Lekopogom: második napja süt a nap! Kár, hogy szinte minden délután el kell mennem valahová és nem élvezhetem szabadon a kertet, a teraszt. Útlevelem, személyi igazolványom nemsoká lejár, s ilyenkor nyáron több hetet is igénybe vesz a meghosszabításuk: az az érzésem, hogy nagyon megszigorították a 10 éve még viszonylag egyszerű (pedig biometrikus) útlevélcserét. Ma van egyik kedves baratnőm születésnapja, őt is fel akarom köszönteni egy kis ajándékkal. Péntek d.u. pedig egy orvosi találka vár rám; egyszóval, minden napra jut valami és a heti bevásárlás "örömeit" még nem is említettem...
Mihelyt kisüt a nap, megpróbálok egy-két órát kertészkedni is, bár a szó túlzásnak tűnik kapirgálásaim, metszegetéseim megnevezésére. A sok esőtől burjánzik a kert, nem beszélve a levegőben szálldosó láthatatlan élő és élettelen részecskékről, melyektől utána jó ideig köhögök... Ilyenkor jut eszembe a természetben lejátszódó gyermek- és fiatalkorom, mely valószínűleg sokáig megvédett a különféle allergiáktól, s most, tisztes öregkoromban csapnak le rám...
Kerülgetem a témát, mint macska a forró kását... Tegnap volt G. halálának 15. évfordulója (francia blogomon már aznap megemlékeztem róla, itt sokan ismerték). A kerek évfordulókat nem szokás kihagyni, amúgy pedig az esemény magánjellegű. Mégis, miért "terjesztem" a nyilvánosság elé? Mert a blogírás számomra, ha elsősorban naplószerű is, mégiscsak a nyilvánosság előtt zajlik (ami természetesen nem jelenti azt, hogy mindent kiteregetek, de amit írok, az igaz). Messzemenően nem hiszek azoknak, akik azt hangoztatják, hogy olvasóik reakciója nem érdekli őket, csupán "maguknak írnak"... Ez esetben miért bocsájtják többszörösen is a nyilvánosság elé?... Elég lenne teleírni kulcsra zárt füzeteket.
15 év... A sebek helyén forradás, érzékeny, de már nem fájdalmas, sikerült lassan megszelídíteni a veszteséget, a magányt, s helyette elfogadni a szabadság ajándékát. Július 7-e azonban mindörökre az a forró nyári nap marad, amely új időszámítás kezdetét jelenti az életemben. Fel kell elevenítenem a 6-át, a mentőket, a várakozást és a visszatérést, immár csukott szemmel, mely soha többé nem nyílt ki. Együtt hallgattuk egy végetérhetetlen éjszakán át kevenc zenéit (többek között Brahms "Requiem"-jét), remélve, hogy az öntudatlanság ködén át is megkönnyítik az útját.
Amikor reggel 7 óra felé megszűnt lélegzeni, számomra 33 évet váltott fel a másodpercnek ez a töredéke. Tragikus és boldog időket egyaránt. Nem vagyok az emlékek foglya, bár kitörölhetetlenül elkísérnek. Börtön és menedék egyszerre.
Küldök egy virtuális ölelést, ha szabad, jó?
VálaszTörlésBrahms Requiemje az egyik kedvenc darabom, már attól libabőrös leszek, hogy eszembe jut. Egyik nagy álmom, hogy egyszer énekelhessem...
Vera, nemcsak hogy szabad, de nagyon jól esik! Köszönöm.
TörlésNagy élmény lehet énekelni, ő a temetésére is ezt kérte... (ateista volt, de gyűjtötte a miséket és a rekviemeket.)
Veszteség, magány és szabadság hármasa. Sorsszerű. Az elengedés talán a legnehezebb.
VálaszTörlésMindnyájunk emberi sorsa.
Ami az írást illeti, az írás a világ egyik legmagányosabb tevékenysége. A színész learatja fellépése gyümölcsét, akár édes, akár savanyú az alma. Az író lő a sötétbe, s ritkán érkezik visszajelzés hozzá. Mégis teszi a dolgát, mániája a grafománia, ír, hogy írhasson. Én pl. nem szeretem a negatív kritikát. Lehet, hogy „újszülöttem” valakiknek nem tetszik, de az enyém. Azért az értelmes hozzászólásoknak örülök.
Mick, egyetértek veled, grafomán társam véleményével! Az írás magányos tevékenység ugyan, egyedül, de a "másik" számára íródik. A megosztásra szükségünk van, hogy a "másik" tükrében megláthassuk képmásunkat...
