 |
| Alice 7 éves |
Újra egyedül.
Sokszor tapasztaltam már, hogy elég az első mondatot megtalálni, leírni, hogy csörgedezni kezdjen az írás patakja. Nálam különben sem dagad hegyi zuhataggá, megmarad nyugodtan csörgedező patakocskának, mely mélázva kerülget néha egy-egy követ, nem is túl mélységes, hogy mezítláb is át lehessen kelni rajta. Sőt, talán még szomjat is olt egy kicsit...
Francia nyelvű blogomon épp most "csörgedeztem" a nagymamaság örömeiről, melyben szűk egy hétig részem volt. Ismerek jónéhány nőt (és valamivel kevesebb férfit is), akiket valóságos pánik fogott el, amikor is gyerekeik bejelentették a nagy hírt, hogy útban van a harmadik generáció! Mintha az első kapavágást ejtették volna a sírjukon...
Nekem tetszik ez a szerep, sőt, kiváltságosnak érzem magam, hiszen a gyereknevelés felelősségének nagyja nem rajtam, hanem a szülőkön van. Marad nekem a színtiszta öröm, amelyben lubickolhatunk naphosszat, sietni sem kell az iskolába, miénk a sok nevetés, mesélés, séta, mozi, rajzolgatás, éneklés, miegymás... Meddig tart? Nem tudhatom. Addig is élvezem minden megadatott pillanatát.
Szeretem a nyugodtan csörgedező patakocska blogod, és ahogy a nagymamaságodról írsz.
VálaszTörlésA tied is "nyugodtan csörgedezik": némi rokonságot érzek közöttük! (Bár a csodás képeiddel nem versenyezhet...)
TörlésA nagymamaságom engem inkább gazdagít, mint letaglóz, még akkor is, ha nem tölti ki egészen az életemet és hagy benne bőven helyet másra is!
Az első tíz év az unokákkal életem legboldogabb időszaka volt. Annyi öröm, szabadság, játék, közös jó élmény jutott mindannyiunknak, mint amilyenekről te is beszámolsz.(Később is jó, csak nem jár olyan elemi erejű felismerésekkel.)
VálaszTörlésA "transmission", átadás időszakában tiszta fehér lapra nyomtathatjuk a közössé vált felfedezéseket. Ugyanakkor mi is újra örömmel felfedezzük őket...
TörlésA nagymamaság szerintem, és ezt előbb-utóbb én is megtapasztalom majd, szembesíti az embert a még önmaga előtt ismeretlen oldalaival. És ez egészen biztos érdekes folyamat. Ismerek azonban rendkívül elfoglalt nagyszülőket is, akiknek tényleg nincs idejük az unokákra, és ezt sem tartom nagy bajnak. Mindenesetre szép ha időnk van szeretteinkkel lenni. Még sok boldogságot kívánok neked, Rózsa, a gyerekekkel!
VálaszTörlésSzerintem sem kell feltétlenül az unokázás rabszolgáivá válnunk, és a gyerekek is megértik, hogy rajtuk kivül is van életünk. Sőt, örülnek is neki, hogy nélkülük se omlik össze a világunk. Ezzel óriási súlyt veszünk le a vállukról! (anya állandó bűntudatot táplált bennünk eziránt, emlékszem, és megfogadtam, hogy én soha!) Viszont szükség esetén természetesen igyekszünk kisegiteni egymást. Köszönöm a kivánságokat.
Törlés