A szépségről

    Szerda esti összejövetelünk fő témája a szépség volt. Kicsit mindig megmosolyogtat : óriási téma, voltak és vannak, akik egész életüket szentelik a kutatására, mi meg "elintézhetjük"  néhány óra alatt...  

   A kb. 20 perces bevezető  -  többnyire egyéni szemszögből közelítve meg az alig belátható, bár mindenki előtt ismeretes jelenséget  -  sok hozzászólást szült. Mindenkiben ébresztett emléket, gondolatot, melyek lassanként összeadódtak és végül a mintegy 25 fős társaságon eluralkodott az a bizonyos hangulat, melyet a szépséggel való találkozás kelt. Még ha csak gondolatban is, mert ugyebár gondolat is lehet szép, mint pl. a matematikusnak egy titokzatosan szép tétel megoldása, vagy mérnök számára egy bonyolult motor belsejének látványa.

   Abban mindenki egyetértett, hogy a szépség felfedezése, átélése szubjektív : kor, életmód, egyéniség, nevelés, örökölt vagy saját magunk által kialakított kultúra eredménye. Mindezektől függ, hogy ki mit tart szépnek. Volt, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a szépség felfedezéséhez, élvezetéhez elengedhetetlen a gyönyörködés képessége, amelyre már kis koruktól rá lehet ébreszteni, szoktatni a gyerekeket. A mesék, a közös séták mind alkalom erre, feltéve, hogy nem sajnáljuk rá az időt két rohanás között és pl. még várakozás közben se a telefont nyomogatjuk, hanem ölünkben ücsörgő gyerekünkkel beszélgetünk!

   Erről jut eszembe egy emlék : a hyperpermarketban, az egyik pénztár előtti hosszú sorban várakoztunk kisebbik unokámmal, aki akkoriban lehetett 2-3 éves és a "caddy" kis ülésén lógatta a lábát, arccal felém. Egyszerűen örültünk az együttlétnek, még gyerek számára ilyen nehezen viselhető körülmények között is. Alice nem nyűgösködött,  -  soha nem volt probléma egyikkel sem a bevásárlás, nem követelőztek, mindent megbeszélhettünk  -  s hogy jobban teljen az idő, mesékkel szórakoztattam, sőt énekelgettünk is halkan, hogy senki más ne hallja!... Egyszer csak megszólal mögöttem egy idősebb férfi hang : "Nahát, micsoda szerencséje van ennek a kislánynak, hogy ilyen nagymamája van!" Megköszöntem az elismerést, s azt válaszoltam, hogy nem is tudom, melyikünknek van nagyobb szerencséje...