Mihelyt tehettük, elhagytuk Constantine-t, és irány a sivatag! Diákjaim csodálkoztak: "Mais Madame, pourquoi allez-vous au Sahara ? Il n'y a rien à voir...!" ( De Madame, miért mennek a Szaharába ? Nincs ott semmi látnivaló!) Nekik a nagyváros volt az egzotikum, nekünk meg a sivatag szinte hallható csendje. Köröskörül semmi szembeszökő élet, legfeljebb sivár, tövises bokrocskák, a magányosan kígyózó út, amit helyenként teljesen behordott a szél homokkal : a dünék ugyanis vándorolnak... Ilyenkor nincs más választás, mint a lapátolás! Ha valakinek az a rossz ötlete támad, hogy letér és megkerüli az akadályt, órákra elássa magát a homokban és legfeljebb egy arra haladó ritka teherautó tudja kivontatni.
Emlékszem, egy alkalommal, honnan, honnan nem, autóstoppos termett előttünk az úton, szeméig turbánban, burnuszban, ahogy kellett. A sivatagi szolidaritás arra ösztönzött bennünket, hogy felvegyük. Franciául nem tudott, így a beszélgetés nullára korlátozódott. Azt sem tudtuk meg, hova készül, honnan jött, köröskörül emberi jelenlétnek nyoma sem volt. Csak intett, hogy menjünk és úgy értelmeztük, majd szól...
Jó félóra csendes autózás után egyszercsak felélénkült és jelezte, hogy álljunk meg. A táj körülöttünk egy szemernyit se változott, még csak kis kőhalom se adott titokzatos jelzést a tájékozódáshoz. Leszállt, intett és szó nélkül eltűnt a dünék mögött...
folyt. köv. ( a képen én éppen a "tevegélést" tanulom, amiben a legnehezebb a fel- és leszállás...)
U.i. a Szaharában, hogy pontos legyek, nem tevék, hanem dromedárok vannak - egy pùp, két pùp...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése