Kifújom magam

   

Újra egyedül, 10 napja először... Kinn gyönyörűen süt a nap, a fűtést is elzártam. Készülök a temetőbe, de mégis pihenésre szántam a napot, kis pakolás erejéig vittem a fáradozást. Vár a porszívó, az ablakpucolás és még sok más, ha nagyobb követelményeket állítanék fel magammal szemben, mint kifogástalan házitündér, mely soha nem voltam... Akartam-e lenni egyáltalán? A kérdés költői.

   A gyerekek szombaton érkeztek, s egyúttal menyem szüleit is meghívtam, legyen együtt a család. Unokáim már szerda óta nálam voltak mindketten, nagyon kellemesen telt az idő. Alice, a kisebbik, szeret a konyhai teendőkben részt venni: rábíztam hát a krumplipucolást, amit nagyon lelkiismeretesen és büszkén véghez is vitt. Lucie minden szobában rendet rakott, felágyazott, a ruhákat összehajtogatta. Még ha nem is a megszokott módon, hagytam: lényeg a szándék és a 10 éves segítőkészsége. Imádnivaló mindkettő. Nem is fukarkodom vele.

   Vasárnap délben két másik vendég érkezett: a még Isztambulban megismert baráti házaspár, akiknél pár éve eltöltöttem néhány napot Marseille-ben, s akik a fiamat 26 éve nem látták... Nagyon jó hangulatban telt az ebéd (még előző este megfőztem a főételt, a gyerekek meg a desszertről gondoskodtak), s annak külön örültem, hogy a menyem is bekapcsolódhatott a társalgásba, holott először találkoztak. Öt óra körül a fiammal visszakísértük őket a vonathoz (lányukhoz mentek Párizsba, a pár hónapos unokához), majd a gyerekek is útrakeltek, hogy a megmaradt két napot a tengerparton töltsék. Lemondtam a meghívásukat: kicsit kimerült az akkumulátor...