Milyen jelet kaptam?...

ez ugyan nem az én pincém, de hasonló 

   Még mindig születésnapok... Ezúttal a fiamé, igaz, egy nappal előtte, voltaképpen az apjáén, mert 28-a hétfőre esik. 

    Kicsit rendhagyóra sikerült. Keddtől 3 napig távol voltam, hazatérve csütörtök délután leballagtam a pincébe, hogy a kazánt enyhébbre állítsam, de az utolsó, hibás lépcsőfokon kibicsaklott a bokám és lezuhantam a bal oldalamra a pince porába...

   Ha lehet, elkerülöm a pincét, kényelmetlen ez a száz éves ódon lejáró. Most azonban muszáj volt, elviselhetetlennek találtam a hőséget (távollétemben állították be). Ha nem tehetek másként, mindig óvatosan közlekedek a lépcsőn, sohasem mulasztom el, hogy  egy gondolat erejéig ne jusson eszembe az az ötvenes nőismerősöm, aki szintén egyedül élt és leesett a pincéje lépcsőjén. Jó 10 nappal később találtak rá, bomladozó állapotban...

   Akit most a rosszullét kerülgetne e részletnél, emlékeztetném rá, hogy bizony "c'est la vie", vagyis senki sincs biztonságban e téren, legfeljebb kis szerencsével valakinek hamarabb hiányozni fog... Eme ösztönző gondolat segitségével megpróbáltam magamhoz térni és ellenőrizni, nem tört-e el a vállam, könyököm, csuklóm, esetleg a combcsontom vagy más egyéb ezen az oldalon. Most töltöttem a 69. évemet, ebben a korban már várható ilyesmi, még ha nem is kísérti az ember az ördögöt egyenesben!

   Az ujjaim mozogtak, minden egyéb kísérlet nagy fájdalommal járt. Gondoltam, ha az ujjamat tudom mozgatni, talán nincs nagyobb törés. Dörzsölgettem a térdem is és közben megjegyeztem magamban, hogy milyen szerencse, hogy nem a jobb oldalamra estem, sőt mitöbb, pár centire elkerülte a fejem az öntöttvas radiátort is, mely a falhoz támasztva várakozott jobb sorsára. 

   Felkelni nem tudtam, persze (még esés nélkül sem tudok csak úgy felrugaszkodni, mint régen, a földről...), így hát nagy nehezen odacsúsztattam magam a lépcsőhöz, de nagy kínok között tudtam csak a második lépcsőfokra felkecmeregni, mert nem tudtam a bal karomra nehézkedni...

   Örökkévalóságnak tűnt, míg fel tudtam állni, beállítani a kazánt és felmenni a lépcsőn. Minden ruhát a mosógépbe raktam és átöltöztem (ki próbált már egy kézzel vetkőzni, öltözni?...) s nedves törülközőbe tekertem a bal karom vállig. Felkötöttem a nyakamba és leroskadtam a fotelomba lefekvésig...

   Ilyenkor tudja meg az ember, milyen sok művelethez elengedhetetlen mindkét kezünk. S azt is, hogy a balesetet szenvedett vagy betegség, esetleg születési hiba miatt karjuktól megfosztott emberek milyen csodálnivaló alkalmazkodási képességről tesznek tanúságot!