Nincs idő unatkozni!

    Mint általában december elején, felgyorsulnak az események. Még így, járvány idején is. Nagy a feszültség mindenkiben, s ezt a médiák még feljebb srófolják, ha lehet. A miniszterelnök tegnap újabb intézkedéseket jelentett be: karácsony idejére felfüggesztik a 20 km-es mozgáshatárt, hogy mindenki családi körben tölthesse az ünnepeket (itt csak 24-ének estéje és 25-e az ünnep). Viszont a szilvesztert fel kell áldozni az egészség megóvásának oltárán: kijárási tilalom lesz este 8 és reggel 6 között. Nagy létszámú gyülekezet sem ajánlott, így valószínűleg egyedül fejezem majd be ezt a szomorú évet és köszöntöm az újat...

   Mintha nem lenne elég a levert, hideg, esős hangulat, az az érzésem, hogy életem keretei is omladoznak: Valérie, aki 3 éve segít heti 2 órában a takarításban, már 3 hete betegszabadságon van. Egyidejűleg a meleg vizem is vékonyan kezdett csörgedezni a csapon, s már második hete várom, hogy megjavítsák: el sem tudom képzelni, 5 személy hogyan tudna majd így tusolni, mikor egyedül is nehéz kivárni... Hogy tegyek még hozzá: a lépcsőn kicsapódott minden szinten (3) a világítás, és elemlámpával baktatok fel esténként a szobámba már második hete... Valaha percek alatt én magam javítottam ki ezeket a "baleseteket", de ma már nem merek létrát is cipelni az emeletenként 18 meredek lépcsőfokon, még üres kézzel is elég fel-és lejárni. Várom hát, hogy Valérie visszatérjen és kicserélje az égőt.

   Ma reggel arra ébredtam, hogy bal állkapcsomban nyilalló fájdalmat érzek. A tükörben aztán megpillanthattam feldagadt arcomat és arra gondoltam: ki eszi meg a két nyúlcombot, melyek tegnap esti elkészítésével időt akartam nyerni ma délre?... Rögtön elkezdtem fogorvos után kutatni: ki tudna hamar megoldást találni a panaszomra? Hétfő délutánra találtam legközelebb. Igenám, de akkor meg a fodrászt kellett felhívnom, aki szintén ekkorra várt... Ki mondhatná ezek után, hogy az öregedő magányos nőknek semmi okuk a panaszra! Sőt, van aki még unatkozni is tud... Hát én bizony nem! Még attól is kifulladok, ha számbaveszem az előttem álló tennivalókat. A számítógépre ragasztott kis sárga "post it" céduláim gyorsan betelnek, rendszeresen cserélem őket. Tegnap d.u. gyorsan meglátogattam innen 15-20 km-re lakó barátnőmet egy kis ajándékkal, megkockáztatva 135 € büntetést, ha megállítanak. A családnak még megvételre várnak az ajándékok, fogfájás ide vagy oda, ma el kell mennem a boltokba. Legnehezebb a megfelelő ötletre rátalálni!

   Nézzétek el nekem, hogy ilyen panaszosra sikerült ez a bejegyzés! Szerettem volna pedig pezsdítő hangulatot sugallni így ünnepek előtt, épp úgy, mint hajdanán. Nem voltunk gazdagok, de gondtalanok, legalábbis mi, gyerekek. A felnőttek pedig soha nem sejttették velünk problémáikat: velünk örültek... Ha megérem az új évet és elkezdődik az oltási ciklus, szeretnék mielőbb sorra kerülni.

Ide vágyom...