Szerény, de nem komolytalan filózások

    Kinn szépen süt az őszi nap, kicsit sápadóban, hűvösen, de tulajdonképpen megnyugtatóan, mert megfelel az emlékeinkben lerakódott ősznek, a nyomasztó, homályos előérzetek helyett, melyeket ijesztő klímaváltozásaink sugallnak... Előttünk a sok bizonytalanság a közeli és távoli jövőt tekintve. Ma van Jacques temetése, 97-ik évében halt meg, s az utolsó időkig részt vett irodalmi estjeinken, hűségesen, sokszor készítve egy tál krumplis salátát a közös asztalra.

   Miért, miért nem, nagyon megszaporodtak a többé-kevésbé hivatalos gyűlések. Előfordult valamelyik szombaton, hogy délelőttre és délutánra is esett egy-egy. A délelőttit le kellett mondanom; bevallom, amúgy se vagyok oda a gyűlésekért, sokszor kifárasztanak a szócséplések. Szerencsére többnyire fontos és tartalmas összejövetelekről van szó, amelyekről azzal az érzéssel távozik az ember, hogy gazdagabb lett valamivel: gondolatokkal, emberi melegséggel, mely segít a továbblépésben. Amikor úgy érezzük, hogy nem az elhallgatott, esetleg hátsó gondolatok uralják a légkört, hanem közös tépelődésről, valamiféle "tudat", "felismerés" kidolgozásáról van szó, életünk, létezésünk kérdéseiről, helyünkről a világban, esetleg a világmindenségben, még pedig mindenféle dogma, kinyilatkoztatás nélkül. Ezeket a "nagy kérdéseket" aztán lebonthatjuk kisebbekre, és eképpen az elvont és a konkrét között lavírozhatunk vég nélkül, keresve a választ lehetőségeink korlátain belül. Hogy mik ezek a kérdések? Hát pl. a "tolerancia". Hogyan férhetnek össze különbségeink anélkül, hogy ellenségekké kellene válnunk? A külső és belső egyéni szabadság, mely számomra az egyik legizgalmasabb, legfontosabb téma, mégpedig a társadalom kötelékei között. Folytathatnám a sort, mindenki folytathatja, aki szeret elgondolkodni az élet dolgain. Végül pedig megmutatom a kb. 50 oldalas könyvecském levonatának címlapját, melyben a felolvasásra kerülő 16 mikro-novellát gyűjtöttem össze.