Most már tényleg erőt kell vennem magamon és az enyhe fátyolfelhőn, mely a szemem előtt lebeg, miközben igyekszem elegendő oxigénhez juttatni az agyamat. Nem könnyű, mert felére csökkent a légzési kapacitásom. Pedig nem fukarkodom a mindennemű cseppekkel, be- és kifújásokkal!
Még sok-sok képeslap megírása vár rám. Kinyomtattam már jónéhányat, de még a felénél se tartok. Miért is ragaszkodom még mindig ehhez az özönvíz előtti módszerhez, annak ellenére, hogy egyre magányosabbnak, divatjamúltabbnak érzem magam vele? Nem is tudom igazán. Különben is, honnan jövök én ahhoz, hogy olyan fontosnak érezzem néhány "firkálmányomat" - melyek egyáltalán nem viselik valamiféle "hivatalos elismerés" pecsétjét - hogy gyanútlan embereket terheljek velük, ráadásul elkötelezzem őket holmi köszönetnyilvánításra, netalán dícséretre is?...
Egyesektől kellemes visszajelzéseket kapok, mások majdnemhogy gyűjtik őket: mindig tartok tőle, hogy esetleg rájuk kényszerítem az effajta reakciót, kedvességből, udvarias kényszerből, esetleg szánalomból, hogy felvidítsák lankadó kedélyemet! Pedig ez lenne a kegyelemdöfés!... Szerencsére az ilyesmi bevallhatatlan, innen az örökös kétség perverzitása.
Most bepillantást engedtem bonyolult, túl bonyolult lelkivilágomba, melynek fő mozgatója a kétség. Kételkedem mindenben, de legfőképpen magamban. Ki tudja (én nem), mi okból nem fog ezen semmiféle biztatás, elismerés, s legtöbbször miért mindig e gödör mélyén találom magam.
Marad a kézjegy. Nagyon fontosnak tartom a kéz nyomát. Talán ez az egy illúzióm megmaradt: legalább ezt a kézzelfogható, érinthető nyomot hagyjam magam után, ha nem is tudhatom, meddig terjed a különben csalóka örökkévalóság...
Csak örülni lehet, hogy gondolnak ránk, és hogy te is gondolsz saját képeslapoddal. Megvan mind, sőt, egy kint is van a könyvespolcomon bekeretezve. Örülök mindnek! Semmi kényszer!
VálaszTörlésTudom, Éva. S pont ez benne a paradox, hogy valahol tudom és mégis... Itt van bennem a csomó megkötve...
TörlésA blogolás mindig lövés a sötétbe. Vagy Arany J. megfogalmazásában: „Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg.” Minden író exhibicionista. Akár híres, akár „hírtelen”. A bloggerek többnyire az utóbbi kategóriába tartoznak. Muszáj mégis arra gondolnom, hogy közülük sokan érdekesen írnak és hitelesek. ez kitűnhet az érdeklődők számából és abból, hogy kik kukkantanak bele a blogba.
VálaszTörlésBÚÉK!
Mick, neked is BUÉK!
TörlésMost nem a blogolásról (mert oda az néz be valóban, aki akar), hanem arról a jó 15 éve létező, még Gilbert-rel kezdett szokásunkrol írtam, hogy rajzaimmal ékesített képeslapokat nyomtatok ki saját kezűleg és küldök ismerősöknek, barátoknak. Az Internettel ez már egyre jobban veszendőbe menő szokás lett...
ismerős érzés: "szeretném magam megmutatni, adni magamból (mert jólesik, hogy adhatok), de olykor olyan zavarbaejtően túlzó(nak tűnő) köszöngetések hömpölyögnek vissza tőle, hogy kétséget ébreszt az őszintesége, olyan, mintha én kényszeríteném ki..." ...
VálaszTörlés/én is mindig így érzek az ajándékaimmal (sokszor inkább nem is merem odaadni)/
és hidd el, nem özönvízelőtti szokás a kézzel írt képeslap, vagyunk néhányan, akik erősítjük, újra felélesztjük ezt a szokást. szerintem hihetetlen émény, valaki kézírását, alkotását megőrizni, kitörölhetetlenül, nem cybertérben , nem mindenki által látható mód...szerintem sokkal személyesebb, és azt fejezi ki, hogy fontosabb a másik annál, hogy csak bepötyögj valamit neki....
