Szégyen, bűntudat

Hankiss Elemér írásának részlete felvetette a kommentárokban a "szégyen" témáját. Többen is arra a következtetésre jutottunk, hogy túl személyes, túl nehéz lenne efféle nyilvános vallomást tennünk, "kiírnunk magunkból" a traumát. Mindez arra indított, hogy utánanézzek  -  még ha szükségképpen felszínes módon is  -  a témának pszichológusok tanulmányaiban.

   Abban mindenki egyetért, hogy a szégyen és a bűntudat nem azonos állapot. Már a Hankiss-idézet többszöri elolvasása után lett egy olyan előérzetem, hogy itt inkább a bűntudatról van szó, mint a szégyenről, hiszen viszonylag könnyen elénk tárhatta. (Ő lelkismeret-furdalásnak nevezi.) Ági megjegyzése alapján vált világossá a különbség: "Ezek tényleg a legbelsőbb ügyek, ezekkel az emlékekkel mindenkinek magának kell megküzdenie, belül." Én magam is éreztem, hogy a szégyen kimondhatatlanabb, tartós méreg, míg a bűntudat "jóvátehető"...
   Feldmár nagyon világosan magyarázza meg a külöbséget: "A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedeteimet."
   Éppen ezért olyan nehéz a szégyentől szabadulni, mert a mélyben dolgozik, szinte kimondhatatlan. Alapjaiban támadja meg önképünket, nem érezzük magunkat alkalmasnak arra, hogy eleget tegyünk a követelményeknek. Többnyire gyerekkori feldolgozatlan trauma az indítója, sokszor nem is tudatos, megszégyenítés mások részéről, mely lerombolja önképünket. (Hányszor halljuk: "Szégyelld magad!", ahelyett, hogy a gyerek normális és nyugodt magyarázatot kapna, mélyen megszégyenítik, sokszor mások előtt is, holott néha nem is ismeri a "szabályokat"! Vagy még ennél is súlyosabb...) Vonatkozhat valami testi vagy egyéb "hibára", különbségre, melyet kipellengéreztek, nem kezeltek egészséges reakcióval. Nem beszélve a generációkat átívelő, lappangó szégyenérzetről, melyet mintegy örököltünk...
   Sokat lehetne még róla beszélni. Természetesen, messziről sem tételezem fel, hogy kimerítettem volna minden vonatkozását. Mindenki tovább fűzheti a gondolatokat, saját tapasztalata, olvasmányai alapján.