Téli rege

   

   Amikor kint ólmos félhomály uralkodik, melyen alig változtat a három napos fényadag, melyben hellyel-közzel másfél hónap alatt részünk volt, s az embert vagy költözési vagy utazási vágyak rohanják meg, hogy felszabaduljon egy kicsit a nyomasztó búra alól, mit írhat a blogjára, nehogy elriassza kommentelőinek hűséges (ami eléggé meg sem köszönhető!), ellenálló, bár gyérülő kis csapatát?... Semmiképp sem kell megrovásnak, követelőzésnek tekinteni, épp eleget cikkeztem a blogvilág szabadságáról, hogy ne tartsam tiszteletben magam is.

   Ha leírnám, ami valójában gúzsbaköti gondolataimat, nem sok értelme lenne, hiszen mindenkinek megvan a maga baja, minek hozzátenni? Ilyenkor legtöbben inkább fellélegzésre vágynak, valami örömhírre, esetleg nosztalgikus melegségre, melytől kiegyenesíthetik a hidegtől, sötétségtől mozdulni sem kívánó tagjaikat. 

   Nyilván engem sem efféle gondolatok foglalkoztattak 20 éves koromban! Pedig akkoriban mintha a tél is hidegebb lett volna... Az előadásokra menni kellett, ha esett, ha fújt. Moszkvában pl. le se vetettük a télikabátot, usánkát a rosszul fűtött és szigetelt termekben, sőt, kesztyűben próbáltunk jegyzetelni. El kell ismerni, hogy némely előadás tömény unalma (politikai gazdaságtan, a SzKP kongresszusainak részletes taglalása, a szovjet szocreál irodalma) felért egy jó adag altatóval! Ahogy elnézem akkori jegyzeteimet, az orosz mondatok közé furcsa magyar szófoszlányok keverednek néha, mert még elszunnyadva is hajtott a kötelességtudat és beleszőttem az álmomat az előadás emészthetetlen száraz anyagába!...