Lassítok...

   Elhatároztam, hogy nekifogok egy bejegyzésnek. Nincs bennem semmi lázas mondanivaló, inkább biztatom magam, hogy ne árválkodjon ez a blog IS üresen. Már csak magam előtt is állnom kell az elkötelezettséget, melyet anyanyelvemmel szemben vállaltam immár 9 éve. 

   Minden elismerésem azoké, akik továbbra is hűségesen megírják naponta, kétnaponta, esetleg hetente a posztjukat, ahogyan a kertjét locsolja az ember. Hogy ki ne száradjon.

   Az írás vágya megvan, de a motiváció hibádzik. Az is lehet, hogy csak a blog műfajának lassú kihalásáról van szó. Nem söpri-e el az egyre gyorsuló ritmus, mely szerint már a Facebook is elavulóban van? Éljen a szuperszonikus gyorsaság, a szemvillanásnyi felszínesség.

   Nem először teszem fel magamban a kérdést. A válasz pedig a növekvő vágy, hogy leszálljak a ringlispilről, letelepedjek a megtalált nyugalom ölébe, s gyönyörködjek a mozdulatlan pillanatban.

   Hűvösödik, de még itt a nyár. Ismét átléptem egy határt: hívtam valakit a kert renbehozatalára. Mióta itt lakom (28 éve), először fordult elő, hogy nem én végeztem el, de a gaz nagyon ellepte a virágágyásokat, és mostani formám nem teszi lehetővé, hogy elbánjak vele. Talán egyszer még... Mindennek van kezdete, ami többnyire egybeesik egy másik periódus végével. Esetleg fordítva... 

   A Kulturális Örökség napjait éljük, melyet  -  több mint 30 éve  -  Jack Lang (Mitterrand  szocialista kormányainak kulturális minisztere volt több, mint 10 évig) 1984-ben rendezett meg először, s mely elterjedt azóta egész Európára. Ennek keretében holnap d.u. kis barokk hangversenyt nézek meg néhány barátnőmmel. Előtte Anne uzsonnával vár bennünket a kertjében.