Minél jobban gyűrűznek felettem az elvégzendő tennivalók, annál inkább kívánom a magányos nyugalmat, a csendes szemlélődést, töprengést, mely sokszor nélkülözhetetlen az íráshoz, rajzoláshoz. Amikor pedig részem lehetne benne, kifelé húz a vágy, hogy megmerítkezzem az élet sűrűjében. Ilyen állandó ellentmondások között lavírozok, mióta eszem tudom.
Különös élességgel merül fel a probléma így nyár elején, amikor a szezonzáró összejövetelek rendkívül megnövelik az elfoglaltságokat. A nyugalomból jószerével csak az áhítozás marad. Aztán jön az elutazás kérdése, mellyel kapcsolatban évről évre untatom nyavalygásaimmal az ide bepillantó nyájas olvasót. Menjek, ne menjek, mi legyen a választás : az utazás egyre kimerítőbb fáradsága vagy az itthon maradás előbb-utóbb jelentkező frusztrációja?... Végül mégis megyek, és általában nem bánom meg. Még eddig.
A múlt szombat végül is szinte tökéletesen boldogra sikerült. Muszáj lejegyeznem - "fel kell írni a kéménybe korommal!", ahogy nagyanyám szokta mondani tréfásan gyerekkoromban, valami fontosnak hitt eseményről - olyan sóvárogva kerestem azt a bizonyos gombot, melynek lenyomása megállítaná az időt. Szinte minden hozzávaló együtt volt, mint valami ínyenc vacsora elkészítéséhez. Evelyne barátnőmmel moziba mentünk délután, majd vacsorahely után néztünk, hogy megbeszélhessük a filmélményt. Szabad parkolóhelyet keresgélve pont egy kis vendéglő előtt találtuk magunkat. A nap sugarai már enyhülni kezdtek, este fél 8 körül járt.
Mit mondjak? Nagyon kellemes 2 órát töltöttünk ott. Már a hely maga is megnyugtató derűt sugárzott világos, tiszta színeivel, minden hivalkodó dekoráció mellőzésével, a kiszolgálók diszkrét, figyelmes jelenlétével. Semmi zene, hangoskodás, hallottuk saját hangunkat.
Na és a menü? Mondhatom, felért egy gasztronómiai vacsorával! Kerestem az elfogyasztott tengeri hal magyar megfelelőjét: "bar" vagyis "pásztás farkashal" a szótár szerint. Nagyon finom, nem szálkás, szívesen veszek alkalomadtán belőle, persze ilyen finom szósszal, friss, szinte ropogós párolt zöldségekkel elkészíteni nem tudnám, azt hiszem! A desszert emléke szintén összefut a számban : "pain perdu", vagyis a bundáskenyér desszert változata. Kenyér helyett egy karéj kalács volt átsütve pár szelet almával együtt, édes karamellás sziruppal átitatva, leöntve a még meleg sziruppal, s egy gömb karamella fagyi kísérte... Egy pohár bordeaux-i Médoc mellett lakomáztunk, s közben folyt a fáradhatatlan csevegés, eszmefuttatás, terefere...
Azt, hogy finom volt minden ennél az asztalnál, írtad. De amilyen csodálatos a könnyed asztalnemű, az elegáns, visszafogott teríték, ó, de tetszik! Maradjon jó emlék sokáig!
VálaszTörlésAhogy megfogalmaztad, Klári: MINDEN "könnyed, elegáns, visszafogott" volt, pont amilyen hangulatra vágytunk éppen egy ilyen enyhe nyári estén... Stressz-enyhítőnek...
TörlésTudtok élni!
VálaszTörlésMick, az ilyen nem fényűző, hozzáférhető kikapcsolódásokat szeretjük legjobban: a franciák amúgy is imádnak asztalnál találkozni, egymásnál vagy vendéglőben, ahol a hangulat oldottabb, hogy ne mondjam, pezsgőbb - esetenként meghittebb... Mint a blogomból is kiderül, ez nekem is teljesen megfelel, ezen a téren (is) jól asszimilálódtam...
TörlésMár Klári és Mick megírta helyettem az én gondolataimat is. A franciák élni tudásáról sok szép emlékem van, még egy kis faluban is jelentősége van egy-egy finom éttermi kikapcsolódásnak. A fenti képről egy Sable d'Olonne-ban töltött nap jut eszembe, az ottani "resto" hangulata . :)
TörlésMég sok ilyen kellemes estét kívánok szeretettel.
rhumel
Endi, örülök, hogy te is tanúsítod szavaim hitelességét! :))
TörlésAhogy az idő halad, annál inkább szeretem az ilyen hangulatokat, melyek mélyebben szántó gondolatcserére ösztönöznek, a világról, saját életünkről...
Nagyon hangulatos az a kis vendéglő, de nem csak az, hanem az írásod is. Nagyon jó volt olvasni és beleélni magam az este hangulatába. Először azt hittem, hogy olyan kisvendéglőről van szó, mint az itthoni, kockás terítős vendéglők, aztán megláttam a képet. Ez csak a méretében lehet kicsi, mert egyébként nagyon finom és elegáns.
VálaszTörlésKöszönöm, Borka, vakószínűleg a tulajdonos jó ízlését tükrözi... A képen nem látszik, de volt a bejárattal szemben egy jó méter magas bronz szobor torzó is (sajnálom, hogy nem fényképeztem le - ilyenkor ritkán jut eszembe a fényképezés - felismertem egy itteni híres szobrász munkáját, aki a múlt század második felében élt.) Lehet, hogy csak ideiglenesen állították ki: az itteni jobb vendéglőkben, kávézókban gyakran állítanak ki művészeket, meg is lehet venni (engem is hívtak meg pár éve...)
TörlésEz igazán jó ötlet.👍 Úgy tudom, néhány kávézóban itt is tartanak kiállításokat. Ahhoz meg őszintén gratulálok, hogy Te is (jobban mondva a műved) falra kerültél.🤗
TörlésReklámnak, dekorációnak nem rossz, bár nem hiszem, hogy sok elkelne ilyen módon, legalábbis korrekt áron...
Törlés"na és" a film...? :)
VálaszTörlésA címe: " Jeanne Du Barry", rendező és főszereplő: Maïvenn Le Besco. A legutóbbi Cannes-i fesztiválon szerepelt. XV. Lajos utolsó kegyencéről és egyben a király uralkodásának végéről szolt. Véleményem eléggé mgosztott lett a filmről. (Rózsa)
Törlés