Emlékszem még mindig egy-két dologra...

Emlékszem, hogy nagyanyám kidobta az eresz alá a sütőlapátot vihar esetén, villámhárítónak... Be is vált...

Emlékszem, hogy a nagymosás milyen nagy munka volt! Már előző nap készülni kellett rá : vizet hordani a sarki kútról a kék zománcos kantával, beáztatni, órákig forralni a fehéreket a nagy fazék vízben s az erre a célra kijelölt fakanállal kevergetni, háromszor is öblögetni, csavargatni, a padláson teríteni rossz időben, s télen a csonttá fagyott ruhákat beszedni, melyek aztán megpuhultak a melegen, hosszú ideig kilehelve finom friss illatukat...

Emlékszem a villanyvasaló elődjére, melynek parazsát csodálva szemléltük az oldalsó lyukakon át, miközben anya, vagy nagyanyám meglóbálta időnként, hogy élessze a tüzüket. Az is előttem van, ahogy sietve hozzáértették megnyálazott középső ujjukat a vasaló talpához, és a sercenés volt a hőszabályzó...

Emlékszem, hogy szülőházamban földes volt minden helyiség, melyet hetenként szakszerűen fel kellett a csutakkal mázolni, s ez már kiskoromban is rám hárult. Miután megszáradt, felteregethettem a jól kirázott színes rongypokrócokat...

Emlékszem az igazi havas telekre, a jégvirágos ablakokra és az apa ácsolta szép kis szánkóra...

Emlékszem gyerekkori iszonyokra, melyek máig is ugyanazt az érzést váltják ki, gyógyíthatatlanul : a rájuk dőlt ajtó alatt laposra nyomott kis sárga pelyhes csirkékre... Még ma is, hatvan éven túl, ha a szomszéd macska nagylelkűen egy madarat hoz a kertembe, elfog az iszonyat, bezárkózom, és telefonon segítséget hívok...

Emlékszem nagyanyám orgonáinak bódító tavaszi illatára... Május elsejére a kerítést díszítettük vele, mielőtt még a rezesbanda bejárta volna a falut az ébresztővel...