TörlésŐszintén együttérzek veled. Még 15 év után is benned él a veszteség, ha a sebek helyén forradás van már "csak". Én is küldők egy virtuális ölelést neked.
VálaszTörlésÉn is írom a blogomat magamnak is, mert ez a naplóm. Füzetbe nem írok. Mégis másnak is szánom, mert megjelentetem, és örülök, ha olvassák. Megosztom a gondolataimat mással, ez az egyedüllét egyik könnyítése is.
Jó ügyintézést, baráti és orvosi találkozót kívánok. Az orvosi is jó találkozás, mert segíthet, ha valami panaszod van. A kertre is remélem, hogy jut időd.
Holnap én is orvoshoz megyek. Valami baj van a fülemmel, meg kell nézetnem.
Köszönom neked is, Éva, a virtuális ölelést!
TörlésA blogírás kellemes elbeszélgetés veletek, akik itt megfordultok, még egyetérteni sem muszáj egy az egyben! Füzetbe is írok, az egy kicsit lazább, mások számára egyenesen érdektelen is lehet.
A háziorvosom (30 év óta!) elköltözik más vidékre, részben azért is megyek el hozzá pár gyógyszert felíratni, hogy elköszönhessek tőle... Felesége pár éve rákban meghalt, tavaly találkozott valakivel, aminek mindannyian nagyon örülünk, még akkor is, ha sajnáljuk, hogy elmegy...
Remélem, a tiéd is talál gyógyírt a füledre - nagyon kellemetlen és fájdalmas tud lenn!
Középfülgyulladásom van. Írt fel fülcseppeket az orvos.
TörlésCsalós az időjárás! A forróságban elég egy kis huzat. Minél előbb gyógyulj meg!
TörlésNincs igazán megfelelő szó...Valóban, az ölelés, amivel ott lehetünk Veled - lélekben, őszinte szívvel.
VálaszTörlésJó látni a fotótokat, az boldog mosolyt az arcotokon! Fiatalság, bolDOGság! :)
(Az autó nem egy Citroën 2CV? mi de Gaulle kecskének becéztük:)))
Neked is köszönet, Endi, az ölelésért! Ha virtuálisan is, de összeadódtak, éreztem a melegségüket...
TörlésA kép még esküvőnk előtt készült: igen, fiatalok, szerelmesek - és vékonyak voltunk!
Az autó egy fehér 2CV (G. télen hozta el M.o-ra, méteres hóban 1972-73 telén), majd Algériába költözésünk előtt kicseréltük egy Peugeot 204-re, amivel megjártuk a Szaharát is...
Rózsa, többször átolvastam, amit írtál. Úgy érzem, az utolsó másodperc másik jelenlétet hozott, másik dimenzióban élsz együtt szeretett pároddal. Nem kell elengedni, mert veled van. A szavak túl kopárak ehhez a bonyolult léthez. (Küldöm Rahmanyinov második zongoraversenyét.)
VálaszTörlésKlári, azt hiszem, jól érezted meg. Mick szerint is nehéz az elengedés, bár kérdés, hogy ki nem enged kit?... Talán kölcsönös. Az biztos, hogy bonyolult.
TörlésA Rahmanyinovot bizony nagyon sokszor hallgattuk!
"Nem vagyok az emlékek foglya, bár kitörölhetetlenül elkísérnek. Börtön és menedék egyszerre."
VálaszTörlésAz emlékeimet nem veheti el senki tőlem, így maradhat meg nekem Apó amíg csak élek és amíg tudok még emlékezni. És igen, nagyon igaz minden szó, én nem tudtam volna ilyen szépen megfogalmazni. Nem enged, de valahogy nem is akarom, hogy elengedjen. "Börtön és menedék..."
Én is idézlek téged, kedves Borka: "Nem enged, de valahogy nem is akarom, hogy elengedjen." Egyetértünk. Ezért válaszoltam pszichológus ismerősöm megjegyzésére, miszerint "Vous n'avez toujours pas franchi le pas..." (vagyis: "Még most sem lépett túl rajta...") eképpen: "Franchir le pas? Pourquoi faire?" (azaz: "Túllépni? Miért tenném?")...
TörlésÉn is küldök egy virtuális ölelést - És milyen nagyon helyes fiatal pár vagytok a képen ♥️
VálaszTörlésAz ölelést neked is köszönöm, Martine! (De jó, milyen ölelésben bőséges hétben van részem! Beosztom böjtösebb időkre!)
