Micsoda mozgalmas hét megint! Nem is tudom, mit érezzek inkább: örömöt, vagy melankóliát?... Az utóbbi talán a szürke égboltnak is tulajdonítható. Sosem elégedett az ember... Főleg, ha magányos. Időnként kizökkentik a megszokott lassú és szótalan mindennapjaiból, aztán meg arra kényszerül, hogy idomuljon újra a csendhez... Csak úgy hipp-hopp, egyik napról a másikra.
Hétfőn este baráti vacsorára hívott egy házaspár. Emlékszem, már akkor este lógott az eső lába a kerti apéritif alatt. Öten voltunk, éjfélig tartott a nagy csevegés.
Kedden már d.u. 2-kor felkerekedtem egy itt élő belga barátnőmmel, hogy elmenjünk a közeli (25 km) Mons nevű városkába, ahol is egy könyvet akartam beszerezni. A szerző jó barátom, a könyve májusban jelent meg, és egyelőre csak Belgiumban kapható. Általában az autápályán 20 perc alatt ott van az ember, de ez a kedd másként alakult: egy kigyulladt teherautó miatt annyira eldugult, lelassult mindhárom sáv, hogy majdnem d.u. 5 óra volt, mire odaértünk. Szerencsére hamarosan egy kis könyvesboltra akadtunk. Majdnem elmentünk előtte, anélkül, hogy észrevettük volna. Amolyan Ali baba kincstárára nyitottunk ajtót. Nemcsak a menyezetig érő polcok roskadoztak a könyvek alatt, hanem az asztalok tetején, sőt, a földön is magas, törékeny könyvoszlopok álltak, alig találtuk meg a keskeny ösvényt a boltosig... Kicsit kétkedve említettem a könyv címét és szerzőjét, de emberünk a legkisebb tétovázás nélkül odalépett az egyik méteres oszlophoz és a közepéből kihúzta a keresett könyvet! (S mégcsak össze sem omlott...) Megkérdeztem, olvasta-e, ismeri-e valamennyi portékáját? Igen, felelte egyszerűen. Sőt, szerzőnk is személyes jó barátja. Ezen már nem is csodálkoztam.
A szerda este nagyobb erőfeszítést kívánt tőlem. Hajdani társaságunk hivatalos feloszlatását terveztem, összehívtam az errefelé lakó (50 km-en belül), még elérhető hét tagját, hogy a rendkívüli társulati ülés jegyzőkönyvét aláírhassák, dönthessünk a számlánkon levő pénzről, az iratok sorsáról, valamint a megmaradt folyóiratokról. A hivatalos rész elég gyorsan lezajlott, utána megvendégeltem őket, mint ahogy 1999 óta megszoktuk... Ketten hoztak süteményeket, egyik pezsgőt is, egy másik a feleségét két kislányukkal (egyik 4 éves a másik 3 hónapos)... A régi családias hangulatban telt az idő, az utolsó három vendég éjjel 2 óra felé ment el...
A csütörtököt pihenésre szántam, de egyik ismerősöm ragaszkodott hozzá, hogy vele ebédeljek: az a gyanúm, hogy a mélabútól féltett... Azzal a feltétellel bocsátott el délután 4 felé, hogy másnap este együtt vacsorázom a megszokott baráti körével... Igy aztán a péntek estét megint házon kívül kellett töltenem, 8 másik vidám nyugdíjas társaságában...
Szombat-vasárnap beborít a csend. Ma még egy szót se szóltam...
Csend ellen nagyon jó az éneklés. Az unokáim miatt az utolsó munkahelyemről (általános iskola) beszereztem az alsó tagozatos ének könyveket. De ezeket csak az unokáimmal együtt szoktam lapozgatni. Egyedülléteim alatt mindig a régi népitáncos időszakom énekeit szoktam énekelni. A hangszálaink karbantartására sem utolsó, de magány ellen meg kifejezetten jó. (Én soha nem érzem nyomasztónak a magam csendjét, így nem is igazán tudom átélni a másét sem.)Szóval ajánlom az éneklést. A fotók nagyon szívet melengetőek.
VálaszTörlésKedves Éva, ismerem az éneklés hangszálakat edző hatását, időnként (ritkán) be is vetem...
TörlésHa azonban egyéb problémákat is orvosolna, már régen mindenki énekelne... Én is.
Eleinte, mondjuk G. halálát követő első 8-9 évben én sem éreztem annyira a csend súlyát, mint az utóbbi 1-2 évben... Lehet, hogy nem is olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik?...
Megértelek,
VálaszTörléshihetetlen erős-éles a kontraszt: egyik nap még szokatlanul nagy nyüzsgés, figyelni minden szóra, másokra, dolgokra, ...másnap meg (megint csak szokatlanul) kevés inger...
Mindkettő nagyon eltér a megszokott hétköznapoktól (amit főleg te szabályozol, és ismerős)
(az jutott eszembe, nekem is gyakran mondják: "nemaradjegyedül", de ettől a tanácsuktól - se attól, hogy ideiglenesen programot csinálnak - nem oldódik meg a problémám:)))
Jólesik néha az is, kedves Kati, ha egyszerűen megértésre talál az ember - mondhatni, valaki ráismer sajat megérzéseire, hangulatára a másik olvastán... Az ellenkezője is lehet érdekes: ilyenkor elképzeli az ember: milyen is lenne, ha...
TörlésAz utolsó mondatod velem is megesett: még azt is tanácsolták (komolyan), hogy szerezzek egy kutyát (majd az sétáltat), esetleg egy macskát társaságnak... Lehet, hogy igazuk van, de bajos...
Kapitány, kapitány, fő a jókedv - énekelik Grant kapitánynak Paganel és társai. Az énekek közül duplán jó hatásúak a humoros szövegűek. És vannak ilyenek. Ezek képesek átalakítani az ember hangulatát.
VálaszTörlésKöszönöm, Mick, az ötletet! Nagyritkán előfordul velem, hogy egyedül is énekelek, nemcsak a gyerekekkel. De inkább jókedvemben, nem pedig levert hangulatban...
TörlésNagyon mozgalmas, amit leírtál az elmúlt hetedről. Fárasztó lehetett. Mégis, úgy tűnik, a jó kapcsolatok hozzájárulnak a belső békéhez. (Idősödve talán azt is meg lehet próbálni, hogy néha nemet mondjunk.)
VálaszTörlésNem panaszkodom miattuk, Klári! Csak az a bizonyos "svéd zuhany" a nehéz már nekem...
TörlésMert olyan nagy a kontraszt.
...dehogyisnem szóltál... velünk beszéltél:)
VálaszTörlés... és ráadásul válaszoltatok is! Dejó!
Törlés