy "szelídítsük meg" a halál gondolatát, ahelyett, hogy úgy tegyünk, mintha nem létezne." Én úgy érzem, ez nekem már sikerült... Akkor szelídítettem meg, vagy a halál engem(?), mikor a Mamámat láttam, hogy valósággal megfiatalodott, eltűnt a gyötrelem az arcáról, kisimult és békés volt az arca. Azóta gondolom azt, hogy nem lehet olyan félelmetes, az is igaz, hogy a Mamám is megbékélve fogadta a sorsát. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem teszi le a cigarettát, ha tudja, hogy attól beteg, rám nézett és azt válaszolta: Valamiben meg kell halni... Ápolónő volt...
Borka, édesanyád filozófusként halt meg...
TörlésA halál gondolatának "megszelídítése" persze nem jelenti azt, hogy életünket morbid hangulatban kell leélnünk!... Hanem azt, hogy ez minden élet vége és az életnek még nagyobb értéket ad ezáltal... Legalábbis számomra. De ezt nem "kinyilatkoztatásként" mondom, nem muszáj követni sem, azt hiszem, mindenki kidolgozza a maga elméletét, amely leginkább megfelel számára.