VálaszTörlésA kép 1973-ban készült, kezdő tanár voltam, G. is. Kb. 4 hónapja érkezett az iskolánkba, mint a heti 12 órás francia tagozatosok első lektora. Én pedig a következő szeptemberben kezdődő 1 éves francia ösztöndíjamra vártam. Visszaküldtem és összeházasodtunk. Fr.o. helyett jött Algéria... de együtt!
Egy kis off, elnézést...Vagy talán nem is az...
VálaszTörlésSzerda este kezdtem és ma fejeztem be egy rövid könyvecskét, s csak azért nem egyvégtében olvastam ki, mert néha megálltam kicsit gondolkozni. Azt hiszem, Jostein Gaarder: Éppen jó c. kisregénye olyan, amit Te is hasonló érzésekkel olvasnál el.
Néha eszembe jutottál, és ez a mostani bejegyzésed is, hiszen szinte egyszerre írtál ide, miközben én a könyvet lapoztam.
Egy kis idézet a könyvből, egy a sok közül, ami mintha helyettem íródott volna:
" Egy család összes tagja soha nincs egyszerre jelen. Van, aki már eltávozott, és van, aki még nem született meg. A szabály univerzális: minden családban vannak egyedek, akik nem élnek tovább. Ez nem jelenti azt, hogy elhagyták a családjukat."
Köszönöm, kedves E., hogy gondoltál rám. Számomra valóban jelen vannak - az emlékeimben nagyon is élők. Valahol egyszer ezt úgy fejeztem ki, hogy "őseim titokzatos hieroglifákként íródtak génjeimbe, amlyeket részben én is tovább adok"...
TörlésEzt nagyon szepen megirtad kedves Rozsa. En 4. eve, hogy elvesztettem a ferjem, de meg nem erzem, hogy a sebek helyet hegek valtottak volna fel. Talan meg nem telt el eleg ido... A magany faj, de akarmennyire fura, meg onzo is leirni ezt, de a szabadsag ajandeka valoban enyhiti a fajdalmat... Olelest kuldok en is.
VálaszTörlésKedves Zsuzsa, mindenkinek más az életritmusa, az útja... Annak idején mondtam a szomszédasszonyomnak (aki 9 évvel több nálam, de ebben jópár évvel megelőztem), amikor átjött beszélgetni, sírdogálni, hogy ne sürgesse az időt, ne kövessen se példát, se kinyilatkoztatást, élje át sorban ami jön, s így mindennek eljön a maga ideje...
TörlésA magányból talán teljesen kigyógyulni nem lehet, legfeljebb a lehető legjobban benépesíteni, barátokkal, családdal, elfoglaltságokkal, esetleg saját magunk felfedezésével. Milyen jó erre a szabadság!...
Remélem, hamarosan megveheted a repülőjegyeket!
E kora vasárnapi hajnalon újra olvastam a 15. éves visszaemlékezésedet. Most is ugyanolyan fájdalmasan szépnek éreztem, mint első olvasatra. Bizonyára keveseknek jut ilyen szép átmenet, hogy a kedvenc muzsikáinak hangjára alszik ki élete lángja. S hogy mégse a szomorúság uralja a hangulatunkat, én a fényképre koncentrálnék ebből a bejegyzésedből. Annyira boldognak látszol ezen a képeden (mint az esküvőin is), mint aki biztos ígéretet kapott (felülről) egy nagyon boldog életre. Roppant csinosak, energikusak vagytok mindketten, az ember nem tudja másként, csak csupa mosollyal szemlélni a pillanatot.
VálaszTörlésÉn a saját tapasztalatomból és (csak) 6 év távlatból is úgy érzem, az a legjobb hozzáállás a biztos elengedéshez, ha az ember mindig megpróbálja a legszebb pillanatokat felidézni a közös múltból. Akkor garantáltan mindig derűsebb lesz a hangulatunk.
Köszönöm, Éva. Igen, Brahms "Deutsches Requiem"-je egyszerre volt megnyugtató és megindító (a hamvasztási szertartásra is ezt választottam), rengetegszer hallgattuk, még bizonyos irodalmi szövegeibe is beleírta (a 2005-ben, halála előtti évben megjelent "Le Déchant" c. regényében).
TörlésA képen pár hónapja ismertük egymást. Igen, az első évekhez sokszor visszamegyek emlékezni...