Hiszem, hogy meg tudod válogatni, kinek írod meg ezeket a festményedet, és akkor bízhatsz az őszinte visszajelzésben is, ne szerénykedj...jó, tudom, ezt mind tudod, te is, felesleges elismételgetnem, akkor is úgy érzel, ahogy te érzel,
...csak mégis szerettem volna ideírni
Köszönöm! De nem szerénykedés, valóban igy érzem. Szeretnék magabiztosabb lenni, de sokszor inkább visszavonulok, ha valami fals hangot sejtek... Küzdeni pláne csak másokért tudok igazán... Mintha szememben én nem érdemelném meg. Ez van. Sajnos.
Törlésés JOBBULÁST KÍVÁNOK
VálaszTörléstöbbszöri nekifutással, csak vettem (egy nagy levegőt)és bátorságot, és bátorkodom megkérdezni, hogy kérhetnék-e (ha túl nagy kérés, persze nem, , csak ha mégis) ...szóval nem kérhetnék - (bocsánatot is)...lehetne...szabad?...egy pici képeslapot én is tőled? ha nem lenne túl nagy kérés, bocs. és , hogy
de úúúúgy szereteném
olyan ritkán kapok Franciaországból képelapot
ha nem, nem,
♥
Annyiszor vettél levegőt (!) kedves Kati, annyit mentegetőztél, hogy alig tudtam a kérésedig eljutni! Magán mailben válaszoltam a facebookon!
Törlés:))köszönöm:))
Törlés„Mintha szememben én nem érdemelném meg.” Tiltakozom. Miféle gondolat ez? :)
VálaszTörlésMick, nekem se tetszik lelkem mélyén, de ez van.
TörlésKedves Rózsa, éppen egy ilyen képeslapot kaptam Tőled, tegnapelőtt hozta ki a postás. Ezúton is köszönöm, írtam is rá választ, az ónos hegyoldalon viszont csak ma enyhült annyira, hogy le tudtam menni a levelemmel a főútra.
VálaszTörlés(Az emailjeim saját fotóimmal eljutottak-e hozzád? Tudom, nem egyenértékűek, mégis személyesek.)
Klári, megkaptam, köszönöm. Fogok is válaszolni, tervben van, de a teljesitőképlességem egyelőre csökkentett... Ülök a halmaz mögött, de néha le is kell dőlnöm napközben...
TörlésNe haragudj a késésért.
Rózsa, hiszen értelek. Gyógyulj meg hamar!
TörlésKöszönöm, igyekszem, de bevallom, nehezen megy. Szivós ez a virus!
TörlésNem tudtam tegnap kommentet írni ide..Ha most sem sikerül, e-mailben küldöm az ide vonatkozó gondolataimat.Azért megkísérlem újra:
VálaszTörlésDrága Rózsa, hidd el, azok az emberek, akiknek Te küldesz képeslapot (jaj, de örültem neki, -és meg se köszöntem még, de majd(???mikor már, mióta ígérgeted,ejnye E.!:) rendes beszámolós e-mailben ezt is pótolom- szóval mi mind amolyan "divatjamúltak" vagyunk- ráadásul őszinték és sosem megjátszva kedvesek és udvariasságból, meg illemből köszöngetősek. Hogy szánalomból dicsérgessünk Téged, az meg teljesen kizárt. Légy szíves hidd el, hogy nagyon szeretünk idejárni és olvasgatni Téged, nézegetni a rajzaid, képeid, fotóid, így, ily módon együtt élni a családoddal is kicsit. És boldogan, gyermeki örömmel örülünk a küldeményeidnek. Ajándék számodra a sorstól, hogy a kézjegyeiddel -írottakkal, s rajzoltakkal szerezhetsz meglepetést. Nem kötelezel ezzel hálára és köszönetre minket. Inkább csak csodálunk és megtisztelve érezzük magunkat, hogy beleférünk a köreidbe.
Szeretettel:
rhumel
Kedves E., nagyon aranyos vagy, ha a "divatjamúltak" közé sorolod is magad! Megpróbálom kedves szavaidat úgy fogadni, ahogy Te leírtad őket: őszintén, melegen... Ha ráérsz majd, várom az üzenetedet!
Törlés