Keresés ebben a blogban

2022. február 10., csütörtök

50 éves ismeretség... szinte egy egész élet...

   Csak másfél órára voltam távol, de amint hazaértem, mindjárt megláttam a pislogó piros pontot a telefonon: valaki hívott távollétemben. Meghallgattam az üzenetrögzítőt a számítógépen és azonnal lefutott előttem egy híján 50 év... Ennyi ideje ismerjük egymást azzal a pár évvel idősebb francia házaspárral, akikkel még esküvőnk után, 1973-ban találkoztam először, a budapesti francia konzulátus egyik fogadásán, ahova pedig semmi kedvem nem volt G-t elkísérni... 

   Soha nem szerettem ezeket a formális összeröffenéseket, a kötelező és többnyire maszkként viselt mosolyokkal, de kifogástalan modorban, amely mögött azonban legfeljebb kíváncsiság rejlett, nem pedig őszinte érdeklődés. Akkor még nem ismertem a diplomáciai etikett szabályait, de igyekeztem a legtermészetesebben úszkálni ebben a kis akváriumban, ahol a halacskák jól ismerték egymást, s időnként fel is falták a gyengébbeket... Ráadásul G. már jóval előbb elmesélte, hogy őt is figyelmeztették jóakarón a kis akvárium lakói a magyar lányok csapdáira, akik "vadásznak a francia útlevélre, s mihelyt kezükben van a becses papír, azonnal el is válnak"... Arról nem beszélve, hogy egy-két ugyanolyan jóakaró magyar kollégám pedig a franciák feltételezett csapodársága miatt intett óvatosságra. Engem mindkettő nagyon durván érintett, hiszen valódi történetünket rajtunk kívül senki sem ismerhette. Ekkor érlelődött meg bennem az elhatározás, amiről később G-t is meggyőztem, hogy miután lejár magyarországi szerződése, lakjunk inkább egy harmadik országban, mindketten"idegen" státuszban, hogy egyikünk se legyen előnyben saját hazájában.

   Michel és Marie-Jeanne akkor már egy ideje Budapesten éltek, Michel a francia intézetben dolgozott. Legközelebb Nyugat-Berlinben jöttünk össze, bevásárlás közben : ők már egy ideje ott laktak. Ettől kezdve 5 éven keresztül gyakran összejártunk, s amikor ők Bulgáriába költöztek, nálunk hagyták lányukat az érettségi évére.

   Ezután hosszú időre szem elől tévesztettük egymást, bár lányuk, Anne eljött hozzánk Isztambulba látogatóba. Michel több könyvet írt, irodalmi folyóiratunkba is küldött néha szöveget és többször eljött Valenciennes-be. 

   Legutóbb 15 éve, G. temetésére. 

   Azóta is felhívjuk egymást évenként egyszer-kétszer. Az idő lassan eljár felettünk, rajtuk egy kicsit még előbbre, mint rajtam. Mégis, amikor a telefonban meghallom a hangjukat, azonnal felvehetjük a beszélgetés fonalát, melyet mintha csak tegnap tettünk volna le.

10 megjegyzés:

  1. Olyan jó, olyan barátokra lelni, akikkel, ha felveszi az ember a beszélgetés fonalát,olyan mintha éppen akkor hagyta volna abba az előző társalgást. Nekem is van ilyen barátnőm, akivel ritkán beszélgetek, de mikor elkezdjük, ilyen érzés támad fel bennem. 50 év sok idő, kitartott a barátságotok.
    Megbíztak bennetek, ha a lányukat nálatok hagyták az érettségi évére. Ez nagy szó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, hogy minél fiatalabb korban kötődnek a barátságok, annál intenzívebbek. Fontos, sorsdöntő dolgokat élünk át együtt. Minden országban, ahová a sors vetett bennünket, alakultak ki ilyen közösségek, akiknek egyes tagjaival máig is van kapcsolatom. Mennyi epizód fűződik minden korszakhoz: az az érzésem, mintha több élet állna mögöttem...

      Törlés
  2. Névtelen10/2/22 14:02

    Épp a napokban gondolkoztam el ezen...Hogy a réges-régi barátokkal,függetlenül attól, gyakran, vagy épp ellenkezőleg, évtizedekig nem találkozunk, azonnal és ugyanott vesszük fel a fonalat. Nincs semmi fura, visszafogottság érzése, semmi feloldódásra szükséges idő. Arra jutottam, az ifjúság nyitott, mindent, érzést, élményt megosztó korszakában született barátságaim mind ilyenek. A későbbi időkben "szerzettek" már nem mind...
    50 év...Rengeteg idő. (a gimis lányokkal nekünk is már ennyi :)
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Arra jutottam, az ifjúság nyitott, mindent, érzést, élményt megosztó korszakában született barátságaim mind ilyenek." Igen, azt hiszem - ahogy Évának is próbáltam megfogalmazni - hogy nagyban attól függ, hogy mit éltünk át együtt, milyen fokú bizalmat osztottunk meg...

      Törlés
  3. Rózsa, bizonyos érettségi találkozók idéznek fel ilyen emlékezéseket. A mi egyetemi évfolyamunk így őrzi a fiatalságunkat: ötven - sőt ide s tova 60 éve minden évben összejövünk újabban a Tóth vendéglőben Szegeden. Leírhatatlan, mennyei boldogság újra csevegni azokkal, akikkel mindent tudtunk egymásról anno, és részlegesen a mai napig.Rhumel élménye a meghatározó a mi évfolyamunkra is. Jó tudni, hogy vannak ezek a hasonló barátságaid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt hiszem én is, Klári, hogy a néhai, távoli, "akkori" önmagunkat keressük és leljük fel az ilyen találkozásokban, nemcsak a másikat...
      Ezekben a találkozásokban számítás nélkül adtuk magunkat, különböző életszakaszokban más-más körülmények között(más országban pl.) és én ráadásul a hűséget nagy erénynek tartom, s magam is gyakorlom...

      Törlés
    2. "...akikkel mindent tudtunk egymásról anno".Igen, Klári, pontosan így van. Mert mindent meg mertünk osztani a többiekkel, félelem és visszafogottság nélkül, nyíltan és őszintén. Ahogy Rózsa írta, számítás nélkül. Mert ilyen fiatalnak lenni:) És jó visszarepülni akkori magunkhoz, ha együtt van a régi csapat.
      r.

      Törlés
  4. én a nagynénémmel voltam, ilyen folyamatos beszélgetésben, érettségi találkozókon meg azt tapasztalom, hogy mindenki hipp-hopp 18 éves lesz!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is bizonyítja, hogy lelkünk mélyén ott rejtőzik az a 18 éves, aki csak élete tanúi előtt mer a felszínre kerülni...

      Törlés
    2. persze (integrálva)..nem biztos, hogy "merés" kérdése, az azonos szituációk hozzák elő belőlünk, meg a közös emlékek

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...