Pár hét szünet következik

Rodin: "Tél"

   Beállok ezennel én is azok hosszú sorába, akik elköszönnek pár hétre, hogy más égtájra vándoroljanak a nyári vakáció ürügye alatt. Bevallom, olyan kimerült állapotban leledzem, hogy legszívesebben 2 hétre magamra zárnám az ajtót, hogy kényszerpihenőt tarthassak... Semmi sem csábít kevésbé, minthogy autóba üljek holnap reggel és elmenjek 230 km-rel délebbre, onnan repülővel pedig még messzebb. Ha jobb állapotban lennék, most kellemes izgalommal várnám az utazást, a viszontlátást a rokonokkal, a régi házzal... Most azonban arra lenne a legnagyobb szükségem, hogy elfelejtsek minden előttem álló bokros teendőt, és megpróbáljam talpra állítani magam úgy-ahogy.

   Kimerítő hetek állnak mögöttem, nem is megyek bele a részletekbe. Még az eső is nekiállt, hogy a megmaradt pár csepp energiát is kiszívja belőlem!... Nem baj, majdcsak feltöltődik valahogy. A kertnek pedig kell az öntözés.

   Az előbb még egy baráti uzsonnán is voltam, pedig alig bírtam elindulni, de nem akartam lemondani kedves barátnőm meghívását. Hatan jöttünk össze, elvált vagy özvegy nők. A legidősebb 78 éves lesz aug. 2-án. Harmadik éve lesz, hogy férje meghalt. Eleinte nehezen viselte a rászakadt egyedüllétet, de pár hónap óta kivirult! Gondoltuk, megtalálta újra a helyét az élők között. Kiderült, hogy az első szerelme talált rá, jó 60 év után, aki közben szintén megözvegyült. 

   Szinte védekezett, jóváhagyásunkat kereste. Megnyugtattuk: mindannyian nagyon örülünk neki, hogy a sors ilyen szép ajándékkal lepte meg mindkettőjüket öreg napjaikra! Eszembe jutott azonnal a kedves Stali/Kati, milyen boldoggá tette az egymásra találás és mennyire igyekezett engem is meggyőzni, hogy ne csukjam be a kaput a sors előtt...