Hunyadi Sándor (1892-1942) : "Bakaruhában" részlet

   A velem egykorúak bizonyára látták a novellából készült filmet annak idején Fehér Imre rendezésében, a szépséges Bara Margit és a snájdig Darvas Iván főszereplésével.       

Hunyadit, a kiváló novellistát nyilván kevesebben ismerik.

   

 Cs. Szabó László így méltatta érzékletesen: "Fukar jelzői, lemért hasonlatai, megfontolt képei tele vannak leveses ízzel, bársonyos illattal, cukros aromákkal, darázsdongással, úgy marad itt a műve, mint egy tele kosár gyümölcs egy lugasasztalon (...)"

A két szereplő gondolataimban örökre Bara Margit és Darvas Iván arcát öltötte fel.

Annak idején lefordítottam franciára és megjelentettem a blogomon az alábbi részletet.

(...) Csattant az előszobaajtó. És én láttam lefelé haladni a kivilágított első lépcső fordulóin az ismerős familiát.

   Most beszólított a lány:

 - Menjen oda be hozzám, amíg rendbe hozom a konyhát.

   Ez a "hozzám" parányi kamra volt. Ablaktalan kis kamra. Inkább benyíló. A konyhán keresztül lélegzett. Alig fért el benne egy kis vaságy meg egy szék, amire pléh mosdólavór volt téve. A falba két szeg volt verve, azon lógtak a lányka tarka szoknyái, olcsó blúzai. És volt az ágy fejénél egy zöldre festett kis láda, amilyent a parasztlegények visznek magukkal, ha berukkolnak a katonasághoz. Erre a ládára egy kapcsos, kis katolikus imakönyv volt téve. Teli volt az imakönyv csipkés szélű szentképpel. Búzaviragkék Madonnákkal, viaszszín Krisztusokkal, cseppen homlokukra a bíbor vér a töviskoszorú alól.

   Az ágyra ültem le. Hallgattam, néztem, ahogy a lány sertepertél a konyhában. Kint émelyítő, rossz, nyári szag volt az udvaron. Az ablaktalan kis kamrában pedig mintha a falusi föld könnyű illatát éreztem volna. Parasztszoba illatát, ahol a föld a pádimentum. Talán nem is képzelődtem: a lány ruhái hozták ide magukkal ezt a messzi parfümöt.

   Türelmetlenkedni kezdtem:

  - Gyöjjön már.

  - Mindjárt  -  felelte a lány  -  , csak megmosom a kezemet, mert hagymával babráltam.  -  És odament a vízvezetékhez. Mosni kezdte gondosan a kezét egy nagy darab, komisz mosószappannal.

   Aztán mégiscsak bejött a kis kamrába.

  - Álljon fel onnan. Hadd vetem meg az ágyat. 

   Felálltam, átkaroltam a derekát, magamhoz vontam... Hát nekem azelőtt is, meg azután is, sokat volt dolgom asszonyokkal. De soha életemben olyan tisztaságot és drámai erőt nem éreztem még ölelésben. Semmi volt az én erőm ahhoz, ahogy izmos karját a nyakamba fonta az a lány. A két kezébe fogta a fejem, az arcomba nézett. Halkan mondta:

  - A szemeinek köszönheti, hogy itt van. Az tetszett meg nekem, amikor megszólított...