Kati

Nem volt valami nagylelkű iránta a természet : szabályos körte-fején gyér, seszínű haj lengedezett, amit sovány lófarokba kapott össze. A lovas rémledés nagy, kiálló fogaival folytatódott: váratlanul kitörő, nyerítő nevetés fedte fel őket általában, gyakran sírásba torkollva, melynek oka ugyanolyan homályos maradt előttünk.

Sokan voltak testvérek. Közöttük is utolsóként bandukolt Kati, az iskolában ugyancsak némi jóindulat emelte át egyik osztályból a másikba.

Hirtelen mintha megsűrűsödött volna körülötte a levegő. Az utcán lapos, lopott pillantások kísérték az anyjuk körött elvonuló gyereksereget, s az osztályban üres lett mellette a hely a padban.

A felnőttek suttogva beszéltek ugyan a dologról, de sikerült a gyerekfüleknek mégis elkapni néhány baljós foszlányt, melyekből kikerekedhetett a történet. A révész megállította a postást a Tisza töltésén, amint éppen a nyugdíjkiosztással vergődött kis motorján. Miért is ne állt volna meg sógora intésére? A pénztár átadását viszont kereken megtagadta : "Megbolondultál, sógor?" A révész a hóna alól előkapott kis baltájával először a kormányt szorító jobbkezet szelte le egycsapásra, majd akkurátusan feltrancsírozta az egész sógort. A darabokat a baltával együtt a Tiszába vetette, megbízva a szeszélyes szőke folyó akaratos örvényeiben...

Életfogytiglant kapott. Ő maga a megyei fegyházban, családja a falu szemében...

Akimoto kérésére : íme az első erőbedobás az egyik franciául megírt "microfiction" átírására (és nem fordítására!) magyarul... Tudom, messze van még a próza azon szintjéhez, amit irodalomnak lehet nevezni... Legalábbis a szememben.