Banalitások

   Egy hete azon cikkeztem francia blogomon, hogy amikor az évi összegzés céljából átfutottam esedékes spirálfüzetemben az elmúlt év napjain, furcsa érzésem támadt. Mégpedig pontosan az, amit egy 2017. áprilisi bejegyzésben így fogalmaztam meg a füzetben (friss, szó szerinti fordításban):

"április 18. kedd: 

... hátfájásom csökken. (eszembe jut, hogy ezek a füzetek arra hivatottak, hogy lejegyezzék mindennapjaimat, a maguk közvetlen banalitásában. Igen, pontosan ezt akarom rögzíteni: mindennapjaim spontán banalitását.) Közelednek a választások és mindenkiben szorongást keltenek. Dél múlt tíz perccel, ideje lenne felöltöznöm! Kint hideg van és makulátlan az ég, száz ágra süt a nap, de nem melegít, nem melegíti fel a légkört. Épp most zavartam meg F-t munka közben: egy reklám rontott rám a Neten, hogy azonnal telepítsem be McKeeper-t, különben kitöröl mindent! Az ÉLETEMET. Modern veszély..."

   Tovább folytatva a gondolatot, mi tagadás, elkenődtem egy kicsit: ez a hatodik füzetem 2008 óta, egyet kivéve sűrűn teleírt 240 oldalasak. Ijesztő! Mire jó ennyi banalitást lejegyezni, hiszen még a korról szóló tanúvallomásnak sem tekinthetők... Egy parányi élet a milliárdok közül! Ráadásul valószínűleg túlélnek a füzetek, hacsak egy irgalmas kéz tűzbe nem veti őket.

   Ekkor jött a vígasztaló fordulat (általában mindig találok valamit, ami kihúz a csávából). Hiszen pont ez volt a célom, ahogy fent meg is fogalmaztam! Amikor elolvasok egy oldalt  -  legyen az akár évekkel ezelőtti is  -  újra érzem a leírt nap hangulatát. A színét. Igaz, hogy az én napomról, az én időm színéről van szó. Az én kis napi mizériáimról. De ettől lesz számomra annyira intim, bensőséges, hogy behúnyt szemmel rábízhatom magam a betűkből szerkesztett időgépre, amely valódi érzékelésekké alakítja át a leírtakat: érzem a bőrömön a nap melegét, símogatását, a hideg csípését az arcomon, a fájó pontot a térdemben, a fű illatát a kertben vagy az út szélén eső után, a friss reccsenéssel felvágott görögdinnye mézes varázsát a nyelvemen...

   Túlélnek, mert magam után hagyom őket, hisz nem lesz már szükségem időgépre... Sorsukra bízom őket. Ha valaki elolvassa, esetleg jobban megismer ENGEM. Ha tűzbe dobja, az se baj: ez volt a sorsuk rendelése.