Hó még nem esett eddig (nekem nem is hiányzik!) de a nap, ha nem is melenget, legalább megvilágítja lelkünk árnyékos zugait ezekben a végetérhetetlen téli hónapokban... Délután kb. 3 óráig símogatja a kandalló márványát és a rajta álldogáló szobrocskákat, a török asztalkát a rézedénnyel, mely az isztambuli Bazárt idézi és az "elma çay"-t, melyet ott szörpölgettem Kato, az örmény kereskedő társaságában, miközben bemutatta újabb szépséges szerzeményeit, melyeket nem állított ki az átlag turista szeme elé: a "barátok" számára tartogatta... Örültem, hogy közéjük sorolt. Sok beszélgetés, emlék fűz hozzá.
A múlt efféle szálakból szövődik. Vannak a szőttesben természetesen durva, csomós, szakadozó szálak is, de azokra nem szívesen gondolok vissza, mert nem akarom, hogy a mérges fullánk bennem maradjon. Nem jelenti azt, hogy mesterségesen szépítgetek rajta, hiszen minden megtörtént esemény fennmarad valahol az emlékezet hálóján, ha nem is vesszük elő, nehogy újra átéljük a szenvedést. Valahogy efféleképpen gyógyítgatjuk magunkat...
Csodás lágy fények. Ettől azért picit fogy a téli borússág is.:)
VálaszTörlésA fiatal szobor-lányka tükörképe -háttal- keme olyan, mintha egy kicsit hajlott anyóka lenne. Szimbolikus és a mostani önmagunk ki sem mondott kérdéseire is felel....
rhumel
keme= nekem elütöttem, bocs.:)
VálaszTörlésKedves E., ez a kínai szobrocska egy muzsikáló fiatal lányt ábrázol (nagy valószínűség szerint egy régiség másolata, de nekem nagyon megtetszett úgy 15 éve...) Igen, talán egyszerre vagyunk fiatalok és öregek...
VálaszTörlés