Francia nyelvű blogomon néhány napja a hajdani nagy levelezésekről gondolkodtam el. Kafka és Milena pár hónapos intenzív szerelmi kapcsolata adta hozzá az ürügyet. A mintegy 8 hónap alatt több mint 140 levelet írt Franz a szanatóriumból, mindössze két találkozás között...
Több ilyen plátói szerelem táplálkozott a betűk, szavak óriási hatalmából, hogy csak Balzac és Hanska grófnő 18 éven át tartó szerelmes levelezését említsem (csak a végén, 2 évvel az író halála előtt házasodtak össze).
Manapság, az e-mail-ek, SMS-ek korában kivesznek a sokoldalas levelezések. Legtöbb esetben nem marad nyoma sem a távirati stílusban küldött lángolásnak, bár igaz, hogy pillanatok alatt odaér. S többnyire ugyanolyan gyorsan el is lobban.
A korombeliek még a telefonra is ritkán számíthattak. Magam nagy levelező voltam, szerettem írni is és kapni is, barátoktól, szerelmesektől... Visszatér gondolatban a várakozás izgalma, a levelesláda kattanása, az ismerős boríték, amelyet nem szabad rögtön felbontani: először biztos rejtekhelyre kell vonulni vele, mint valami értékes zsákmánnyal, hogy senki ne zavarhassa meg az áhított pillanatot... Azután többször is elolvasni, mindig valami új árnyalatra lelve, szemünkkel símogatva a kézírásban a szeretett lény keze nyomát... A válaszra ugyanilyen gondosan kell készülni, beleélve magunkat a gondolatok lehető legpontosabb visszaadásába, mert a megfelelő szó rendkívüli fontosságú!... Hiszen ő hívatott közvetíteni, táplálni az érzelmeket. A képzeletet, mely sokszor intenzívebb, mint a nyers valóság...
Van egy féltve őrzött kis dobozom, mely minden költözésben követ. Olyan, mint Pandora szelencéje: nagyon veszélyes kinyitni, mert nehéz tőle szabadulni... A hálójából... Az előbb mégis belepillantottam, hogy ehhez a beíráshoz ihletet merítsek. 3-4 személy leveleit őrzi, okos, érdekes, sőt, szép emberekét... Fájdalmas, édesbús emlékeket kavar fel évtizedek mélyéről: nemcsak az akkori érzéseket, hanem azt is, hogy véglegesen eltűnt az évek süllyesztőjében az a fiatal, romantikus, kicsit óvatosan szenvedélyes fiatal nő is, aki bizony én voltam...
Mégis, ha minden el is tűnt az idő süllyesztőjében, ezek a kézzel fogható nyomok bizonyítják, hogy érdemes volt már csak ezekért a szép levelekért is élni, hiszen valahol mégiscsak én ihlettem őket...
Sokszor eszembejut régen milyen érdekes volt levelezőtársakat keresni, kapcsolatokat teremeteni velük. Szeritnem a blogok világa manapság a levelezés helyébe lépett, habár tudok olyanokat, akik ma is írnak igazi, postán küldött leveleket (is).
VálaszTörlésA blogok vilaga? Hm.
TörlésNekem is voltak levelezőtársaim, az orosz és a francia nyelv gyakorlására!
Egyetértek Violával. A blogok kicsit emlékeztetnek a régi levelezések meghittségére.Főleg a válaszokban alakulnak ki érdekes beszélgetések. Sose értettem, hogy miért nem alakul ki ott egy igazi beszélgetés. Hisz a blogger feldobja a témát sokan válaszra is méltatják, majd nem ritkán udvarias ám rövid lezáró választ kapnak beszélgetés helyett. Nálad azért jó lenni, mert mindig izgalmas a téma és valódi válaszokat adsz a felvetéseinkre. Nagyon szeretem ezt benned.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy mindig ilyen biztató vagy, kedves Györgyi! Valóban, azt szeretem, ha beszélgetés alakul ki ("tengerbe dobott palack"), s nem is kell feltétlenül egyetértenünk!
TörlésA blog ilyen szempontból igazi vélemény-csere. Viszont hol vannak a 8-10 oldalas levelek?... A várakozás, érlelődés, ami majdnam olyan fontos volt, mint maga a tartalom...
