Algériában két évet töltöttünk. Azalatt bejártuk az ország jó részét, ha nem is mentünk el Tamanrasset-ig, ami még jó ezer kilométerrel délebbre volt mint El Goléa és Timimoun. Igy is életre szóló élmény a Szahara és megértem Théodore Monod-t, aki szinte hosszú élete végéig tanulmányozta, járta gyalog, a végén még vakon is. A találkozás a csenddel, a végtelenséggel egyeseket a szellemiség (spiritualité) bejáratáig is elvezet : nincs semmi felesleges lárma, rohanás, zsúfoltság, ami a lényegről elvonná a figyelmet. Mi akkor még túl fiatalok voltunk ehhez, valami azonban akkor is meglegyinti az embert...
Bútoraink, holmijaink átkeltek a Földközi tengeren és kisebb-nagyobb veszteség árán megérkeztek Laon-ba, Gilbert szüleihez. Szeptembertől Nyugat-Berlinben várta egy nagyon szép állás, a francia-német két nyelvű gimnáziumban. A következő hat évünk ott telt el és ott született fiunk, François is, aki elmondhatja Kennedy híres mondatát, amit a felszabdalt Berlinben tett látogatásakor ejtett ki : "Ich bin ein Berliner!"
Egészen más természetű folklór várt bennünket Berlinben. Akkoriban állt még a "szégyen fala" és mi annak nyugati oldalán laktunk, egy hermetikusan zárt szigeten, az NDK kellős közepén. Furcsa módon azonban, mivel az NDK polgárait éreztük inkább börtönben, ezért sokan nem is voltak képesek egészen tudatosítani, hogy bennünket zár el a fal egy ellenséges ország közepén és nem fordítva.
A város nyugati fele francia, angol és amerikai megszálló zónára volt osztva, míg a keleti részt tekintették a szovjet zónának, amelyen 3 ellenőrző ponton (check point) lehetett átmenni, persze csak egy irányba : az NDK polgárait lelőtték, ha megpróbálkoztak vele...
Mi a francia zónában laktunk, a francia hadsereg védőszárnyai alatt, de erről is regényt lehetne írni, ami szerepelt is Gilbert tervei között, de nem lett rá ideje...
folyt. köv.
Az élet furcsaságai, pontosabban, hogy a világ kicsi, s benne az emberek milliónyinak sorsa mégis hány ponton, mennyire véletlenszerűen és hihetetlenül kapcsolódik!
VálaszTörlésHa jól számolom, 78 szilveszterén Berlinben éltetek. Egész közel voltunk egymáshoz, megint. /Akkor térben, Algériában pedig időben, hisz csak pár év választott el minket.../Nos, szóval mi pedig 78.dec.30-án a fal másik oldalán, közel mínusz 30 fokban sétáltunk el a Brandenburgi kapuig, majd a fél nap alatt bekövetkező "Schneekatastrophe" miatt kalandos szerencsével jutottunk vissza Lipcsébe, ahol az újévet köszöntöttük:)
Már régóta meg vagyok gyözödve róla, kedves Endi, hogy a világ milyen kicsi (legalábbis a mi bolygónk) és tele van meglepö fordulatokkal : mennyi ebböl a véletlen vajon?... 78-ban volt a fiam 1 éves...
VálaszTörlés