Édesanyám és a hátizsák
Könnyű szépeket gondolni, és nagyon nehéz a gondolatokat valósággá kovácsolni. Mert a világ nem szép. Legalább annyira tele van rettenettel, mint jóval és szépséggel. Föl kell készülnünk mind a kettőre. Szüleim példát mutattak nekem erre. A háború után egyik napról a másikra tisztes értelmiségiekből megtűrt páriákká váltak. És rezzenéstelenül, mosolyogva, méltósággal viselték a változást.
Mint sok polgárasszony akkoriban, édesanyám, a megbecsült egyetemi tanár felesége, szinte egyetlen nap alatt képes volt váltani. Ő igazán elmondhatta volna Pál apostollal, hogy "Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is." Ő, aki annak előtte gyönyörű lakásában előkelő vendégsereget látott vendégül szinte nap mint nap, állt a hideg konyhában, fújta a nedves fát, hogy főzhessen nekünk valami kőlevest, zokszó nélkül hordta a messzi városból, hátizsákban az élelmet, s boldogan újságolta, hogy tojást, krumplit, kukoricalisztet sikerült szereznie a piacon néhány ruhadarabért meg egy teáscsészéért...
Máig kínoz a nem múló lelkiismeret-furdalás: iskolából jövet kerékpáron suhantunk el mellette és... és nem segítettünk neki! Ifjonti ostobaságunkban azt képzeltük, hogy valami sürgősebb, fontosabb dolgunk van. Nem volt.
Ő azóta is ott bandukol hazafelé, hátizsákkal a hátán, a hosszú egyetemi sugárúton. És mosolyogva int utánunk.
Szívfájdító jelenet és nyomasztó emlék. Mesélje el ki-ki a magáét?
VálaszTörlésLenne mit! Ötlet Áginak?...
TörlésAjjaj, ez már szerintem is tényleg túl személyes lenne. A saját blog, az más, de én például még ott sem mesélnék ilyesmiről.
TörlésNehéz téma, az igaz. Még önmagunk előtt is...
TörlésSaját blog, közös blog: ha nyilvános mindkettő, akkor mi a különbség?
Nincs különbség. Biztos, hogy ha a közösben kitűznék ilyen "penzumot", nem sok vállakozó lenne (beleértve magamat is, aki szintén kihagynám). Ezek tényleg a legbensőbb ügyek, ezekkel az emlékekkel mindenkinek magának kell megküzdenie, belül. Hankiss kiírta magából, de ezt nem mindenki igényli.
TörlésValószínűleg igazad van!
TörlésRemélem, nem tűnök okoskodónak senki számára, de ha lesz kedvetek egyszer nézzetek bele ebbe a könyvbe: John Bradshaw: "A mérgező szégyen gyógyítása"
VálaszTörlésmindenki hordozza belül (egészen mélyen) megszégyenítettsége emlékét, de fel kell tudni "oldozódni"...
nehéz
Az említett könyvet nem ismerem. A szégyen érzésén viszont érdemes lenne elgondolkodni, még úgy általános szinten is. Talán attól is függ, hogy magunk okozta vagy mások általi megszégyenülésről van-e szó... Méregnek tartós.
TörlésHiányzik Hankiss!Jó, hogy könyvei itt maradtak. Ezt a szöveget is jó volt újraolvasni. Az ő hangján hallom... Igazi ember volt (most már sajnos "befejezett" is...)
VálaszTörlésSokan hiányoznak! S valóban jó, hogy hagytak ránk valamit.
TörlésTöbbek között hiányérzetet...
Elmondtam életünket - édesapámra emlékezve a Kossuth rádióban. (Múlt pénteken, okt. 30. metodista félóra.)
VálaszTörlésSírtam, amikor írtam, sírtam, amikor felolvastam, és sírtam, amikor hallgattam a rádióban.
Szeretném meghallgatni, Márta. Hány órakor ment?
Törlés