A blogolásban is meg van ez az izgalom. Hisz egy egy érdekes témára alig várja az ember a reakciókat. Ráadásul néha annyira jó beszélgetések alakulnak, hogy szívesen folytatjuk a megkezdett diskurzus egy igazi levélben, vagy legalább emailben. Ahogy a pennát felváltotta a golyóstoll most az elektronika billentyűi teszik kényelmesebbé a beszélgetést. Akiben meg van a vágy a beszélgetésre az most is megtalálja a hozzá vezető utat. De igazad van szebb és emberibb volt a régi levelezés. Magamfajta türelmetlen emberek jobban jártak a mostani gyorsított lehetőséggel.Mégis nagyon megmaradt az az öröm, amit akkor érzek mikor igazi levelet kapok. Az elmúlt évben tán háromszor örömködhettem emiatt. Mindhárom levelet kincsként őrzöm.
TörlésAbban igazad van, hogy némely blog-beszélgetést szívesen őrzök (mindig attól tartva, hogy egyszer kámforrá válik!), de mindent nem nyomtathatok ki... S hol a kézírás varázsa?...
TörlésAz jutott most eszembe, hogy mennyit emlegetjük a blogírás és minden neten történő megnyilvánulás kapcsán azt, hogy itt sokszor félreérthetően fogalmazhatunk, mert hiányzik a metakommunikácó, a jelenlét, a gesztusok, a mimika. De amikor még papírleveleket írtunk, akkor tudtunk egyértelműbben fogalmazni? Vagy akkor még sokkal jobban meggondoltuk a kifejezéseket, a fogalmazást és ezért nem lett félreérthető (vagy csak ritkán), amit leírtunk?
VálaszTörlés"Vagy akkor még sokkal jobban meggondoltuk a kifejezéseket, a fogalmazást..." Igen, azt hiszem, nem futottunk ilyen lázasan a felgyorsult idő után, képesek voltunk a pillanatot intenzívebben átélni...
TörlésNekem nem hiányzik annyira a ma divatos "metakommunikáció", még az "emoji"-k hada sem... Talán túlságosan bízok a szavak erejében?...
Szép levél, kedves, szomorú levél...
VálaszTörlésAgi, ez a Виктор író, újságíró és költő is volt (nekem is írt egy verset...) és a levél gyönyörű... Azért tettem fel olvashatóan - rákattintva - mert semmi indiszkréciót nem tartalmaz az oldal.
VálaszTörlésS ha hozzáteszem, hogy mindössze pár órál találkoztunk egy interjú alkalmából... Egyszer megírom.
A grafológusok álla felkopna kézírások híján. A blog az írás rezdüléseit nem képes leképezni. Más idők, más hangszerelés, de az új de rossz, csak élni kell tudni vele.
VálaszTörlésIgen, azt hiszem, át kell hangolódni az új hangszerekre, ahogy mondod.
TörlésAmúgy én a nagy írók javításokkal teli kéziratait sajnálom, amelyek helyett a számítógép pillanatok alatt eltűnteti az alkotási folyamatot...
mekkora érték egy-egy eredeti kézirat!!
TörlésNyilván sokkal többet mond, mint a géppel írott...
Törléseszembe juttattad a régi, Szovjetunióból író levelező-pajtásaimat is. Vadim volt a kedvencem, (azt képzeltem akkor szép kisfiú), és gyönyörű ajándékokat küldött , még csokit is néha, mekkora öröm volt mindig egy-egy levél megérkezése, jellegzetes illatú. tartalmú , gyönyörű képekkel,
VálaszTörlésVolt régen valami olyan lehetőség, hogy ismeretlen pajtásokkal leveleztünk, valami újságból lehetett címeket találni...
máig nincs hasonló érzés
Nekem is volt évekig: Tamara... Amikor egyetemista koromban Moszkvába mentem 1 évre, megírtam neki, hogy meglátogatnám. Pánikba esett és többé nem válaszolt...
TörlésA te bejegyzésedből indíttatva beszélgettünk ma a levelezésről, felemlegetve a régi levelezőpajtásokat...sőt valaki arra is emlékezett, hogy olyan is volt, hogy egy képeslapot küldtünk tovább, mindig újabb címzettnek...
VálaszTörlésDe ebből következve egyszercsak azt mondta valaki: a blogírásotok pont ugyanez, mint régen a levelezés!: a világ minden pontján megkapják a leveleteket (blogbejegyzés) és amikor válasz jön rá, annak pont ugyanúgy örültök, mint régen a leveleknek:)))))))))))))
hát van benne valami
gondoltam, megosztom veled is
Emlékszem a képeslap-láncra is, bár nemigen követtem, mert mindig hamar elakadt...
TörlésA blogírás és a levelezés között van egy lényeges különbség: "mindenkinek" szól, nem egyénre szabott! A válaszoknak azonban tényleg nagyon örül az ember!