Mindenkinek megvan a maga emléke... Az enyém elég távoli és vékonyka. Még az általános iskola alsó tagozatába jártam, öcsém 1 évvel alattam. A felnőttek igyekeztek megkímélni bennünket a gondoktól, igy nem is voltunk különösebben beavatva az aggasztóan szaporodó, rosszat jelző eseményekbe. Igy csapott le ránk villámként a szorongás : hajnalban recseg a rádió, anya sírva felráz bennünket. "Kitört a forradalom! Nem mehetünk többet Dunántúlra nagyanyáékhoz!..." Neki ugyanis ez jelentette a helyzet legnagyobb tragikumát : Veszprém megyéből szakadt az Alföldre 18 évesen és az évi nyári utazás - nevezzük inkább expediciónak - tartotta benne eleinte a lelket.
Estefelé az utcáról kiáltozás szűrődik be : "Vesszen Gerő ! Gyilkosok az ávósok !" Fogalmam se volt, ki az a Gerő, se pedig az ávósok... Annál inkább megrémültem : talán éppen a "gyilkosok" vonulnak az utcán ? A felnőttek suttogását elkapva megtudtuk, hogy a párt helyi vezetőjét kidobták a pártház ablakán : nagyot nem eshetett, mert legfeljebb csak egyemeletes ház akadt a faluban, az is csak egy-kettő... Apa sietve éget néhány papírt a kemencében, mindenki a pánik határán : nagyszüleim már két háborút megértek, szüleim emlékeiben is közeli még a második...
Az iskolában több hónapos szénszünet van, gyerekmódra még örülünk is neki. A tanárok is furcsák : úgy érezzük, ők se nagyon tudják, merre tartsanak. Az osztály falán Rákosi képmását felváltja egy időre a feszület és óra előtt imádkozunk : szerencsére mindenki volt hittanos és első áldozó, nem ért bennünket készületlenül a pálfordulás... Az az érzésünk, hogy a történelem kereke egy időre visszafelé forog : az ötös helyett az egyes lesz a legjobb jegy ! Még szerencse, hogy nem sokáig zavarták meg vele a fejünket...
Az utcabeli gyerekek nyilván háborúsdit játszanak : kukoricaszár-puskával a vállunkon menetelünk, de "orosz" senki nem akar lenni...
A London Pepin későn érő almafajta, októberben szedik, a mi fánkon gyakran még november elején ott virítottak a sárga, viaszos héjú almák, ha nem jött túl korán a fagy. A fára könnyű felmászni, nem nő magasra, ráadásul Nagypapa keskeny, két irányba terjedő koronát metszett neki. Én ennek a tetejére vittem föl a fa alól összeszedegetett almákat, és azokkal bombáztam az elképzelt orosz tankokat.
VálaszTörlésTankot egyébként egyet sem láttam, arra mifelénk csönd volt, csak a hírek jutottak el odáig. Meg az iskolai szünet.
Na, én bezzeg láttam tankokat, csak úgy rengett tőlük a föld, mellettünk a Cinkotai utat teljesen föltúrták a lánctalpak, később újra kellett aszfaltozni az egészet. :(
VálaszTörlésMesélték, hogy egy belecsúszott a Rákosba, de hogy pontosan merre, azt nem tudtam. Persze, ha tudom, az is mindegy lett volna, úgysem engedtek sehova, legföljebb a szomszéd utcába kenyérért, a Vetési pékhez. Arra emlékszem még, hogy egyszer, amikor ott álltunk sorban, elszállt fölöttünk egy helikopter, annyira lassan és alacsonyan, hogy látni lehetett - úgy emlékszem, aztán ki tudja, tényleg lehetett-e - a benne ülő katonák arcát.
VálaszTörlésNos, ide alig merek írni:))Emlékem, hallott-elbeszélt van pedig bőven -de én magam épp újszülött voltam akkor októberben, bár szegény Anyát megfenyegették, hogy valami főkomcsi rokona, aki a féléves gyerekével rejtőzködik a szülészeten. Pedig "csak" 64 centisen jöttem a világra, Anyukám meg majdnem elment.. A mi családunk életébe nagyon magánjellegűen szólt bele a történelem - volt halálos veszedelem, esti kórházbamenés, élelemszerzés, anyához-gyerekéhez utazás közben, ezt is,mint annyi mindent - meg kéne írni...
VálaszTörlésGabinak és Aginak: arra én is emlékszem, hogy a tankok vonultak Pest felé - vagy csak almodtam volna?
VálaszTörlésEndinek: ird meg feltétleül, Endi, ha magadnak nem is akarod, gyerekeidnek, ejövendö unokaidnak...
VálaszTörlés